Kategóriák
emberek esemény gasztro modern művészet rólunk zene

Mitte in der Fasta 2013

Körülbelül negyven vendég és egyesületi tag jelenlétében tartották meg az elekiek az idei “Mitte in der Fasta” rendezvényt szerdán, március 6-án a kétegyházi úti egyesületi székházban. A meghívott vendégek között jelen volt Pluhár László polgármester úr és neje, a jó szomszéd, Kalaman János plébános, Pelle László iskolaigazgató és különleges vendégként Mester Klára, iskolánk névadójának, Mester (Mahler) Györgynek a leánya.
Már a vendégek érkezése előtt elkezdődtek a komoly előkészületek. Több, mint 200 tojást kellett kifújni, ami az önkéntes konyhaszemélyzet részéről sok időt és erőt vett igénybe.

Az öt tojáshéj-koszorú elkészítése után már szinte minden meghívott vendég megérkezett, és nem sokkal ezután a társaság útra kelt a Lizi-kúthoz, ahol a leány figuráját feldíszítették a koszorúkkal.

A
A “Puza” bevonulása, Wittmann György és Klemm Tamás előadásában.
Indulunk a kúthoz a koszorúkkal. A városi kút tojáshéjjal való díszítése ma is élő hagyomány a frank falvakban.
Indulunk a kúthoz a koszorúkkal. A városi kút tojáshéjjal való díszítése ma is élő hagyomány a frank falvakban.

A koszorúk elhelyezésének feladatát az idén Strifler Zoltán vállalta.

Zoltán Strifler hängt die Kränze um den Hals der Liesi.
Zoltán Strifler hängt die Kränze um den Hals der Liesi.

Még a sötétség beállta előtt készült néhány fotó az ünnepélyes pillanat megörökítésére. Ezután mindenki visszasétált az egyesületi házba, ahol a finom rántotta már készen várt az éhes résztvevőkre.

A “Putza”-Puppe idevágó szólásokkal illusztrált bevonulása után, melyet Wittmann György és Klemm Tamás mutatott be, megkezdődhetett a kellemes vacsora.

A finom rántotta elfogyasztása után Nádor Gabriella, Kocsisné Erzsébet, Wittmann György és Klemm Tamás előadásában régi eleki dalokat hallgathatott a nagyérdemű közönség,

ami nagy tetszést aratott köreiben.

Mester Klára pedig magával hozott egy régi kazettát édesapja tudományos gyűjteményéből, amelyről további szép régi dalokat hallgathattak. Ezeket a 60-as évek kezdete táján Biroga Ádám adta elő saját készítésű gombos harmonikáján.

Régi eleki dalokat adunk elő, tájszólásban.
Régi eleki dalokat adunk elő, tájszólásban.

Mindenkit elvarázsoltak a szép régi dallamok, amelyek így 50 évnyi raktározás után jutottak el újra az elekiekhez. A felvételek tulajdonosa megígérte a jelenlevőknek, hogy a digitalizálás és a rendszerezés után vissza fogja juttatni őket az elekieknek.

A szép ünnep után mindenki jóllakottan és vidáman ment haza.

Gute Stimmung am Vereinstisch
Jó a hangulat az egyesületi asztalnál

Köszönjük szépen mindazon tagjaink nagyszerű munkáját, akik hozzájárultak a többiek szórakoztatásához!

Forrás: Verein der Deutschen in Elek

Fotók: Klemm Tamás, Wittmann László

Az ünnep résztvevői a Lizi-kút előtt.
Az ünnep résztvevői a Lizi-kút előtt.