Univerzális a gondolat, nekünk, keresztényeknek. Karácsony lesz nemsokára. Mindenki hasonlóra gondol, mégis sokféleképpen. Mondjuk a jehovásoknak nincs, őket azért mégis ide, a keresztényekhez soroljuk. Mindegy. Azért sokunknak elég egységes kép ugrik be a szó hallatán.

Jézuska a születésnapja alkalmából mindenkit megajándékoz. Így, logikai bukfenccel, egy kisbaba. Magyar gyerekeknél luxusváltozat az egész ajándékozós buli, hisz jön a Mikulás bácsi is külön, egy kisebb ajándékcsomaggal. Előkarácsony. Iskolásoknak Mikulásbulival; kisebbeknek csoki, nagyobbaknak néha csokilikőr… szerencsés esetben nincsen gond, az osztályfőnök örül, hogy túl vannak rajta. Nemsokára téli szünet, ki kell bírni baj nélkül.

Na, te szegény Jézus, a szülinapod jó nagy fogyasztói versennyé fajult. Csak úgy csörögnek a kasszák, csipognak a hitelkártya-lehúzók, és a Jézuska segédei mázsaszám cipelik ki a nagy dobozforma ajándékokat a nagy dobozforma áruházak kapuján. Nos, a nagy rajtunk eluralkodó (dobozforma?) szeretetet ki kell valahogy fejezni, és hát ezt az emberek többsége valami módon ajándékokkal teszi. Arra pedig egy egész iparág épült, hogy ezeket meg lehessen venni.

Nekem is már a Mikulás napja előtt pár nappal el kellett kezdeni a vásárlásos műveletet, hisz a kicsik örülnek a kis csokinak, miegymásnak. Van egyféle kultusza a nagyon helyi, de méltán híres többszörös Mikulásverseny-győztes nagy szakállú bácsinak is, így sok szülő hívja meg gyermeke megajándékoztatására. Tényleg vagány Mikulás, igazi képeskönyv-megjelenéssel, épp csak az Opelt kellene rénszarvas-szánra cserélnie a teljes tökéletességhez. Ja, meg mondhatna olyat, hogy „Minä olen Joulupukki.” vagy hogy is mutatkozhatna be finnül.

Mikulás egy saját magáról készített mini vagy nagyobb csokiszobrot ad a jól viselkedő gyermekeknek. Emlékszem, gyerekkoromban nagymamám Mikulása egy kilós csokimikulásokat hozott mindhármunknak. Azoknak a talpa olyan masszív volt, hogy önvédelmi fegyvernek is megtette volna. Szétrágni szó szerint kemény meló volt. Általában a testvéreim januári szülinapjára készített csokitortákban végezték az ilyenek, legalább részben. Mama nem spórolt, ha az unokái ajándékáról volt szó.

Létezik egy városi legenda, miszerint a meg nem vásárolt csokimikulásokból visszáru lesz, majd a csokigyárak az anyagból csokinyulakat készítenek a másik nagy vallási csokiajándékozó ünnepre. Majd a csokinyulakból mikulásokat… ejnye na, remélem, strapabíró az anyag.

Gyanús vagy te nekem!

Talán csak nálunk, remek országunkban van ez a jellegzetes piros Mikuláscsomag-zacskó, ja, és a szaloncukor is egyfajta hungarikum-féle… Huhh, hihetetlen durván édeseket sikerült az idén kifognom. Úgy tűnik, a lényeg a nagyon cukros íz, csillogó csomagolásban, kész. Nekem úgyis kábé tilos ilyet kajálnom a nem pont cingár alakom miatt, tehát elvileg nem nagyon érdekel, de azért csak kellett a gyerekeknek meg a karácsonyfára valami. Vettem tehát egy zacskó ismertmárkás-egyszerűbbet a fára, egy zacskót a számos gyermek rokon mikuláscsomagjának feltöltéséhez, és hát, biztos, ami biztos, két kis dobozzal a legelegánsabb-legflancosabbikból – tavaly egyedül ezek bizonyultak ehetőnek, remélem, nem csalódik a család most sem.

Na, az ismertmárkás szaloncukor volt egyúttal a rettenetes is, persze, mint már említettem. A nagyon drága flancosat félretetette életem párja a szűkebb napokra… a fára majd a nemflancos túlédesből teszünk kicsit. Elhagytuk valahol a még anyám által őrizgetett réz cukorkampókat, így aztán cérnahurkocskákkal bénázva szerszámoztam fel egy zacskó szaloncukrot. A fát már feldíszítettük, jelentem, 22-én teljes díszben állt.

Más népeknél a Mikulás hozza az ajándékot. Bemászik valahogy a kéményen, előkészített harisnyákba tömködi a cuccokat. Na jó, nemrég olvastam, hogy a németeknél többféle felfogás versenyez, miszerint a Christkind vagy a Nikolaus hozza.

Fontos kérdés volt a családban mindig, mikortól lehet „lelegelni” a szaloncukrot a fáról. Ebben többféle megegyezést hoztunk, miszerint díszítés közben egyrészt szabad volt megkóstolni egyet- egyet a jobb ízekből. Másrészt viszont huszonnegyedike és Karácsony másnapja közt nem illett csokit vadászni róla. Ez alól a velünk lakó drága Mamikánk, anyai nagyanyám tett kivételt, amennyiben még szenteste közben elcsórta az első néhányat. Persze visszacsomagolta a fán, mintha még ott lenne.

Gyerekkoromban az alap szaloncukor a „Konzum” fantázianevű volt, ennek fehér fondant volt a teste, mindenféle csokimáz nélkül. A magam részéről hevenyen utáltam, de voltak kedvelői is. Jellemzője a sima édes íz, szürkésfehér szín, avagy kőkemény stílus és konzisztencia voltak. Kicsit megszáradva simán fogtörő jellege volt neki. A többi változatot ebből fejlesztették ki, és egyre-másra jöttek a különböző gyümölcsös vagy annak mondott ízű modellek. Egyszer muszájból meggyes volt az egész fa, mondhatom erősen untam a végére.

Mindig nagy sláger volt a zselés, mi gyerekek sokáig imádtuk rendületlenül. Aztán egyszer egy jobban sikerült vajkaramellás adag legyőzte ezt a vonzalmat. Ez már a rendszerváltás környékén volt, és nem sokkal később a komolyabb cukorgyárak helyzete bizonytalanná vált, így egyre-másra jöttek a furábbnál furább szaloncukrok. Ujjujj, egyszer konyakmeggy-töltetűvel díszítettük fel majdnem az egész fát. Mondjuk sok el volt pukkanva, és nem volt benne szesz igazán, de azért hatot-nyolcat befalva tuti spicces lett kicsit az ember.

Apropó ittas: nálunk sosem volt szokás a karácsonyi itóka. Újévi pezsgős koccintás igen, de karácsonykor nem emlékszem ilyesmire… egyetlen alkalommal okozott gondot a szesz. Valahogy szenteste délelőttjén jó apámat vadászni hívták a helyi társaság tagjai. Karácsony alkalmából még legyilkoltak pár szerencsétlen állatot a derék polgárok (szegények úgyse tudták, hogy a szeretet ünnepe közeleg), és emlékeim szerint mi is kaptunk pár szitává lőtt nyulat levescélokra (szőrös sörét a husiban remek meglepetés), de nem is ez volt a gond.

Hanem apu kora délutáni hazatérése után kezdtük a fadíszítést. Létra nem lévén, két konyhai hokedli egymásra tornyozásával oldotta meg a magassági munkálatokat. Sajnos a vadászat mellékhatásaként a jó barátok által belediktált alkohol hatására megszédült, és akkorát esett onnan fentről, hogy azt hittem, menten összetöri magát. De semmi baja nem lett, akkor szerencsére Jézus segített neki. Emlékszem, majdnem afféle karácsonyi veszekedés tört ki a szüleim közt, de szerencsére elsimult a dolog, és jól ment tovább minden.

Volt még egy másik emlékezetes karácsonyi mérgelődős buli, egy alkalommal ugyanis az ajándékokat trükkös módon adtam át: Az ajándékozott csak egy pici szuvenírt kapott, mellé egy cédulával, hogy a lakásban merre találja a következő ajándékot. Nos, a cipősszekrénybe rejtett cédulámat szegény öcsém sehogy se találta meg, és egyre mérgesebben nézte át a számtalan oda raktározott cipőt… segítenem kellett, hogy ne bosszankodjon tovább ezen, és megtalálja a folytatást, de azután se volt valami kiegyensúlyozott a hangulat.

A karácsonyról mindenkinek van egy-egy sztorija valamilyen emlékezetes eseményről. Egy még régebbi eszembe jutott ismét: Anyai nagymamám mesélte, hogy egyszer nála pont azon az ablakon zörgetett valaki erősen szenteste táján, ahol a karácsonyfa állt. Odament felhúzni a redőnyt, hogy ki lehet az, mire egy véletlen mozdulatra az egész fa az összes szép dísszel felborult, és szinte minden összetört rajta. Nagy vidámságot akkor nem tartottak. A pár klasszikus, háború előttire datálható karácsonyfadíszünk ennek a készletnek a maradéka. Főleg kisebbek maradtak meg, köztük egy nagyon szép kis Mikulás.

Te jó ég, de rég volt már mindez. A főszereplők már jórészt odafent a mennyben beszélgetnek rólunk…

Na mindegy, vissza a jelenbe: vettem pár szép Mikulás-szobrot csokiból, meg pár tábla csokit, szaloncukrokat, valami kis játékot, majd az áruház kasszájánál még piros zacsit is találtam nekik. Ezzel a cuccal megoldottam a mikuláscsomagos dolgot, kiadagoltam a hét kölyöknek.

Megkapták, boldogság. Minden nagybácsi-nagynéni is küldött csomagot az unokaöcsöknek-húgoknak, így egész szép csokikészlet jött létre. Ha spórolunk, húsvétig tuti bírja.

A karácsonyi ajándékok beszerzése a fentebb már említett elkerülhetetlennek bizonyuló áruházlátogatások néhány alkalommal történő ismétlésével sikerült. Mindenki kap valami szépet. Vagy valamit, ami kell neki. Vagy valamit, ami nem kell, de jól néz ki. ezek variációjából jön ki az ajándéköröm képlet eredménye.

Ugorjunk hát a szentestére. A gyerekeink kaptak drága és egyszerűbb cuccokat, persze a játékoknak örülnek leginkább. Szinte törvényszerűen a legegyszerűbbekkel játszottak a legnagyobb örömmel. Remélem, eltartanak egy jó ideig. Kisebbik fiam néha földhöz vág ezt-azt, hát meg kellett kérnem, hogy az új tűzoltóautóját kímélje kicsit jobban…

Azért énekeltünk Mennyből az Angyalt, és pár másik dalt is, mert nálunk nem csak a karácsonyfa alatti ajándékátadásból áll a szertartás. A gyerekeknek azt meséltük, hogy a Jézuska angyalai hozzák az ajándékot.

Karácsonyi hangulat a templom előtt

Családunk rendszeresen jár templomba, egy ministránst is adunk lányunk személyében a misékre. Mostanában a gyerekek állandó megfázása miatt sajnos egy jó negyedéve nem voltunk, mivel inkább itthon maradunk, minthogy újra betegek legyenek a benti hidegben. Sajnálom ezt, szívesen mennék, hisz néha nem árt egy kis lelki megnyugvás, és elvileg az egyházi kórusban is énekelünk. Sajnos ez már egy jó ideje csak jelképes a részünkről. A mai éjféli mise is kimarad, már alszanak a gyermekek, és nem vonszoljuk el a két-három éves kicsiket a hidegben. Majd ha nagyobbak lesznek.

Nemrég fejeződött be a belső festés, ami jelentősen javítja a templom hangulatát. Az iskolás gyerekek koncertje alkalmából meggyőződtem szépségéről. A plébános úr igazán jó prédikációin túl ezért is érdemes ellátogatni az ünnepi misékre!

Az iskolás gyerekek koncertpróbája a szépen felújított templombelsőben

Családi főzőverseny vette kezdetét a nap folyamán, aminek eredményét este kellett volna elfogyasztani, természetesen csak kb. háromszorosa a kajamennyiség annak, amire a család képes. Most Újévig kihúzzuk valahogy, az tuti. Halászlé, sült hús, vega fasírt, kaszinótojás, rengeteg sütemény jellemezte a menüt. A felét sem tudtam megkóstolni.

A gyerekek 11-ig bírták, mindjárt átteszem őket a tévé előtti pozícióból az ágyukba.

Szeretem a karácsonyt, a fenyőfaillatot, és a hétköznapi gondoktól való pillanatnyi elszakadást. A szeretet ünnepét. Tegyünk félre minden mást, maradjon a szeretet a lényeg! Még csak a szenteste volt, mindjárt jön az igazi!

Egyébként pedig, drága Jézus, boldog születésnapot!

Jó éjszakát, boldog Karácsonyt mindenkinek!