Ernestus Nepomuki Mutz plébános neve eredetileg Mutz Ernő volt. A 18–19. században gyakori volt, hogy papok a nevükhöz hozzáadták egy védőszent nevét, különösen ha a szentnek nagy kultusza volt a régióban, vagy a plébánosnak személyes tisztelete kötődött hozzá, esetleg ha a szent ünnepnapja, neve vagy kultusza része volt a templom életének. Tehát Ernestus Nepomuki Mutz neve azt mutatja, hogy felvette a „Nepomuki”-t megkülönböztető keresztnévként vagy második keresztnévként. Olyan is előfordult, hogy a szent teljes nevét felvették (a példa kedvéért: Ernestus Joannes Nepomuki Mutz). A 18–19. században a Habsburg-területeken – így Magyarországon is – rendkívül erős volt Nepomuki Szent János kultusza. Sok pap felvette vagy használta a „Nepomuki” nevet vallásos tiszteletből.
Az 1777-ben kiadott Ratio Educationis és az 1778-as esperesi kerületi szervezés között közvetett, de jól érzékelhető összefüggés mutatható ki. Mindkét intézkedés Mária Terézia felvilágosult abszolutista reformpolitikájának részeként valósult meg, amelynek célja a Habsburg Birodalom igazgatási, oktatási és egyházi rendszerének egységesítése volt (Hanák 1988, 57–59.). A Ratio Educationis az oktatásügyet állami felügyelet alá helyezte, meghatározva a tanítók képzésének rendjét, a tantervek egységesítését és az iskolák ellenőrzésének módját, ezzel a katolikus egyház oktatási szerepét részben az állam irányítása alá vonva (Kosáry 1996, 142–148.; Tóth 2001, 88–95.). Az esperesi kerületek 1778-as átszervezése ezzel párhuzamosan az egyházkormányzat racionalizálását, a plébániahálózat jobb felügyeletét és a püspöki ellenőrzés megerősítését szolgálta (Szabó 2005, 213–216.). E két reform tehát ugyanannak a központi, racionalizáló kormányzati törekvésnek a része, amelyben az állam és az egyház működését a felvilágosult abszolutizmus racionális kormányzási elveihez kívánták igazítani (Hanák 1988, 58–59.; Kosáry 1996, 145.)
Nem jelenthetjük ki, hogy csak a Ratio Educationisnak köszönhetjük az eleki esperesi kerület megalapítását, de minden bizonnyal nagy része volt benne.
Az első esperes, aki Eleken szolgált plébánosként és esperesként is említenek, De Saur Ignác Ádám volt (1765-1780 között szolgált plébánosként, az esperesi kerület 1778-tól létezett). Az utolsó „eleki” esperes Wagenhofer Ede esperes plébános volt. Halála után 1991. decemberétől 1993-ig Ormai Zsigmond mezőkovácsházi plébános lett az eleki kerület mb. esperese, így Mezőkovácsházára került az Eleki Esperesi Kerület székhelye.
Végül Gyulay Endre püspök úr az 1993-as egyházmegyei határ változása kapcsán a 999/1993. sz. rendeletével átrendezte az esperes-kerületek határait is. Ekkor szűnt meg az Eleki Esperesi Kerület és vált a Mezőkovácsházi Esperes Kerület részévé, mely azóta az Orosházi és a Gyulai Esperes Kerület része lett. Így jelenleg Elek a Gyulai Esperességhez tartozik. (Dr. Kovács 2025)
Wittmann Attila
Források:
- Hanák Péter (1988): A felvilágosult abszolutizmus kora Magyarországon. Budapest: Gondolat.
- Kosáry Domokos (1996): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest: Osiris.
- Szabó Miklós (2005): A katolikus egyház és az állam kapcsolata a 18. századi Magyarországon. Szeged: JATEPress.
- Tóth István György (2001): Tudás és hatalom. Az iskoláztatás története Magyarországon a 18. században. Budapest: Balassi Kiadó.
- Dr Kovács József a Szeged-Csanád Egyházmegyei Levéltár általános helynökének szíves adatközlése alapján.
elekfoto 