1920. június 4-én Trianonban megszületett a békediktátum, amely az ezer éves Magyarországot feldarabolta. Az új határ kijelölése nagy mértékben érintette Elek akkori közigazgatási területét is. Ezzel kapcsolatban több szóbeszéd is él, más-más tartalommal attól függően, hogy Eleken vagy egy környező településen élő mondáról van szó. A tartalmi lényege valójában mindegyiknek ugyanaz, Eleket elcsatolták volna, de sikeresen megoldották, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhasson.
A Térkép jelzete: Hadtörténeti Térképtár B.XV.c.321.
Az Elekre 1724-ben érkező német ajkú telepesek lelki gondozását a gyulai plébánia látta el a kezdeti időkben. A lakosság mélyen vallásos volt, így egy pap, templom és plébánia hiánya óriási problémának számított., ezért nagy volt az igény egy „saját” plébános jelenlétére, aki 1734. május 1-én Johann Anton Hollinger személyében meg is érkezett.
Fontos tudni, hogy a XVIII. században is a pappá válás egy folyamat volt. A katolikus egyházban több fokozatban történt a felszentelés, a papi rend megszerzése előtt is voltak kisebb, alacsonyabb rendű felszentelések.
Ostiáriátus (ostiarius)– Az ajtók őrzője a templomban, az alacsonyabb rendek legalsó szintje. Manapság már nem alkalmazzák külön.
Exorcistátus – az ördögűzés kisebb formája, szimbolikus tisztség.
Lektorátus – a Szentírás felolvasásának szolgálata. Jelentős lépés a szolgálati élet felé, de még nem szentelés, inkább megbízatás.
Akolitátus – segítő szolgálat az oltárnál. Segítségnyújtás a liturgiában, pl. gyertyák hordozása, oltár szolgálata. Fontos szolgálat, amely közelebb viszi a jelöltet az egyházi szolgálathoz.
Létezett úgynevezett „világi pap” és „rendi pap”. A „világi papok” nem tartoztak egy szerzetesrendhez sem, a papi normák és előírások szerint éltek (pl. cölibátus megtartása), még a „rendi papok” vállalták, hogy a papi normák mellett még egyéb szerzetesi szabályokat, fogadalmakat is megtartanak. Anton Hollinger „világi pap” volt.
Johann Anton Hollinger, a bajorországi Neuburg an der Donauban született, Johann és Christina Hollinger második gyermekeként, 1702. szeptember 15-én. A családnak öt gyermeke volt, három fiú (Johann Anton, Johann Martin, Adam Jakob) és két leány (Maria Ursula, Maria Johanna).[1] Vélhetően a tanulmányait is itt kezdte és indult el a papi hivatás felé.
Elek 1778-tól esperesi kerület volt, így az eleki plébános esperes volt. Ekkor az espereseknek általában saját viaszpecsétjük volt és nem az eleki plébánia pecsétjét használták, ahogy a képen is látszik.
A 18. századi Magyarországon a falusi közösségek életében a plébánia és a világi önkormányzat – a bíró és az esküdtek testülete – egymással szorosan együttműködve működött, bár jogilag külön rendszert alkottak. A plébános feladata volt a lelkipásztori munka, az iskola fenntartása és a hívek vallási nevelése, míg a bíró és az esküdtek a község világi ügyeit – igazgatást, igazságszolgáltatást és gazdálkodást – intézték.¹
A dokumentumon Caspar ….. „Richter” (bíró) aláírása alatt Joseph Wittmann és Christoph Wittmann „geschworener” (esküdt) aláírása szerepel. A bíró és esküdtek alkották a tanácsot, ami gyakorlatilag a mai önkormányzati képviselő-testület megfelelője volt. A bíró a polgármester, az esküdtek a képviselők szerepét töltötték be.
Egy a Temesvári Egyházmegyei Levéltárban megtalálható, 1788. évben keltezett egyházi kivonaton több viaszpecsét mellett szerepel Elek pecsétje is.
SIGILLUM*ELLEK*1773
A pecsét peremiratát két nagyobb és két kisebb zászló díszíti, benne pedig a “Sigillum Ellek 1773” felirat szerepel. A sigillum latin szó jelentése pecsét, tehát a peremirat jelentése “Elek pecsétje 1773”. Középen egy női alak, felette egy sarló és mellette egy templom látható. A sarló utalás lehet Sarlós Boldogasszonyra, akinek a tiszteletére a templomot szentelték. A bal oldalon látható templom pedig Elek első templomának ábrázolása vagy a templomra utaló stilizált kép.
Szembetűnő, hogy a település neve ELLEK-ként szerepel. Ha “csak” egy elírás, akkor miért nem javították ki, hiszen ez mégiscsak egy települési pecsét, amit még 1788-ban is használtak.
Az 1773-as dátumot megvizsgálva nem találunk semmilyen olyan nevezetesebb eseményt a település történetében, amihez köthető lenne ez az évszám. Valószínűleg a település közigazgatása ekkor jutott el arra a szintre, hogy már saját pecsétet is használt.
Egyenlőre ez a legkorábbi eleki pecsétlenyomat, amely ismert számunkra, aminek pecsétképe akár a település első “címereként” is értelmezhető. A pecsétkép azért is lehet sokaknak ismerős, hiszen szinte megegyező hasonlóságot mutat, a mai eleki címer egyik elemével (bal alsó negyed).
Így él tovább a múlt emléke napjainkban az eleki címerben.
Köszönet a Temesvári Egyházmegyei Levéltár munkatársának, dr. Claudiu Călin úrnak, aki nagy segítséget nyújtott a levéltári kutatásaimban.
Az Elekre betelepült németek lelki gondozását kezdetben a gyulai plébánia látta el. A magyarul nem beszélő német ajkú lakosság saját, német nyelven beszélő plébánost szeretett volna, de ehhez sem templom, sem plébánia nem állt rendelkezésre. Első lépésként megépült a plébánia épülete, majd a gróf Wenckheim családnak köszönhetően 1734. május 1-én érkezett a településre Németországból Hollinger Antal.
Ellenjegyzések és pecsétek egy egyházi leltár végén.
A Bánhidy kastélyról már több cikk is megjelent az Elekfotón, de ettől függetlenül a család utáni kutatás tovább folytatódik. Egy családi fénykép került most a figyelem középpontjába Lukács Viktor barátom jóvoltából, ami 1930-ban készült és gróf Üchritz-Amédé Emilt feleségével, báró Bánhidy Stefánia írónővel és a családját ábrázolja a bőri kastély kandallós termében.
Lőkösháza pusztán több kastély és major volt található, amelyeket nemes és híres családok építettek vagy később megvásároltak. Még ma is élő határnév például a „Kintzig”, ahol még iskola is létezett. Az elnevezés a néhai Kintzig major tágabb területét jelöli. A majort a névadó család építette, nyéki Kintzig János.
A magyar nemesség adományozásában 1905. május 2. Kintzig János földbirtokos részesült. Würtzburgi származású nemesi család volt. Családfájuk visszavezethető volt a XVII. század közepén Schweinbergben élt Valentin Künzig von Hardheim-ig. Szépunokája az 1759. január 16-án Schweinbergben született Sebestyén, aki az Arad megyei Szentannán telepedett le. Az ő leszármazottja Kintzig János aradi főispán, aki Tövisegyházon, (Simándtól délre) született.
“Ami az egyik embernek szemét, a másiknak kincs.” ez a mondás jutott az eszembe, amikor minap a gyógyszertár mellett egy közterületi hulladékgyűjtőt vettem észre.
Gyermekkoromban több ilyen kuka is látható volt az utcákon, de mára már talán ez az egyetlen darab maradt belőlük. Furcsa, hogy már ez is “régiség”.
elekfoto 