Hosszasabb előkészítés és átépítés után nagy változás történt az eleki könyvtár életében: Az évtizedek óta változatlan, eddigi helyéről új házba, a 2. számú óvoda korábbi épületébe (Elek, Kétegyházi út 20.) költözött.
Valamikor régen a könyvtár a kultúrház emeletén volt, innen került a mellette álló, mindannyiunk számára ismert Ady Endre u. 2. alatti házba. Az eddigi helyszínen az épület nedvessége és elavultsága miatt már nem volt érdemes felújításokat végezni.
Számomra szokatlan a gyerekkorom két helyszínének összeolvasztásával létrehozott új hely, de mindenképpen méltó elhelyezést nyert a könyvtárunk.
Az újonnan berendezett könyvtárba átkerült a régiben meglevő összes könyv, mintegy 13.000 kötet. A jól bejárható, kényelmes üldögélésre is lehetőséget adó bútorokkal berendezett, igen látványos, és viszonylag szellős termeken kívül két kisebb raktár is van, ahol szintén rendezve, kikölcsönözhetően tárolva található meg a könyvek azon része, amelyek a nagy termek polcain nem fértek el.
A könyvtárba a Kétegyházi út felől lehet bemenni, ahol akadálymentes bejárat nyújt hozzáférést a mozgáskorlátozottak részére is. Az óvodában korábban étkező-előszobaként használatos régi tornác helyiségében bemutatók, vetítések számára alkalmas helyszínt alakítottak ki.
A mai megnyitón időhiány miatt nem tudtam ugyan részt venni, de még a mai zárás előtt készítettem néhány képet az új könyvtárról. A régit pedig szintén megörökítettem működésének utolsó előtti napján. Bár mostanában viszonylag ritkán jutottam el oda, számomra mindig a béke és a tudás különleges szigetét jelentette. A mai jeles nap alkalmából íme egy képgaléria, könyvtáras felvételeimből. Ilyen volt-ilyen lett, előnyére változott!
Annak idején könyvtárba talán édesanyámmal vagy a nagymamámmal jutottam el először. Emlékezzünk meg a régi idők kedves könyvtáros nénijeiről, Kalász Erzsébetről és Nádor Máriáról, akiktől mindig kaptunk pár barátságos szót a kiválasztott könyvek mellé. És köszönöm a jelenlegi könyvtárosok, Juhászné Kiss Henrietta és Rusz Miklósné segítségét a cikk elkészítésében!
Eleken szinte mindenki által ismert tornyos kis épületben laktak a nagyszüleim közel 50 évig. Sok gyerekkori emlék fűz ide, ezért is kezdtem utánanézni a ház történetének.
Cholnoky Hilár különleges háza a mai napig áll.
A falusi környezetben igen szokatlan kis villa építtetője Cholnoky Hilár volt. A családi nevet mindenki, még országhatáron túl is, Cholnoky Jenő neves földrajztudós miatt ismeri, aki másodunokatestvére volt Hilárnak. Voltak még a családban sikeres írók, neves orvosok.
A családfa adatai szerint Hilár szülei, Cholnoky Károly és felesége, Mocsáry Katalin 1878-ban kötöttek házasságot, hét gyermekük született. Hilár fiuk 1883-ban Egerben.
Kutatásaim során a következő adatokra bukkantam: 1893-ban a nyarat Pomázon töltötte egy Szünidei Gyermektelepen. A budapesti Wesselényi Miklós polgári fiúiskolában tanult, majd a VII. kerület Német-utcai Községi Polgári Fiúiskolában, ahol 1892-ben, 4. osztályos tanulóként javítóvizsgára küldték.
1901-ben a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola Fém- és vasipari szakosztályának harmadéves tanulója volt, de elhagyta az iskolát.
1903-ban a Magyar Közigazgatás júliusi számában budapesti lakosként „alkalmazást keres” Intelligens, nőtlen 29 éves jóírású, 7 középiskolát végzett fiatalember azonnali belépéssel, szerény feltételek mellett. Czím: Cholnoky Hilár, Budapest VII. Hernád u. 30. III/50.
1907-ben a „Szabolcs” júliusi számában olvasható, a hírek címszó alatt, hogy mint ófehértói anyakönyvvezetőt állásából a főispán felmentette. Valószínűleg azért, mert:
A Székes Fehérvári Naptár bejegyzése szerint Csősz településen segédjegyző lett.
Az 1914. évi Budapesti Czím és Lakásjegyzék szerint: Cholnoky Hilár „műsz. hiv.” VI. Lehel utca 17 sz. alatt lakik.
1915. 01. 22-én szerepel az első világháború „Hírek a Sebesültekről és betegekről” névsorában.
Ezen a vonalon keresgélve megtudtam, hogy a híres nagy múltra visszatekintő 32-es Budapesti Császári és Királyi Gyalogezredben szolgált. Ahol a fenti bejegyzés szerint gyalogos katonaként megsebesült. Kezdetben a csehországi Kremsierben lévő kórházban volt, utána a piliscsabai tábori kórházban, majd Budapesten az Eötvös utcában ápolták.
A talált adatok szerint első felesége, Cholnoky Hilárné 1916-ban kezelő volt a budapesti központi távírda hivatalában. Ekkor a Koronaherceg u. 13-15.-ben laktak. 1918-ban feleségét, Laurinetz Margitot előléptették a postánál, majd 1922-ben posta és távírda ellenőr lett. Három évvel később Hugyagra helyezték postamesternek. Ezután nem találhatunk róla adatokat.
A Pesti Hírlap 1926. január 10-i számában Hilárnak két keresztrejtvénye jelent meg.
Cholnoky Hilár egyik keresztrejtvénye…Cholnoky Hilár másik keresztrejtvénye nem kevésbé díszes kivitelben készült.
1926. 03. 21-én Elek község rendkívüli közgyűlése írnoki állás betöltésére hat pályázó közül egyhangúlag Cholnoky Hilárt választotta. Második feleségével itt már úgy telepedett le, hogy a házépítés gondolata is megszületett. Legalább két házhelynyi telken, közvetlenül a nádas tó partján építkeztek. A ház alaprajza igen egyszerű, négyosztatú volt, az utcára két szép nagy szobával, közte a kis tornyos hatszögletű előszoba adta a villaszerű megjelenést. Az udvar felé volt a harmadik kisebb szoba és a konyha, kamrával és a padlásfeljáróval. Hátul a konyhabejárat előtt, közvetlenül a tó partján szép faragott kis szaletli állt. Érdekes, hogy a partra helyezték az épületet, pár lépésre a hátsó bejárattól már a nyílt víztükör volt. Az utcai bejáratot egy kis tornyos betonhíd díszíti még, amely az árkot íveli át. Mellette két oldalon egy-egy hatalmas vadgesztenyefa nőtt. A ház két oldala gyönyörűen parkosított volt. Fenyőfák, nyírt bukszusok, tuják és jukkák tették különlegessé. A telek jobb oldali részén gyümölcsöskertet alakítottak ki.
A Délmagyarország 1938. február 4-i számában bukkan fel újra Cholnoky Hilár neve. A cikk szerint Eleken a községi hivatalban Bánhidy József járlatkezelő szabadsága alatt 1937 nyarán a kulcsok Cholnoky Hilár irodatiszthez kerültek. Ezt használta ki Pohl Zoltán „szellemi inségmunkás”. Az íróasztalkulcs megszerzésével folyamatosan dézsmálta az ott lévő pénzt és bélyegeket. Két évre ítélték az eleki „betörő inségmunkást”.
A Délmagyarország 1938. február 4-i számában olvasható az eleki ínségmunkás bűncselekményének története.
Hilár 1938. december 23-án halt meg rákban.
A nagyszüleim, Mag József és Brandt Terézia 1939-ben vásárolta meg, fiatal házasként az épületet a makói örökösöktől. Falusi ember szemével nem volt megfelelő, mert semmiféle gazdasági épület nem tartozott hozzá: ólak, istálló stb. Édesanyám emlékei szerint, már amikor épült a kis villa, jártak oda nézegetni milyen különleges lesz. Amire ők beköltöztek, már teljesen befutotta a falakat a vadszőlő, még a padlásra is belógtak az indák. A házban két festmény maradt, az egyik Liezen-Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet című képének (1882) másolata.
Liezen-Mayer Sándor: Magyarországi Szent Erzsébet
Az eredeti festmény a Magyar Nemzeti Galériában látható. Illusztrációként a Magyarország Alaptörvénye (2017) díszes kiadványában is megtalálhatjuk a 40. oldalon egy kinagyított részletét. A másolatot, azt mondták, Hilár készítette. Meglehetősen tökéletes a kompozíció, és teljesen hiteles a színhasználat. A formátuma más: az íves felső helyett vízszintes a kép felső széle.
A Cholnoky-féle Magyarországi Szent Erzsébet ma a temetői kápolna falán látható.
Az akkori lehetőségek csak a helyszíni másolatkészítést feltételezik. Egy kis csalafintaságot csempészett bele, a bal alsó mellékalak jobb kezére hat ujjat festett Hilár. A kép édesanyámék gyerekszobájában őrizte a két lány álmát évtizedeken át. Nagypapám kérése volt, hogy halála után helyezzék azt a temetőkápolna falára. A festmény 1991 óta kíséri a lelkeket utolsó útjukra.
A másik képet a szemközti szomszédék, Hauck Mátyásék kapták, akikre a ház kulcsa volt bízva, amíg az épület lakatlan volt. Ők a szép kis szaletlit időközben átköltöztették a saját portájukra. Nagypapám szívesen meg is vásárolta volna, hogy visszakerüljön az eredeti helyére, de nem adták semmi pénzért. Különleges dísze maradt kakukktojásként a parasztportájuknak.
Hilárt az eleki temetőben temették el. Második felesége, Szűcs Emilia, 1939-ben, nem sokkal férje halála után, a makói kórházban, 49 évesen hunyt el. A család Makón helyezte nyugalomra. Nagymamám, aki igen melegszívű teremtés volt, gondozta Hilár sírját. Erről tanúskodik a fotó, ahol ő és a két lánya látható a sírnál. Nyughelye a temető keleti részén, a díszsirhelyek közelében volt.
Mag Józsefné Brandt Terézia leányaival a Cholnoky-sírnál
Még a múltat idézheti, hogy nagyapám a beköltözéskor megtalálta Hilár naplóját, melynek „esküvő nászéjszaka nélkül” című részére anyuka is emlékszik. Valószínű a katonai behívó miatt lehetett. Más példákat is ismerünk, hogy a jegyesek hamarjában megtartották az esküvőt a frontra indulás előtt. Milyen jó volna, ha meglenne még ez a napló!
Leszármazottakról nincs tudomása senkinek.
A történetnek itt látszólag vége, de a világ változott, az utca a Zalka Máté nevet kapta, most Alma utca lett. A kis villa viszont még áll. A történetet szeretném folytatni édesanyám emlékeivel arról, hogy ők milyen boldogan éltek itt, ebben a házban.
A Makói Újságban megjelent gyászjelentés Hilár feleségének elhunytáról
A cikkben közölt adatokért hálás köszönetem Rybar Olivérnek, A Cholnoky család története szerzőjének. A kötet a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület gondozásában jelent meg 2021. 295. o.
„Valószínűleg az 1930-as évek elejéről származhat a következő csoportkép az iskola egyik elsős vagy másodikos fiú osztályáról.
Sajnos nem tudjuk azonosítani a kép szereplőit, de egész biztosan az eleki általános iskola egykori diákjai vannak a képen. Az eltelt nyolcvan-egynéhány év és az egységes frizurák nem könnyítik a személyek felismerését!
Néhányan egy kis füzetkét vagy kartonlapot tartanak maguk elé, talán elsőáldozási emléklap lehet?”
Az alábbi szívgárdista emléklap segítségével talán egy új szempont is felvethető.
Szívgárda, Elek, 1929Szívgárda emléklap hátoldal
Lehet, hogy nem egy osztály van a képen (hiszen tanító nem ül a gyerekek között, ahogy az többnyire lenni szokott), hanem esetleg valamilyen egyházi / hittanos rendezvény alkalmából készült a kép?
Az emléklapot Csepregi Imre plébános írta alá, ma az ő nevét viseli Elek főtere.
A „Fölvételi emlék” Dr. Mester / Mahler György hagyatékából való, aki 1929-ben 11 éves volt.
„Igaz, hogy már a régebbi időkben is voltak Eleken álarcos bálok, ezeket azonban az iparosság kezdeményezte és szervezte, a parasztok részvétele nélkül.”-írja egy lábjegyzetben a Banner-Mester szerzőpáros a Farsangi néphagyományok az eleki németeknél című dolgozatában. Említik a korcsoportonkénti táncmulatságokat, a hajadonok, nőtlenek, a házaspárok, stb. külön, külön megrendezett farsangi mulatságait.
Szeretnék a birtokomban lévő fotókkal emlékezni ezekre. A fényképek hátoldalán az 1926 és 1927 évszámok szerepelnek. Nagymamám, Brandt Terézia és barátnői: Zielbauer Teréz és Kukla Tercsi fényképezkedtek farsangkor, kisdobos, harangvirág, amerikai lord, szív jelmezekben.
Édesanyám gyermekkorára emlékezve mesélte, hogy a 30-as években egy alkalommal pl. „pöttyös” bál volt az ipartestületben. Mindenkinek pöttyös ruhája volt a mulatságon, a férfiak nyakkendője és díszzsebkendője is pöttyös volt. Nagyapám, akit minden kihívás érdekelt még szökőkutat is készített az ipartestület báltermébe.
Veréb Anitól Valikának
Ezt a képet, a hátulján lévő felirat szerint Veréb Ani 1942-ben ajándékozta Valikának.
“Ne káromkodj!”
Találtunk egy csoportképet, melyen a farsangolókat a kultúrház „ Ne káromkodj!” felirata alatt látjuk. Bal szélen Győry Babi, Elek orvosának leánya látható.
Győry Babi jelmezében MagValéria
A Győry Babin látható jelmezben farsangolt később édesanyám debreceni diákkorában, az 50-es években.
Bambach Feri zenekara
És akik a hangulatért voltak felelősek a kép felirata szerint: „Bambach Feri zenekara, szájában a klarinét.”
Micsoda lázas készülődés, szervezés előzhette meg ezeket a mulatságokat! A jelmezek elkészítése a varrónők és az ügyes kezű asszonyok számára már az előkészületek időszakában is élmény lehetett.
Utcai felvétel egy jelmezes csoportról a havas télben.
Örülök, hogy édesanyám, aki a 90. életévébe lépett, megőrizte ezeket a fotókat. Csak remélni tudom, hogy talán más is rátalál otthon hasonlókra, ha egy kicsit utána néz. Jó lenne minél többet megismerni ezekről az időkről.
Véletlenül akadtam a következő szép felvételre. Egy valószínűleg eleki családot láthatunk: Édesanya, édesapa, kisgyermekkel.
Eleki házaspár kisgyermekkel, az I. Világháború idején
A feleség még hagyományosnak nevezhető, a házas asszonyok részére akkoriban szokásos, sötét színű népviseletbe öltözött a fényképezéshez. A legszebb ruháját vette fel, mert ez nem volt mindennapos dolog, külön Aradra kellett utazni érte. A férj pedig katonaruhában. Ő már megjárta a háborút, valamilyen kitüntetések is láthatóak az uniformison. Sajnos nem tudni, kik voltak ők, csak a fényképész neve olvasható a kép alatt: Urai J., Arad, Forray utca 1.
Ha abból indulunk ki, hogy a Nagy Háború közben készülhetett a kép, akkor a házaspár nagyjából az 1890-es évek elején-közepén születhetett.
Érdekes lenne, ha kiderülne, melyik családot látjuk a képen. A fényképet a saját szekrényemben találtam, családi jellegű iratok között, emiatt akár saját rokonaim is lehetnek – csak éppen nem ismerős az arcuk…
Az 1956-os eseményekre emlékezett az ország október 23-án. Erre való tekintettel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a Facebook oldalán közzétett a “Pesti utca – 1956” című könyvből egy idézetet és ehhez tartozó levéltári dokumentumokat.
A könyvben az egyik fejezet Szigetvári Istvánról szól, aki egy kisebb csoport vezetőjeként részt vett a pesti harcokban. A fejezet címe: SZIGETVÁRI ISTVÁN “Maga lőtt, mi visszalőttünk, tehát kvittek vagyunk”.
Ma van a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Ez alkalomból emlékezünk meg a tiszalöki fogolytáborban dolgozókról.
1950 decemberében egy hadifoglyokkal és elhurcoltakkal teli vasúti szerelvény érkezett Nyíregyházára, a voronyezsi körzetben található táborokból. Több százat közülük szabadon engedtek, másokat Budapestig vittek tovább. Azokat, akik a magyar hadseregben szolgáltak ugyan, de a hozzátartozóikat Németországba kitelepítették, visszatartották. A régi toloncházban, majd a kőbányai tenyészállat-kiállító istállóiban helyezték el őket.
1951 februárjában a vitték a foglyokat Tiszalökre, hogy a nemzetközi egyezményekkel ellentétben még három keserves évvel hosszabb legyen a megpróbáltatásuk.
Volt, aki 8-10 éve nem látta a családját a háború miatt.
A duzzasztógát építése a Tiszán 1951 és 54 közötti időszakban zajlott. Hevenyészetten összeállított barakkokban helyezték el a munkásokat. A táborban három műszakban dolgoztak. Többségük nehéz kubikus földmunkát végzett. A szakképzett emberek szakmájuknak megfelelően civil szakemberekkel együtt dolgozhattak. Így hamar fény derült rá, hogy az előzetes szóbeszéddel ellentétben, nem köztörvényes bűnözők.
A foglyoknak kb. egyharmada kapott fizetést, havi 20-60 Ft-ot kerestek, jó esetben 120 Ft volt a havi bér.
A táborban külön fegyelmi csoport működött. Az internáltakat gyakran verték, emberi mivoltukban megalázták őket. Soha nem hallott bűnöket kreáltak. Verés, lelki gyötrés, megaláztatás várt a kiszemeltekre.
Mindeközben már megalakult Dél-Németországban, Stuttgartban egy keresőszolgálati iroda, hogy felkutassák és hazasegítsék a Magyarországon fogvatartott németországi illetőségű foglyokat. Ők a sváb kitelepítés óta már német állampolgárok voltak. Összegyűjtötték a Németországban élő hozzátartozóktól az általuk várt hazatérő családtagok nevét, születési idejét, lágerszámát, esetleg az Oroszországból írt utolsó levelét.
A tiszalöki vízierőmű napjainkban. Forrás: wikipedia
A táborban 1953 őszén egy petíciót nyújtottak be a fogvatartottak szabadon bocsájtásukért. Ennek eredménye sajnos az lett, hogy nyolc és fél évvel a háború után, drótkerítés között összezárt védtelen emberek tömege közzé lövetett az ÁVH sortűzzel.
Harmincegynehány sebesültet és öt halottat szállítottak el, akiknek a mai napig nem derült fény további hollétükről, illetve nyughelyükről. Volt, aki be sem vallotta sebesülését, félve attól, hogy elviszik.
A tábor élete megváltozott, további munkára már nem kényszerítették őket. Végül 1953 decemberében véget ért a megpróbáltatásuk. Megkezdték a foglyok két-háromszáz fős csoportjainak elszállítását. A határig kísérték az ÁVO-sok őket, ott pedig ”kiutasító” útlevelet kaptak.
Németországban egy hónapos ingyen üdülést, pihenést biztosítottak számukra, kártérítést kaptak, az élet megkezdéséhez pedig kamatmentes hitelt juttattak nekik.
Harmincegy elekit találunk az egykori táborlakók között, akik így kerültek végül Németországba.
Ament Sebestyén 1913. IV. 26. Elek
Brandt Antal 1919.IX. 07. Elek
Brandt Ferenc 1931.III. 13. Elek
Engelhardt Ádám 1927. V. 12. Elek
Hack Fülöp 1913.IV. 05. Elek
Leist Ferenc 1906.VI. 26. Elek
Leist Ferenc 1922. II. 22. Elek
Metz András 1907. VIII. 25. Elek
Niedermayer Vilmos 1918. V.24. Elek
Niedermayer Ferenc 1931. XII. 24. Elek
Pfanzer Antal 1927.VI. 09. Elek
Reiss Ferenc 1917. VI. 28. Elek
Reiss József 1917. X. 22. Elek
Reiss Pál 1929. VI. 26. Elek
Ruck György 1924.IV. 27. Elek
Seres György 1901.VI. 10. Elek
Schillinger Antal 1913. III. 10. Elek
Schimpl János 1910.XII. 25. Elek
Schimpl József 1921 VII.17. Elek
Stapf Ádám Elek
Stapf György 1924. IV. 24. Elek
Tremmel János 1908. X. 14. Elek
Waschik József 1923 VI. 24. Elek
Wiltz György 1902. VIII. 12. Elek
Wittmann György 1920. VIII. 24. Elek
Zeitler János 1911. XII. 08. Elek
Zeitler József 1915.IV. 14. Elek
Zeitler József 1923 I. 13. Elek
Zielbauer János 1927. I. 06. Elek
Zielbauer Ferenc 1929. I. 25. Elek
Zöllner Imre 1913.VII. 25. Elek
Forrásanyag: Görbedi Miklós: 1020 nap az őrtornyok árnyékában
Egy frissnek nem mondható (2015.) kiadásra bukkantam, amelyben Elekről is esik pár szó. A történet a 411. oldaltól, egészen a 426. oldalig tart és a világháború idején játszódik.
Schneider Katalin Stefánia tanítónő (1935-2019) és Dr. Raport Ferenc állatorvos (1935-2020) 1960. július 9-én Eleken kötöttek házasságot.
Elek, Gyulai út 26. 1960. júl.9.
A derűs, kedves, fiatal tanítónőt sok kollégája, –ahogy ő mondta, „kartársa”- elkísérte ezen a jeles napon a Tanácsháza házasságkötő termébe. Az egyházi esküvőt -a kor szellemének megfelelően- csak titokban, szűk körben lehetett megtartani.
Schneider Katinka és Dr. Raport Ferenc esküvője, Elek, 1960
Katinka édesanyjával, Schneider Miklósné Schwarz Annával a Gyulai út 26 szám alatt lakott a Mester családdal.(Az édesanya sajnos már nem élte meg lánya esküvőjét.) A vőlegény innen „kérte ki” a menyasszonyt, innen indultak a násznaggyal, a Szegedről érkezett nagybácsival, Schwarz Jánossal és a rokonokkal a szertartásra.
Az esküvői vacsora a Raport családnál volt a Hősök úti házukban. A lakodalmi mulatság egyik mozzanata volt, hogy egy vendég kislánynak az asztal alá bújva el kellett csennie a menyasszony cipőjét, hogy a vőlegény aztán kiválthassa azt.
Rokonok és barátok Schneider Katinka és Dr. Raport Ferenc esküvőjén
A harmonikus, szép családi életet élő, két gyermeket felnevelő Raport házaspár arról nem beszélt még fiainak sem, milyen sorsot éltek meg gyermekként.
Katinka Párdányban (Szerbia, ma Meda) született, mint a később Eleken esperes-plébános Reibel Mihály. A településen szerb és német lakosság élt békességben.
A Schwarz család Párdányban, 1920-as évek
1944 őszén Titó partizánjai szabad kezet kaptak a német lakosság megsemmisítésére. Katinka az édesapját a helyszínen elveszítette, a nagyszüleit a többi idős német emberrel táborba hurcolták, ahol éhen haltak. A gyerekek és asszonyok másik táborba kerültek, Katinka is itt töltött két évet, mígnem az édesanyjával sikerült átszökniük a zöld határon. Szegedre mentek anyja testvéréhez. Mivel Katinka nem tudott magyarul, mert az anyanyelve német volt, másrészt mindketten nagyon le voltak gyengülve, 1947 nyarától egy ideig Kétegyházán találtak menedéket.Takács Istvánné Hruschka Laura ui. Schneider Mikósné rokona volt.
Később így került Katinka tanítónőként Kétegyházára, majd 1956 őszén Elekre.
Dr.Raport Ferenc gyermekkora is megpróbáltatásokkal teli. Elek és Gyula között volt a tanyájuk. Amikor édesapját, idősb Raport Ferencet sokéves háborús katonáskodásból hazatérve 1945-ben malenkij robotra hurcolták, a 10 éves gyerek az édesanyjával látta el a gazdaságot. Sokszor maguk álltak az eke elé, ha szántani kellett, mivel az oroszok még az igavonó állatokat is rekvirálták.
Diákéveit – kortársaihoz hasonlóan – a háború eseményei alakították.
Az 1946-47-es tanévben a Polgári Fiúiskola 5. osztályát végezte Eleken, de „túlkoros” volt. Kilenc éves volt ui., amikor az oroszok bejöttek, és egy évet ki kellett hagynia az iskolában. Így lehetett osztálytársa a nála egy évvel fiatalabb Majtényi István, aki az USA –ban Steven Istvan Majtenyi néven vált ismertté és angol nyelven Elek történetét is megírta.
Az 1946-47-es tanévben Raport Ferenc és Majtényi István testnevelő tanára Takács Klára volt.
„Fiam, az úr a pokolban is úr”- ezzel a mondattal biztatta idősb Raport Ferenc a fiát a tanulásra, így lett belőle állatorvos.
Sorsukat, keserű gyerekkori emlékeiket csak egymással osztották meg, gyerekeiket szerették volna ettől megkímélni.
Az élet megtisztelő ajándéka számomra, hogy egy Párdányba tett utazásom és az azt követő élménybeszámoló hatására lassan megnyíltak. Sokszor fájdalmas volt számukra a visszaemlékezés, lassan, lépésről-lépésre történt, de vágytak rá és megkönnyebbülést hozott mindkettőjüknek az, hogy végre szabadon felidézhették a gyerekkori emlékeket.
Katinka szülőháza, az egykori jegyzői hivatal Párdányban
A napvilágra került történet a gyerekeik, unokák számára is magyarázat sok homályos pontra a „családi krónikában”, a múltban gyökerező folytonosság ajándéka.
Az „elekfoto” lelkes olvasói voltak, többször hozzászóltak, ill. segítettek nevek kiegészítésével.
elekfoto 