„Valószínűleg az 1930-as évek elejéről származhat a következő csoportkép az iskola egyik elsős vagy másodikos fiú osztályáról.
Sajnos nem tudjuk azonosítani a kép szereplőit, de egész biztosan az eleki általános iskola egykori diákjai vannak a képen. Az eltelt nyolcvan-egynéhány év és az egységes frizurák nem könnyítik a személyek felismerését!
Néhányan egy kis füzetkét vagy kartonlapot tartanak maguk elé, talán elsőáldozási emléklap lehet?”
Az alábbi szívgárdista emléklap segítségével talán egy új szempont is felvethető.
Szívgárda, Elek, 1929Szívgárda emléklap hátoldal
Lehet, hogy nem egy osztály van a képen (hiszen tanító nem ül a gyerekek között, ahogy az többnyire lenni szokott), hanem esetleg valamilyen egyházi / hittanos rendezvény alkalmából készült a kép?
Az emléklapot Csepregi Imre plébános írta alá, ma az ő nevét viseli Elek főtere.
A „Fölvételi emlék” Dr. Mester / Mahler György hagyatékából való, aki 1929-ben 11 éves volt.
Schneider Katalin Stefánia tanítónő (1935-2019) és Dr. Raport Ferenc állatorvos (1935-2020) 1960. július 9-én Eleken kötöttek házasságot.
Elek, Gyulai út 26. 1960. júl.9.
A derűs, kedves, fiatal tanítónőt sok kollégája, –ahogy ő mondta, „kartársa”- elkísérte ezen a jeles napon a Tanácsháza házasságkötő termébe. Az egyházi esküvőt -a kor szellemének megfelelően- csak titokban, szűk körben lehetett megtartani.
Schneider Katinka és Dr. Raport Ferenc esküvője, Elek, 1960
Katinka édesanyjával, Schneider Miklósné Schwarz Annával a Gyulai út 26 szám alatt lakott a Mester családdal.(Az édesanya sajnos már nem élte meg lánya esküvőjét.) A vőlegény innen „kérte ki” a menyasszonyt, innen indultak a násznaggyal, a Szegedről érkezett nagybácsival, Schwarz Jánossal és a rokonokkal a szertartásra.
Az esküvői vacsora a Raport családnál volt a Hősök úti házukban. A lakodalmi mulatság egyik mozzanata volt, hogy egy vendég kislánynak az asztal alá bújva el kellett csennie a menyasszony cipőjét, hogy a vőlegény aztán kiválthassa azt.
Rokonok és barátok Schneider Katinka és Dr. Raport Ferenc esküvőjén
A harmonikus, szép családi életet élő, két gyermeket felnevelő Raport házaspár arról nem beszélt még fiainak sem, milyen sorsot éltek meg gyermekként.
Katinka Párdányban (Szerbia, ma Meda) született, mint a később Eleken esperes-plébános Reibel Mihály. A településen szerb és német lakosság élt békességben.
A Schwarz család Párdányban, 1920-as évek
1944 őszén Titó partizánjai szabad kezet kaptak a német lakosság megsemmisítésére. Katinka az édesapját a helyszínen elveszítette, a nagyszüleit a többi idős német emberrel táborba hurcolták, ahol éhen haltak. A gyerekek és asszonyok másik táborba kerültek, Katinka is itt töltött két évet, mígnem az édesanyjával sikerült átszökniük a zöld határon. Szegedre mentek anyja testvéréhez. Mivel Katinka nem tudott magyarul, mert az anyanyelve német volt, másrészt mindketten nagyon le voltak gyengülve, 1947 nyarától egy ideig Kétegyházán találtak menedéket.Takács Istvánné Hruschka Laura ui. Schneider Mikósné rokona volt.
Később így került Katinka tanítónőként Kétegyházára, majd 1956 őszén Elekre.
Dr.Raport Ferenc gyermekkora is megpróbáltatásokkal teli. Elek és Gyula között volt a tanyájuk. Amikor édesapját, idősb Raport Ferencet sokéves háborús katonáskodásból hazatérve 1945-ben malenkij robotra hurcolták, a 10 éves gyerek az édesanyjával látta el a gazdaságot. Sokszor maguk álltak az eke elé, ha szántani kellett, mivel az oroszok még az igavonó állatokat is rekvirálták.
Diákéveit – kortársaihoz hasonlóan – a háború eseményei alakították.
Az 1946-47-es tanévben a Polgári Fiúiskola 5. osztályát végezte Eleken, de „túlkoros” volt. Kilenc éves volt ui., amikor az oroszok bejöttek, és egy évet ki kellett hagynia az iskolában. Így lehetett osztálytársa a nála egy évvel fiatalabb Majtényi István, aki az USA –ban Steven Istvan Majtenyi néven vált ismertté és angol nyelven Elek történetét is megírta.
Az 1946-47-es tanévben Raport Ferenc és Majtényi István testnevelő tanára Takács Klára volt.
„Fiam, az úr a pokolban is úr”- ezzel a mondattal biztatta idősb Raport Ferenc a fiát a tanulásra, így lett belőle állatorvos.
Sorsukat, keserű gyerekkori emlékeiket csak egymással osztották meg, gyerekeiket szerették volna ettől megkímélni.
Az élet megtisztelő ajándéka számomra, hogy egy Párdányba tett utazásom és az azt követő élménybeszámoló hatására lassan megnyíltak. Sokszor fájdalmas volt számukra a visszaemlékezés, lassan, lépésről-lépésre történt, de vágytak rá és megkönnyebbülést hozott mindkettőjüknek az, hogy végre szabadon felidézhették a gyerekkori emlékeket.
Katinka szülőháza, az egykori jegyzői hivatal Párdányban
A napvilágra került történet a gyerekeik, unokák számára is magyarázat sok homályos pontra a „családi krónikában”, a múltban gyökerező folytonosság ajándéka.
Az „elekfoto” lelkes olvasói voltak, többször hozzászóltak, ill. segítettek nevek kiegészítésével.
Most újabb fényképek kerültek elő Dr. Mester György hagyatékából. 1973 májusában küldte őket özvegy Banner Józsefné elhunyt férje barátjának – a részvétnyilvánítást megköszönve.
Banner József temetése az eleki római katolikus temetőben 1973-ban. A szertartást Wagenhoffer Ede kanonok celebrálta
Banner József (1926-1973) váratlan távozása sokakat megrendített. Az Erkel Ferenc Gimnázium népszerű tanárát sok diákja is elkísérte utolsó útjára.
Banner József temetése Elek, 1973. április 24.
Az eleki katolikus temető B szektorának 11.sorában nyugszik.
Banner József sírja az eleki római katolikus temetőben
Még 2016-ban, a kiűzetés és kényszermunkára hurcolás eleki emléknapján elhangzott beszéd után érkezett az alábbi levél:
„Nem tudom, tudod-e, hogy Édesapám valamikor 1944 őszén vagy 1945 kora tavaszán, mint hadifogoly többed magával a Szovjetunióból érkezett vagonban Elekre, hogy az ottani családokhoz bekvártélyozva “felhizlalják” őket és a Dálnoki Miklós Béla-féle csapattal (1.) a német frontra küldjék harcolni a németek ellen. ( Mire „harcra készek” lettek, szerencsére vége lett a háborúnak…)
Az elekiek szívesen fogadták őket, még bálokat is adtak, ahol is Édesapám megismerhette Bánkúty Irént, akit 1947-ben el is vett feleségül. A levelezésük megvan, a lányunk legféltettebb olvasmánya….. Ez is egyfajta történelem.”
Bánkúty Irén és Nádas József Elek, 1947
Mint azóta megtudtuk, a levélíró édesapja, Niszler /Nádas József, a Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg tartalékos hadnagya -civil foglalkozása szerint erdőmérnök- 1943. január 12–én , a „doni áttörés” (2.) során tűnt el /esett szovjet fogságba, s így érkezett egy év múlva vagonban, hadifogolyként Elekre.
A családtörténetek így adnak támpontot a helyi történelem homályos részeinek a kiderítéséhez.
Bánkúty Irén és Nádas József esküvője, Elek, 1947 A menyasszonytól balra Mester György és Takács Klára, Dén József ésKatona Antónia. A vőlegény mellett Jäger Kornélia és ifj. Bánkúty / József
De ezútttal maradjunk a családtörténetnél.
Bánkúty /Zielbauer József, korábbi medgyesbodzási főjegyző háza Eleken a Dózsa György és Arany János utca sarkán volt, itt tartották Bánkúty Irén és Nádas József esküvőjét.
A menyasszony legjobb barátnői Katona Antónia és Takács Klára voltak – még a medgyesbodzási gyerekévekből. Életük végéig szoros barátság fűzte össze őket. Nem véletlen tehát, hogy az esküvőn mint koszorúslányok vettek részt – vőlegényükkel/ férjükkel.
Közös karácsony a Bánkúty családnál, Elek, 1950, Dózsa Gy.u. Középen Vitéz Bánkúty József
Az ifjú Nádas család a Dunántúlra költözött, de a barátság életük végéig megmaradt.
Kezdetben gyakran találkoztak a Bánkúty nagyszülőknél vagy a Mester családnál, akik ekkor Eleken a Kétegyházi út 19. számú házban laktak.
Nádas és Mester család, Elek, 1951
A Nádas és Mester szülők kölcsönösen gyermekeik keresztszülei lettek.
Két barátnő, három gyerek, két keresztanya
A Nádas család eleki látogatásai akkor ritkultak meg, amikor az édesanya, Bánkúty Irén, , tragikusan hirtelen, korai halála után a Bánkúty nagyszülők a Dunántúlra költöztek, hogy segíteni tudjanak a nehéz helyzetben.
“Boldog gyerekkor” Elek Kétegyházi u 19.
A „Nádas gyerekek”, Irén és József, akik a szüleik keresztnevét viselik, máig szép emlékeket őriznek a nagyszülőknél és a keresztszülőknél töltött boldog eleki napokról.
A bajor-frank nyelvjárást beszélő eleki németek néphagyományainak gyűjtését az 1960-as években kezdte el Mester György- dr. Gunda Béla debreceni professzor biztatására. A munkában Banner József, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanára volt a kutatótársa.
Az akkor 60-70-80 éves elekiek rokoni-baráti társaságokban elevenítették fel emlékeiket munkáról, ünnepnapokról, régi szokásokról.
Az egyik fontos bázist a „Schlachter’s K’sellschaft”, Schlachter Ferencnek és feleségének rokoni és baráti köre jelentette.
Az alábbi írás a Neue Zeitung 2016-os karácsonyi számában jelent meg. Magyar fordítását is mellékeljük – a 2. Világtalálkozó programjával és fényképekkel kiegészítve.
Az elekiek (világ-) találkozói
A magyarországi németek identitásának megőrzése nagy mértékben függ attól, hogyan alakulnak a kapcsolatok az elűzöttek és a Magyarországon maradtak között
Elek története jól példázza, hogyan alakult ki a 60-as évek magánlátogatásaiból a baráti találkozók hagyománya, az “ Eleki Világtalálkozó “ .
Mi a helyzet ma és mi várható a jövőben?
Levélváltás természetesen már az 50-es évektől volt a kettészakadt családokban, de az első “autós vendég” csak 1963 pünkösdjén érkezett Elekre. Josef Niedermayer családja Weilerből tette meg a hosszú utat egy bogárhátú VW -val, mert a házaspárt hajtotta a honvágy és a szándék, hogy tíz éves fiuknak megmutassák, hol volt egykor az otthonuk.
A látogatás némi félelemmel és szorongással volt vegyes; Niedermayerné Japport Franziska – mint meséli – minden apró zajra felriadt éjszakánként. A rokonok, barátok örömmel fogadták őket, de a település új lakói inkább bizalmatlanul, irígykedve.
Otto von Habsburg díszvengégekkel és a Heimatkomitee tagjaival, Gerolzhofen, 1984. május
1984-ben Bajorország egyik alsó-frank településén, Gerolzhofenben különleges ünnepségre került sor: 260 évvel korábban innen vándorolt ki 13 család a Magyar Királyságba, az elvadult eleki pusztaságba.
Az ünnepség résztvevői közt volt Otto von Habsburg mint az Európa -Parlament képviselője, Dr. Hans Sauter a Kiteleptett Magyarországi Németek Szövetségének képviseletében, valamint Németországból és a Tengerentúlról több, mint 700 egykori eleki.
Elekről egy 51 fős delegáció érkezett, élén Szántó István tanácselnökkel. Otto von Habsburg magyar nyelven fordult az elekiekhez.
Az élmények hatására Szántó István javasolta a németországi Heimatkomiteenek, rendezzenek Eleken világtalálkozót.
1990-ben került sor az első Világtalálkozóra, 2016-ban már a 13.-t rendezték.
Több nagyszerű alkalmat lehetne említeni, de a legtöbb vendég talán az 1994. augusztus 4-7-ig a tartó 2. ünnepségsorozaton vett részt. Ahogy Josef Schneider (Crailsheim) írja:
“A honfitársak közelről és távolról, az USA-ból, Kanadából, Ausztráliából, Németországból és Magyarország sok vidékéről gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljünk.”
A 2. Világtalálkozó programja
A temetőben felszentelték a Háborús hősök emlékművét, “Elekért” érdeméremmel tüntették ki postumus Dr. Csepregi Imrét és Dr. Mester Györgyöt, valamint Radványi Györgyöt és Josef Schneidert (Crailsheim), aki nagyon sokat tett az első világtalálkozó sikeréért.
Josef Schneider és ifj. Mester György a díjátadón
A német nyelvű katolikus mise, a hagyományos svábbál, úgyszintén a vendégek ünnepélyes bevonulása hintókon a város határától, ünnepi beszédek, koszorúzások képezték és képezik ma is az ünnepi program gerincét.
Sajnos az eleki lakosok egy része máig kivülállóként tekint ezekre a találkozókra, olyan programok, amelyeken közösen vennének részt a helybeliek és a vendégek, kevéssé alakultak ki; az utcán – a vendégeket leszámítva –szinte csak a magyar nyelvű beszélgetést hallani.
Dolgozik az Elek-TV. Klemm Tamás riportot készít Mester Györgynével és fiával 1994-ben
Ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradhasson ez a szép helyi esemény, az ifjúságot kellene megnyerni. Ha a gyökereiket tekintve több nemzetiségű elekiek felélesztenék, megtanulnák, egymásnak továbbadnák elődeik nyelvét, kulturális hagyományait, táncait, valami egyedien színes közösséget teremthetnének. Persze, csak akkor, ha mindez a hétköznapok részévé válhatna.
A testvérvárosi kapcsolatok Gerolzhofennel, Leimennel, Laudenbach-hal jó alkalmat teremtenek a német nyelv gyakorlásához, kulturális utazásokhoz, mint ahogy a Dr. Mester-György Általános Iskola tanulói már többször részt is vettek csereprogramokon.
A Kiűzetési emlékműnél a Dr. Mester György Általános Iskola tanulóinak ünnepi programja 2016-ban
A laudenbachi “Elekiek Kulturális Egyesülete” – köszönhetően fáradhatatlan vezetőjének, Joschi Amentnek – látogatókat, utazásokat szervez a találkozóra Németországból. De az utóbbi években a közeli Romániából és Szlovákiából is érkeztek vendégek.
Így bízhatunk benne, hogy 2018 -ban is sor kerül Eleken a baráti találkozóra, még ha nem is “az egész világból” érkeznek a résztvevők.
A 13.Világtalálkozó programjai, a róluk készült videók megtekinthetők:
Zombori István, Post Veronika, Mester Györgyné Takács Klára, Mester György, Elek, 1956 nyara
Az alábbi fénykép 1956 nyarán készült Eleken, a Mester házaspár Gyulai út 26. szám alatti szolgálati lakásának udvarán. Az arcokról derű sugárzik; hazalátogatott a vendéglátó két eleki származású unokatestvére, Post Veronika és Zombori István.
Zombori István, Post Veronika, Mester Györgyné Takács Klára, Mester György, Elek, 1956 nyara
Az 1960-as években újjáéledő eleki német hagyományok mókamestere, egyik lelkes szervezője a Treszi házaspár volt. Ötleteik, jókedvük és sok önzetlenül végzett munkájuk hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak a farsangi felvonulás, de az egyedinek számító böjtközepi „mita in dr fasta” szokása is máig fennmaradhatott Eleken.
Treszi Ferenc és Mester György (balról 1. és 2.) tojást gyűjtenek az egyik háznál a böjtközepi vacsorához. Ethnographia 1968, 17.