….. Danilov Mihály a lőkösházi Bánhidy birtokon élő, az orosz cári hadsereg egyik volt tábornoka, még a cári családdal is rokonságban állt. A nagy októberi szocialista forradalom alatt a családját meggyilkolták, neki pedig menekülnie kellett, így jutott Magyarországra és a lőkösházi bárói birtokra. Hatalmas, közel két méter magas, erős termetű ember volt, aki mindig jellemzően katonai egyenruhában jelent meg. Magyarul alig tudott, inkább francia nyelven társalgott és talán pont ezért, nem is igazán szerette a magyarokat. Általában tizenkét agár/bernáthegyi (Kevermesen bernáthegyieket, Eleken agarakat említenek) kutyával járta a bárói birtokot. Amikor megtudta, hogy a szovjet hadsereg Magyarország felé közeledik, öngyilkosságot követett el (arzént vett be, vagy főbe lőtte magát), egyesek szerint azért, mert nem akart szocialista uralom alatt élni. A Bánhidy kastély parkjában temették el, hármas koporsóban, ugyanis az volt a végakarata, hogy hamvait vigyék vissza ogyesszai családi birtokukra. A „felszabadító” szovjetek amikor megtalálták a sírját, géppisztollyal szétlőtték.1
1920. június 4-én Trianonban megszületett a békediktátum, amely az ezer éves Magyarországot feldarabolta. Az új határ kijelölése nagy mértékben érintette Elek akkori közigazgatási területét is. Ezzel kapcsolatban több szóbeszéd is él, más-más tartalommal attól függően, hogy Eleken vagy egy környező településen élő mondáról van szó. A tartalmi lényege valójában mindegyiknek ugyanaz, Eleket elcsatolták volna, de sikeresen megoldották, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhasson.
A Térkép jelzete: Hadtörténeti Térképtár B.XV.c.321.
A 18. századi Magyarországon a falusi közösségek életében a plébánia és a világi önkormányzat – a bíró és az esküdtek testülete – egymással szorosan együttműködve működött, bár jogilag külön rendszert alkottak. A plébános feladata volt a lelkipásztori munka, az iskola fenntartása és a hívek vallási nevelése, míg a bíró és az esküdtek a község világi ügyeit – igazgatást, igazságszolgáltatást és gazdálkodást – intézték.¹
A dokumentumon Caspar ….. „Richter” (bíró) aláírása alatt Joseph Wittmann és Christoph Wittmann „geschworener” (esküdt) aláírása szerepel. A bíró és esküdtek alkották a tanácsot, ami gyakorlatilag a mai önkormányzati képviselő-testület megfelelője volt. A bíró a polgármester, az esküdtek a képviselők szerepét töltötték be.
Az 1956-os eseményekre emlékezett az ország október 23-án. Erre való tekintettel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a Facebook oldalán közzétett a “Pesti utca – 1956” című könyvből egy idézetet és ehhez tartozó levéltári dokumentumokat.
A könyvben az egyik fejezet Szigetvári Istvánról szól, aki egy kisebb csoport vezetőjeként részt vett a pesti harcokban. A fejezet címe: SZIGETVÁRI ISTVÁN “Maga lőtt, mi visszalőttünk, tehát kvittek vagyunk”.
A 2019. október 13-i helyhatósági választásokat nagy várakozással készültek az elekiek. Az eredmények alapján ez nem is volt alaptalan, hiszen a város vezetése alapjaiban változott meg.
Elek polgármestere a függetlenként indult Szelezsán György lett.
Szelezsán György
A képviselőtestület tagjai:
Botás Erika (független)
Ferenczi Zsolt (független)
Kecskés Andrea (független)
Pelle László (MSZP)
Turóczy András (független)
Veres Zoltán (független)
Eredményünkhöz gratulálunk, munkájukhoz sok sikert kívánunk! Klemm Tamás – elekfoto
Még 2016-ban, a kiűzetés és kényszermunkára hurcolás eleki emléknapján elhangzott beszéd után érkezett az alábbi levél:
„Nem tudom, tudod-e, hogy Édesapám valamikor 1944 őszén vagy 1945 kora tavaszán, mint hadifogoly többed magával a Szovjetunióból érkezett vagonban Elekre, hogy az ottani családokhoz bekvártélyozva “felhizlalják” őket és a Dálnoki Miklós Béla-féle csapattal (1.) a német frontra küldjék harcolni a németek ellen. ( Mire „harcra készek” lettek, szerencsére vége lett a háborúnak…)
Az elekiek szívesen fogadták őket, még bálokat is adtak, ahol is Édesapám megismerhette Bánkúty Irént, akit 1947-ben el is vett feleségül. A levelezésük megvan, a lányunk legféltettebb olvasmánya….. Ez is egyfajta történelem.”
Bánkúty Irén és Nádas József Elek, 1947
Mint azóta megtudtuk, a levélíró édesapja, Niszler /Nádas József, a Magyar Királyi 151.számú mozsárüteg tartalékos hadnagya -civil foglalkozása szerint erdőmérnök- 1943. január 12–én , a „doni áttörés” (2.) során tűnt el /esett szovjet fogságba, s így érkezett egy év múlva vagonban, hadifogolyként Elekre.
A családtörténetek így adnak támpontot a helyi történelem homályos részeinek a kiderítéséhez.
Bánkúty Irén és Nádas József esküvője, Elek, 1947 A menyasszonytól balra Mester György és Takács Klára, Dén József ésKatona Antónia. A vőlegény mellett Jäger Kornélia és ifj. Bánkúty / József
De ezútttal maradjunk a családtörténetnél.
Bánkúty /Zielbauer József, korábbi medgyesbodzási főjegyző háza Eleken a Dózsa György és Arany János utca sarkán volt, itt tartották Bánkúty Irén és Nádas József esküvőjét.
A menyasszony legjobb barátnői Katona Antónia és Takács Klára voltak – még a medgyesbodzási gyerekévekből. Életük végéig szoros barátság fűzte össze őket. Nem véletlen tehát, hogy az esküvőn mint koszorúslányok vettek részt – vőlegényükkel/ férjükkel.
Közös karácsony a Bánkúty családnál, Elek, 1950, Dózsa Gy.u. Középen Vitéz Bánkúty József
Az ifjú Nádas család a Dunántúlra költözött, de a barátság életük végéig megmaradt.
Kezdetben gyakran találkoztak a Bánkúty nagyszülőknél vagy a Mester családnál, akik ekkor Eleken a Kétegyházi út 19. számú házban laktak.
Nádas és Mester család, Elek, 1951
A Nádas és Mester szülők kölcsönösen gyermekeik keresztszülei lettek.
Két barátnő, három gyerek, két keresztanya
A Nádas család eleki látogatásai akkor ritkultak meg, amikor az édesanya, Bánkúty Irén, , tragikusan hirtelen, korai halála után a Bánkúty nagyszülők a Dunántúlra költöztek, hogy segíteni tudjanak a nehéz helyzetben.
“Boldog gyerekkor” Elek Kétegyházi u 19.
A „Nádas gyerekek”, Irén és József, akik a szüleik keresztnevét viselik, máig szép emlékeket őriznek a nagyszülőknél és a keresztszülőknél töltött boldog eleki napokról.
Az idén a Magyar Köztársaság kormánya Eleken tartotta meg hivatalos megemlékezését január 19-e, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából.
Semjén Zsolt beszédet mond 2019. január 19-én
Az ünnepség előtt Kiss-Rigó László megyéspüspök tartott misét a templomban.
Ünnepi megemlékező szentmise a templomban (Kiss-Rigó László)
Az eseményen többek között részt vett Németország nagykövete, valamint a hazai politikai élet és a német kisebbség vezetőinek jeles képviselői, akik – katonai díszkísérettel – koszorúkat helyeztek el az emlékművön.
Volkmar Wenzel német nagykövet a koszorúzáson
A koszorúzás után a vendégek egy része megtekintette az Eleki Németek Egyesülete székházát a helytörténeti kiállítással.
Vendégek a Leimen-Házban. Balról: Schubert Olívia, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, középen Ritter Imre német nemzetiségi parlamenti képviselő.
A kiűzetési emlékmű a koszorúzás után – Vertreibungsdenkmal nach der Kranzniederlegung
Az ünnepségről videofelvétel is készült, az ElekTV felvételeit nemsokára idézzük, amint megjelenik.
„WER VOR DER VERGANGENHEIT DIE AUGEN VERSCHLIEßT, WIRD BLIND FÜR DIE GEGENWART“ – RICHARD VON WEIZSÄCKER
(1984 és 1994 között Richard Karl Freiherr von Weizsäcker a Német Szövetségi Köztársaság elnöke volt, hivatali ideje alatt egyesült újra Németország)
„Aki nem akarja megismerni a múltat, vakon tekint a jelenbe.” Ennek a mottóként választott idézetnek jegyében hangzott el egy előadás 2017. október 21-én Németországban, Laudenbachban a „Kulturkreis Elek” / Elekiek Kulturális Egyesülete meghívására.
A rendezvényről és az eleki eseményeket taglaló előadásról a Weinheimer Nachrichten / Weinheimi Hírek c. lapban jelent meg az alábbi cikk német nyelven. A későbbiekben magyar fordítását is mellékeljük.
Az Schinagel család története is az előadás része volt.
Schinagel Ferenc szabómester , volt huszártiszt és családja, Elek, 1930-es évek
Varga Györgyné Selley Mária családja is érintett volt az Eleken 1944-46-ban történt szörnyűségekben. A kép bal oldalán édesanyja, Schinagel Irén áll, mellette testvérei: a bátyja, József és a jobb oldalon a húga, Anna . Előttük a szülők ülnek: Schinagel Ferenc szabómester , volt huszártiszt és felesége, sz. Purczel Mária.
Vargáné Selley Mária -mint a háború után született korosztályból még sokan- úgy gondolta, “legfőbb ideje, hogy megismerjük a múltat”, s megosztotta velünk nagynénje, Schinagel Anna( sz : 1927. augusztus) történetét. Köszönet neki érte!
“1944 őszén az oroszok házaknál voltak elszállásolva, így a Schinagel házban is. (Az egykori piacnál – Ady E. u. 3.- itt volt a Nagypapa a szabósága is ). Még tolmácsnak is használták a Nagypapát, persze attól még a lányát elvitték Krivoj Rogba és a házat is kifosztották, ha nem tetszett valami, még lövöldöztek is…..szóval szörnyű volt….”
“Ani néni törékeny, érzékeny kislány volt / 17 éves / az embertelen bánásmódtól, a hidegtől és a körülményektől megbetegedett, megfázott és tífuszt kapott, úgyhogy szeptemberben visszaküldték, de nem Elekre, hanem egy hadi kórházba a Lengyelország melletti Frankfurtba. Itt vizsgálgatták orosz és német orvosok is, tüdőbajt is megállapítottak nála, úgyhogy újra bevagonírozták és továbbvitték Drezdába.
Ez az egész tortúra 2 és fél évig tartott, közben elkezdődött a kitelepítés is, és a Nagypapát, Schinagel Ferencet és a feleségét is elvitték. Az anyu, Schinagel Irén csak azért úszta meg, mert ismét gyermekágyas volt.
A sok viszontagság közepette a szerencsétlenségben szerencséje is volt, mert itt ismerte meg Karl Pfaff német tisztet, aki szintén sérült volt. A szép, fiatal, törékeny lány megtetszett neki, később a felesége is lett. Persze nem ment ez ilyen könnyen.
A hadikórházból csak az apa – aki már Németországban volt – hívó, garanciát vállaló levelére adták ki Ani nénit.
Németországba kerülve a legjobb kezeléseket kapta. Családot alapított a viszontagságai alatt megismert Karl Pfaffal, 2 fiúk született és mondhatom, hogy nagyon boldogan éltek ill élnek a mai napig.
Schinagel Anna 90 éves…
Valószínűleg az őrangyalának köszönheti , hogy ezt a viszontagságot túlélte, igaz, hogy a következményeit egy életen át viselte, az izületei és az izmai sosem lettek a régiek…”
Selley Máriáék látogatóban Anna Pfaff családjánál Németországban
