Éppen elmúlt január 19., a magyarországi németek elhurcolásának és elüldözésének emléknapja. Ennek alkalmából 21-én, vasárnap az eleki kiűzetési emlékmű előtt immár hagyományosan megemlékezést tartott az Eleki Német Nemzetiségi Önkormányzat és az Eleki Németek Egyesülete.
A megemlékezésről az Eleki Németek Egyesülete honlapján olvashatunk: Megemlékezés 2018
Az egykori szovjet lágerekről film is készült, melyben eleki vonatkozású részletek is láthatóak. Ezek megtekinthetőek a következő youtube-linkeken.
70 éve, 1944. szeptember 14-én Mahler Flóriánné egy kis csomagot s benne egy levelet küldött fiának Elekről, mert -mint írta- „most lehet küldeni, lehet, hogy később megint nem”.
Az íráshoz kevéssé szokott kéz aggodalommal vegyes bizakodással számol be a családi események mellett az általános helyzetről.„ …eddig semmi baj nem volt. Mert úgy halljuk, hogy már Aradon vannak. Eddig símán ment, ha csak ezentúl nem lesz rosszabb.” Tudjuk sajnos, hogy reménye nem teljesült, szeptember második felében a 20. század véres eseményei Eleket se kímélték, mi több, az itt élők hatványozottan részesültek a szörnyűségekből.
Elek 20. századi történelmének egyes korszakait többen, többféle ideológiai megközelítésben próbálták már feldolgozni, de még mindig sok a homályos pont. Segít/ segíthetne/ segített volna (?) ebben az „oral history”, az elbeszélt történelem, a szemtanúk, az események elszenvedőinek vallomásai. De sokakban máig él a félelem: a tragédiák, szenvedések, megaláztatások 1944-45-46-ban oly gyorsan követték egymást Eleken, hogy a bizalmatlanság sokakban ma is erősebb a közlésvágynál. Pedig fontos lenne, hogy az unokák, dédunokák korosztálya végre tisztán láthasson, s éberen őrizze illékony kincsünket, a békét!
Az „elekfotó” több írása is foglalkozik a korszakkal:
Továbbra is „tabu téma”viszont a Volksbund eleki jelenléte. Zielbauer György tanulmánya (1.)segíthet a tájékozódásban, de a jelenség emberi oldalára, arra, hogy valaki miért lett, vagy miért nem lett tagja a kulturális szervezetként induló egyesületnek, nem kapunk magyarázatot. Pedig a (kis)embereket abban a korban is gyakran megtévesztették, kihasználták kiszolgáltatottságukat, hiszékenységüket. Sokan elsősorban az ígért anyagiak és nem ideológia alapján hoztak döntéseket. Volt, aki -elmondása szerint- azért nem lépett be a „Bund”-ba, mert „inkább másra költötte a tagdíj árát”, más viszont azért választotta a tagságot, „mert egy kerékpárt ígértek”neki. Persze létezett másféle ok is.
Kevéssé ismert viszont, hogy sokan felismerték a szervezet veszélyeit. 1943-ban indult a Volksbunddal és az erőszakos németesítéssel szembeforduló „Hűséggel a Hazához” mozgalom, melynek eleki vezetője Hauck Mátyás tanító volt. Ehhez az összefogáshoz ’43 nyarára mintegy 400 fő csatlakozott.
Post Szabina tagsági könyve a “hűséggel a Hazához” mozgalomból
Az 1946-ban 16 évesen Németországba „kitelepített” Franziska Niedermayer így emlékezik ezekre a keserves évekre:
„A volksbundosokból többeket elvittek, a magyarok internálták őket. Vezetőjüket, egy Mezőberényből származó embert, a Batthyányi utcában lelőtték. A hangadók közül viszont sokan már korábban elmenekültek.”
Bár szerencsére Eleket nem érte bombatámadás a háború során, tőlünk nem túl messze sajnos sokakat elért a végzet.
A II. világháború ideje alatt több alkalommal is keresztül repültek angolszász bombázók Békéscsaba felett. Hivatalos források szerint a város bombázásakor (1944. szeptember 21.) az olaszországi bázisukra visszatérő repülőgépek szinte biztos, hogy érintették településünket.
Sokaknak már csak pár másodperc volt hátra….A tragédia beteljesedett.
A második képen jól láthatóak a Szarvas felől két hullámban támadó bombázók „kondenzcsíkjai”.
A magyarországi rendszerváltoztatásnak köszönhetően a települések központjából eltűntek az egykori szovjet emlékművek, amelyek valójában nem csupán a “felszabadítást”, hanem inkább az elnyomást szimbolizálták, hisz a Vörös Hadsereg csak 1991-ben vonult ki hazánkból.
Magyarországon az ötágú vörös csillag ma tiltott önkényuralmi jelképnek számít, de egykoron ez is a “csúcson volt”!
(A fekete-fehér korabeli fényképet Halász Gyula készítette.)
Az egykori eleki “felszabadulási” emlékmű
Még mindig sokan emlékezhetnek Eleken a mai kiűzetési szoborkompozíció helyén álló egykori “felszabadítási emlékműre”, melynek felirata szerint a szovjetek az elekiek számára 1944. szeptember 24-én hozták el a “szabadságot”, ami több mint érdekes, hisz az eleki polgári halotti anyakönyv 1946. április 2-i bejegyzése szerint a község területén dúló harcok idején, vagyis 1944. szeptember 26-án 18 katona és egy polgári személy halt meg. (17 magyar katona, egy román katona és egy civil.)
Magyar hősi emlékmű az eleki temetőben
Az egyházi anyakönyvben is tulajdonképpen ugyanazok a nevek szerepelnek, illetve a római temetőben is, a magyar hősi emlékművön, de még annyival kiegészítve, hogy Ottlakán még ezen kívül négy személyt is eltemettek.
(A fényképen szereplő rövidítések és azok feloldásai: honv. : honvéd, tiz. : tizedes, szkv. : szakaszvezető, fdgy. : főhadnagy, ism. : ismeretlen.)
Arra viszont nincs magyarázat, hogy Névery Sándor (27) zászlós neve miért nem került fel az emlékműre, pedig ennek a Nagybecskereken született katonának a neve a polgári és az egyházi anyakönyvben is szerepel, mint ahogy a váci Nagy László (23) hadapród őrmester nevét is csak az egyházi anyakönyv őrizte meg!
Az is érdekes még, hogy Vigyikán Tivadar neve viszont ma is olvasható az emlékművön, pedig róla azt is tudjuk, hogy román katona volt!
A legérdekesebb azonban mégis Fok László ( a sebesüléskor 23 éves) hadapród őrmester esete, akiről az eleki polgári anyakönyvben az áll, hogy adatai ismeretlenek, a katolikus anyakönyv szerint, pedig “csak” sebesült volt, így a neve valószínűleg azért nem került fel (szerencsére) az emlékműre, mert túlélhette a háborút, szemben Lajkó Dezsővel (24), akinek nem ismert a származási helye és a topolyai Szanya Jánossal (23) , akik viszont belehaltak a sebesülésbe!
Tényként még azt is elmondhatjuk, hogy eleki polgári anyakönyv tud még egy ismeretlen, polgári ruhás hősi halottról is, aki az ottlakai határ közelében halt meg, amiről viszont a katolikus anyakönyv nem tud.
Visszatérve az úgynevezett felszabadítási emlékműre, számunkra a szeptember 24-i dátum a legfontosabb, vagyis a logika, mert valószínűleg akkor Eleken is az volt a lényeg, hogy a szovjetek mikor léptek először eleki földre, és nem az számított, hogy ki mikor mikor győzött, hisz még szeptember 24-e után is voltak harcok.
Az eleki szovjet emlékmű
Az eleki római katolikus temetőben van egy másik katonai emlékmű, vagyis a szovjeteké, akik szintén a legértékesebbet, vagyis az életüket adták a háború befejezésért, vagy ahogy akkor hivatalosan mondták és többen is hitték is, hazánk felszabadításáért, illetve a felirat szerint Elek városáért!. (Elek csak 1996-tól város, de vajon ki merte volna szóvá tenni akkor ezt a nagy tévedést!)
Mindentől függetlenül 1944 őszén Eleken meghalt 37 szovjet katona és 17 ismeretlen, akiknek így az előbbiekkel szemben viszont a nevük sem szerepelhet az emlékművön.
1989-től már hivatalosan is elmondhatjuk, hogy minden olyan katona, aki a háborúban az életét áldozza az általa nemesnek gondolt célért, azok hősi halottaknak tekinthetők, így pl. Eleken nem csak az akkori Honvédség katonái, hanem az egykori Vörös Hadsereg orosz, ukrán, muzulmán katonái is.
Az az időszak mindenkinek nagyon kegyetlen volt, de talán a szovjeteknek lehetett a legkegyetlenebb, hisz pl. hazaárulást, így biztos halált jelentett az, ha a szovjet katona megadta magát az ellenségnek, de a háború után a kommunista hatalomnak “gyanús” volt az a nem kevés szovjet katona is, aki győztesként és természetesen világlátottként visszatért a Szovjetunióba, ami 1991-től már csak lapalji jegyzetnek számít!
Nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy hazánk számára nem elsősorban azért volt tragikus a II. világháború, mert azt elveszítettük, hanem azért, mert a szovjet katonák elhoztak számunkra egy olyan rendszert, a kommunizmust, amelyet egyetlen józanul gondolkodó ember sem akart elfogadni, de mégis ránk kényszerítették, aminek az árát valamilyen módon még ma is keményenfizetnünk kell!
Most pedig az eleki katolikus halotti anyakönyv alapján, annak bejegyzési sorrendjének megfelelően nézzük meg, mit kell még tudni az Elek védelmében elesett magyar katonákról! (Név, életkor, születés helye.)
Juhász Imre(23), Gyöngyös, Ádám József (23), Visznek, Polyák László honvéd tüzér (23), Benedeki, Sinka István (22), Nagytarcsa, Zachar József (23), Tápiószentmárton, Lukács Imre (30), Karcag, Hingyi Imre (28), Újpest, Szépkúthy Zoltán (25), Nagyvárad-Budapest, Vági János (22), Medgyesbodzás, Pintér Ferenc (29), Budapest, Dropa János (29), Herencsény, Szetei István 35), Kőhidgyarmat?, Hornicsek József (?), Nógrádmarcali, Kovácsik István (22), Kevermes.
Ottlakán temették el a következőket: Szatmári Ferenc (?), Budapest, Sz. Tóth Antal (22), Hajdúszoboszló, Varga József (22), Dömsöd, Matyinkó Mihály (22), Lósa? (Ők valószínűleg a már korábban a magyarok által felszabadított Ottlaka védelmében haltak hősi halált.)
Ezek az Elekhez kapcsolódó nevek tudomásunk szerint csak most kapnak nagyobb nyilvánosságot.
Reményeink szerint az estleges leszármazottak ha eddig még nem, akkor ezen emlékező írásunknak köszönhetően utólag is hírt kaphattak eltűnt szeretteikről, és ha ez így lesz, akkor már megérte munkálkodásunk!
A következő fényképet Zahorán Attila (Kétegyháza) küldte el számunkra. Egy eleki ház lomtalanításakor került elő a felvétel. Valamikor 1944-ben készülhetett valószínűleg Ludowikowka településen a mai Ukrajna területén. Többszörös digitális nagyítást követően a fejfákon magyar katonák neve lett olvasható. A Hadisír Gondozó Iroda segítségével a nevek mellé néhány adat is került.
Danilov Mihályról már írtunk ez év március 5-6-i bejegyzésünkben, de most mégis fontosnak tartjuk, hogy ezt most is megtegyük, mert szerintünk újabb, nagyon fontos információkhoz jutottunk az eleki városházán található korabeli halotti anyakönyvből.
Danyilov Mihály a korabeli eleki polgári halotti anyakönyvben az akkori helyesírásnak megfelelően Daniloff néven szerepel, de mi mégis a most használatos formát használjuk.
A bejegyzések alapján most már tudjuk a szülök neveit is, vagyis édesapját Danilov Teodornak, édesanyját pedig Dornel Erzsébetnek hívták.
A halál pontos dátumaként 1943. augusztus 31. délután hat óra szerepel, helyszín a Bánhidy-major volt, okként pedig májsorvadást írták be.
A 63 éves korában meghalt Danilovról azt is tudjuk még az anyakönyvből, hogy kisbérlő volt, illetve cári tábornok is, mint hogy azt is, a vallása görögkeleti volt.
Ezek az adatok azért nagyon fontosak, mert megerősítik azt, hogy egy tényleg magas rangú orosz arisztokratáról van szó, aki az akkor Elekhez tartozó Lőkösházán halt meg!
A halál oka viszont azért érdekes, mert a “köztudatban” máig az él, hogy öngyilkos lett, mert nem akart a szovjetek által “felszabadított” Magyarországon élni, de itt valószínűleg egy legenda továbbéléséről lehet szó.
Az is elképzelhető, hogy soha nem tudta feldolgozni azokat a csapásokat, amit 1917-nek “köszönhetően” kellett elszenvednie, és emiatt is halt meg!
Ha pl. a sírját sikerülne feltárni, illetve ha kellő részletességgel ismernénk az 1917 előtti tevékenységét, akkor bizonyára sok mindenre választ kaphatnánk.
elekfoto 