Kategóriák
archiv család csoportkép emberek esemény szakma történelem

“Schlachter’s K’sellschaft” – A Schlachter házaspár baráti köre Eleken az 1960-as évek elején

A bajor-frank nyelvjárást beszélő eleki németek néphagyományainak gyűjtését az 1960-as években kezdte el Mester György- dr. Gunda Béla debreceni professzor biztatására. A munkában Banner József, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanára volt a kutatótársa.

Az akkor 60-70-80 éves elekiek rokoni-baráti társaságokban elevenítették fel emlékeiket munkáról, ünnepnapokról, régi szokásokról.

Az egyik fontos bázist a „Schlachter’s  K’sellschaft”, Schlachter Ferencnek és feleségének rokoni és baráti köre jelentette.

Schlachters Gesellschaft, Elek, 1960-as évek

A kép bal oldalán Zielbauer Ádámné Mahler Franciska (1899), a 2. és a 3. személy Schlachter Ferenc és felesége, mellette Jäger Péterné Strifler Teréz, majd Klemm Erzsébet és unokái, Wittmann József és Erzsébet láthatók. A jobb szélen a gyerekek édesanyja, Wittman -Wenz Lujza. A háttérben (balról) Mester György és Jäger Péter.

A múltidézésbe, a közös éneklésbe a fiatalokat is bevonták, ennek emlékét őrzi a hangszalagokon kívül az fenti fénykép is .

Schlachter Ferenc Szabó Pálné Zielbauer Franciska (“Purihr”) keresztapja volt.

Manci néni elbeszélése szerint a keresztapja fiatal korában nagy mókamester volt. Tagja volt pl. az első “Eleki Nagyotmondók Társaságá”-nak (“erster Eleker Lügenverein”), ő volt a “papjuk”.

A “Sommergasse” és “Kreuzgasse” (ma Madách utca és Táncsics utca) találkozásánál  esténként vidám társaság gyűlt össze. Az utcai padoknál egymást túllicitálva mesélték történeteiket,  – afféle Háry Jánosok módjára. Az egyesület elnöke az lett, aki a legjobban tudott “hazudni”.

Egy-egy utca lakói u.i. gyakran baráti társaságot is alkottak, a Kreuzgasse-beliek pl. majálist is rendeztek. A padok a fél utca hosszáig nyúltak, a lakók és vendégeik itt ettek, ittak, szórakoztak.

Az 1960-as években a farsangi szokások felelevenítésében is közreműködött a Schlachter társaság.

Fánkot gyűjtő maszkák
Ethn.,1966, 15. Banner József felvétele

A Schlachter házaspár fánkot nyújt a maszkáknak, Elek, 1966

Kapcsolódó írás:

„Huju fasing, krapfa rauz!” – avagy azok a híres, régi, három napos eleki farsangok

Mester Klára

6 hozzászólás a(z) ““Schlachter’s K’sellschaft” – A Schlachter házaspár baráti köre Eleken az 1960-as évek elején” című bejegyzéshez

Schlachter Ferenc , volt a temetések gyász szallag irója . Stilizált betüket alkalmazott. Szem problémája miatt , nagyon közel kellett hajoljon az irandó szallaghoz ..

Nagyon szivesen, örömmel tettem a hozzászólásomat mert inaskoromban személyesen is volt kapcsolatom Feri bácsival.Édesapám cipész műhelye közvetlen az akkori temetkezési válalat mellett volt. ( Sokszor átjött beszélgetni hozzánk. )

Mint gyerek emlékszem rá! megecetesedett a borunk,apám ki akarta önteni,de az öreg Schlahter azt mondta neki: te Feri ne öntsd ki ,majd én jövök minden este és apránként megiszom! Nincs rossz bor ,csak rossz borivó-mondta. Úgy is lett! Cserébe amíg itta hálás mesélő volt és elmesélte az összes adomát,hogy Eleken ő nyerte meg a hazugságversenyt és megalapította a hazugok klubját,meg hogy cserélte ki a felesége által eldugott pálinkát szenteltvízre stb. Én mint gyerek nagy élménnyel hallgattam a meséket.Mert akkoriban se tv se rádió nem volt még és a téli estéket felvidította.

Kedves Radnai Ferenc!
Köszönjük! De jó, hogy még személyes élményeket lehet felidézni!
Nálunk vasárnap délelőttönként jelent meg Feri bácsi, és mindig akadt valami, amit feltétlenül el kellett mesélnie. Persze, egy üveg bor társaságában, amit apánk a pincében lévő hordóból hozott föl.
Később egy ultizó társaság “színesítette ” a vasárnapi délelőttöket.
“Negyven-száz ultimó! Kontra!-Rekontra!- Durichmarsch!” – máig a fülembe csengenek a játékosok harsány mondatai. A néhány filléres nyereményt aztán mi, gyerekek kaptuk meg
Üdvözlettel:
Mester Klára

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.