A trianoni békediktátum következtében többek között Arad vármegye is elveszett, illetve majdnem, hisz az eleki járás fele Magyarországon maradt, így 1920-23-ig, vagyis egy viszonylag rövid ideig Elek Csonka-Arad vármegye székhelye volt.
Az egykori vármegyeháza 2013 nyarán
Az egykori megyeháza ma szociális otthonként működik.
A jeles eseményre utaló emléktábla az épületen már 15 éve!
1998. március 15. óta emléktábla is utal erre a nem mindennapi történelmi “közjátékra”.
Az egykori eleki vasútállomás távolról nézve 2013 nyarán
A helyszín kiválasztásánál bizonyára meghatározó volt a vasútállomás közelsége is.
A Brandt-Stöckl-féle “zöld könyv” szerint az épület eredetileg községi árvaháznak épült, de általában kihasználatlanul állt, mivel nem nagyon voltak rászoruló árvák Eleken. Az I. Világháború idején egy ideig tábori kórház is működött benne. (K.T.)
1923-45-ig Csanád vármegyéhez, utána pedig Békés megyéhez csatolták Eleket, de tudomásunk szerint sohasem tartottak erről népszavazást.
Eleken az I. világháború idején is volt szovjet parancsnokság. Ezt egy nemrég előkerült 1928-as pecséttel ellátott hivatalos felszólítás is bizonyítja.
A pecséten kissé homályosan, de még olvasható “Arad Vármegye Pusztaottlaka Község 1928”.
A fenti címet Sopron viseli, mivel lakói 1921 decemberében – az 1920. június 4.-i trianoni békediktátumot követően – szavazással döntöttek arról, hogy nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kívánnak tartozni.
Került-e vajon Elek lakossága is hasonló helyzetbe, hiszen a trianoni döntés az ő életükben is mérföldkő volt?
„gazdaságföldrajzi helyzete gyökeresen megváltozott. Az ország belsejében fekvő községből határ menti település lett, az Arad-Csanád Egyesült Vasút kétegyházi szárnyvonalának végállomása. Piacainak felét elvesztette, kiszakadt Arad, Nagyvárad vonzáskörzetéből.”A főispáni és alispáni hivatalnak Elek község 1923-ig, a csonka vármegyék egyesítéséig adott otthont.” (1.)
Arad-Csanád-Torontál egyesített vármegyék térképe Kogutovicz: Megyei térképek
Mit is jelentett mindez az itt élők számára? Az alábbi dokumentum másolata csak egy “apróbb” új kötelességről tájékoztat.
A földművelésügyi miniszter 1921-es utasítása az állatok forgalmával kapcsolatban
A fentebb idézett kötet tanulmányai viszont részletesen beszámolnak azokról a veszteségekről, melyek az eleki gazdákat, a környékbeli földtulajdonosokat, így pl. Gávai Gaál Jenőt is érték.Egy korabeli levél tanúsága szerint szakértelme, no és a személyes érintettsége alapján
„Aradvármegye állandó választmánya 1920-ban határkiigazítási munkálatoknak a vármegyét illető része elkészítésére Méltóságos Dr. Gaál Jenő főrend, műegyetemi tanár urat bízta meg, ki ezen munkáját hű segítőtársával Vásárhelyi Dezső birtokos urral hazafiságtól áthatva nagy tudásához méltón legilletékesebb körök elismerését is kivívva el is készítette”(2.)
A vármegye vezetői bíztak a komolyabb határkiigazítások lehetőségében, amit a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a békefeltételek kísérőlevelében kilátásba helyeztek. Mint utóbb kiderült, csalódniuk kellett.
Békés Vármegye térképe Kogutovicz: Megyei térképek
A címben szereplő kérdőjel viszont arra vonatkozik, vajon hogyan vélekedtek az emberek a hovatartozással kapcsolatban.
A Gyulai Levéltárban található magánlevelek tanúsága szerint az elekiek egy központi kérdőív kitöltésével vallhattak arról, melyik országhoz szeretnének tartozni. Gávai Gaál Jenő javaslatára Gyulával, Csabával való szoros kereskedelmi kapcsolatukat hangsúlyozták a Magyarország melletti döntés egyik indokaként.
A Polgári Fiúiskola
Egy legenda szerint viszont, mely generációkon át tovább élt, sőt szájhagyomány útján talán még ma is terjed, valamint a „Zöld könyvben”(3.) is olvasható, az elekiek maguk vették kezükbe sorsukat. Különvonattal Aradra utazott 400 fő, hogy kérésüket előadják a Szövetséges Hatalmak ott székelő parancsnokságán. Állítólag szóba került a népszavazás lehetősége is.
A történet szerint egy Franz Schneider nevű fodrásznak volt fontos szerepe a francia Berthon ezredes meggyőzésében. Schneider úr Párizsban tanulta a fodrászmesterséget, s jól beszélt franciául. Őt vitték magukkal tolmácsnak. Ezen verzió szerint Elek és Almáskamrás így maradtak Magyarország területén.
A Polgári Lányiskola
Az elkövetkező évek nem teltek tétlenül, olyan fontos közintézmények épültek Eleken a 20-as években, melyek sokáig meghatározták a település arculatát: 1920-ban a Polgári Fiú- majd 1924-ben a Polgári Lányiskola, 1923-ban a Kultúrház létrehozásáról született döntés.
Az eleki Művelődési Ház ma Reibel Mihály nevét viseli
1924-ben ünnepelték Elek betelepítésének 200 éves évfordulóját.
Ezen a karácsonyon borította először fénybe a közvilágítás a község utcáit, miután 1922-ben a vasútállomás közelében az első villamos művet is megalapították a hozzá értő iparosok.
Kocsor János: Elek története a két világháború közt. Tanulmányok Elek történetéhez II. 85.o.
Részlet az Arad vármegyei helyettes alispán 1921. okt. 14.-én Eleken írt leveléből – a Makón székelő főispánhoz címezve
Johann Stöckl- Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 93.o.
Teniszező eleki hölgyek 1918-20 körül, középen Takács István
Két érdekes, nem csak személyes vonatkozású képre bukkantam a családi fotóalbumban.Az első 1918-20 körül készült az eleki Tenis Clubban, melyet 1911-ben alapítottak.
Vajon hol volt Eleken a teniszpálya? Felismeri-e valaki a sportoló hölgyek vagy a labdaszedő fiúk valamelyikében egykori rokonát?
A hölgykoszorú közepén Takács István látható, aki 1918-ban Sikula-n jegyzőként dolgozott. Hogyan és miért éppen Elekre jött szabadidejében? És hol volt/van Sikló ill. Sikula? (Arad megye, Románia) E kérdés megválaszolásában Németh Csaba tanulmánya segített.(1.)
1871-től Elek járási székhely volt. Közigazgatásilag hozzá tartozott Almáskamrás, Gyulavarsánd, Medgyesbodzás, Nagypél, Ottlaka, Sikló, Sikula, Szentmárton.
A XX. század elején a térségben az úthálózat jelentős fejlesztésére került sor, 1909-re elkészült a Kisjenő-Székudvar-Sikló– Ottlaka-Elek, Kétegyháza útvonal, ami a gazdasági és kulturális kapcsolatokat –mint a fenti példa is bizonyítja – egyaránt élénkítette.
Takács István jegyző lánya a Sikula melletti Garbán (Gurba, Arad megye, Románia) született 1919-ben. Takács Klára, a későbbi Dr. Mester Györgyné, több mint 30 évig golgozott Eleken testnevelő tanárként.
A Takács család 1922-ben
A fiatal családot ábrázoló kép viszont inkább, mint kordokumentum méltó említésre, ui. 1922-ben úti okmányként, igazolványként használták.
Elek egyik legnagyobb fénykora az 1867-1918 közötti időszakra tehető, amikor is járási székhelyként az egykori Arad vármegyéhez tartozott.
Szerencsénkre az egykori megyeházánk még ma is áll, nem messze az aradi városházától (Forradalom/Főtér 79. házszám alatt).
Az épületről a következőket tudjuk elmondani: 1821-ben épült neoklasszicista stílusban, melynek van egy ikerépülete is, melyben egykoron törvényszék, majd pedig árvaszék is működött 1871-ben.
Az épületek homlokzatát timpanon díszíti, a vármegyegyeháza pincéjében hajdanán fogház is működött.
Tudomásunk szerint eddig még senki nem tárta fel pl. azt, hogy az egykori eleki megyei képviselőink hogyan képviselték akkori megyeszékhelyünkön, Aradon Elek érdekeit!
Magyar szemszögből nézve elég tragikus eseményeknek is helyt adott az épület, hisz 1918. november 13-14-én itt zajlottak a sikertelen tárgyalások a magyar kormány képviselője, Jászi Oszkár (1875-1957 ) és a Központi Román Nemzeti Tanács között.
A folytatás közismert, hivatalosan 1920-tól sajnos itt sem a magyar nyelv az “uralkodó”.
Ma az egykori vármegyeházán található az ottani pénzügyi igazgatóság székhelye, az ikerépületben pedig az Aurel Vlaicu Egyetem rektorátusa, ami azt jelenti, hogy ezen épületeknek még ma is, ebben az igencsak megváltozott világban is komoly tekintélyük van!
A korabeli levelezőlap lelőhelye: http://www.budaifoantikvarium.hu, a történeti adatoké pedig: Ujj János: Arad-Történelmi városkalauz. Arad, 2001. 108 o.
Elektől délkeleti irányban, légvonalban kb. csak tíz km-re található Szentmárton, amely sajnos az eleki járás felével és több minden mással együtt 1920-ban Romániához került. Ez a terület azóta így csak nagy kerülőkkel érhető el pl. az elekiek számára.
A török utáni újratelepítés következménye volt az is, hogy a Körösök és a Maros közötti országrészben 41 olyan település létezett, mely részben, vagy teljesen német ajkúnak számított. Ilyen volt Elek, de Szentmárton is.
Valószínűleg Elek 1724-es újratelepítésével egy időben következett be Gyula és Szentmárton újranépesítése (Alsó-Frankóniából is), ami azzal is bizonyítható, hogy Szentmártonban és Eleken is megtalálható pl. a Durst, Emenet, Silbereisz családnév.
A szentmártoni plébánián az 1750-es évektől kezdődött az anyakönyvezés, az 1756-ban épült templom védőszentje pedig Szent Márton lett. (A templom mai formáját 1910-ben nyerte el – http://www.virtualarad.ro.)
1941-ben Szentmártonban 3309-en éltek, amiből 90,7% volt német, Eleknek pedig ez időben 5714 lakosa volt, amiből 61,2% volt német ajkú.
Az viszont érdekes, hogy 1920-hoz viszonyítva “ott” 8, 6%-os a csökkenés, “nálunk” pedig 6,8%-os, vagyis nem minden német vallotta magát németnek, ami az akkori világpolitikai helyzettel magyarázható.
Tudomásunk szerint Elekről a boldog békeidőkben nem vándoroltak ki Amerikába, Szentmártonból azonban 1900-14 között 130-an Argentínában telepedtek le.
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült,a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
A szentendrei jármű-múzeumban látható egykori ACsEV-jármű, mely később a csepeli HÉV-vonalon járt.
Timár László egykori eleki, jelenleg Szekszárdon élő olvasónk kedves levelet küldött a napokban, melyben több érdekes családi-történelmi adalék mellett édesanyja elmondása alapján közölte az Országzászló képein szereplő kislányok neveit.
Országzászló-emlékmű 1.
Ezek szerint a képen álló négy díszruhás lányka a következő:
A kép jobb szélén édesanyja, Tihanyi (Tisch) Olga, melette Angyal Ilonka (a korabeli postamester lánya), balról a második egy Szajkó nevű kislány, az iskolaigazgató lánya, akinek a keresztnevét nem tudja Timár úr édesanyja.
Ismét beigazolódott számunkra, hogy hasznos közzétenni a régi fényképeket, hisz enélkül talán soha nem derült volna fény a rajtuk levők kilétére.
Köszönjük az érdekes adatokat Timár Lászlónak és édesanyjának!
elekfoto 