Az eleki vasútvonal – második rész

Klemm Tamás

Az első rész itt található! ->

Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.

Ha 1970 elején nem áll le végleg, valószínűleg mostanában szüntették volna meg a mi vasútunkat, annak ellenére, hogy a beszüntetése pillanatáig nem volt felesleges a létezése.

A vasútról szóló összeállításunk első részében harangoztam be a nemrég vasútkutatóktól érkezett idevágó anyagokat. Ezek bemutatásával jelen írás az eleki szárnyvonalról, különféle műszaki adatokról, a beszüntetés körülményeiről szól. A mozdonyok, szerelvények képeit, melyek nagyrészt a MÁV Vasúttörténeti Parkban készültek, a Wikipedia idevágó oldalairól vettem át.

Felek Ferenc gyűjtéséből származnak a következők:

A Kétegyháza-Elek szárnyvonal története

Az eredetileg Kétegyháza-Kisjenő vonalat az Arad-Körösvölgyi Vasút építette 1883-ban, a közforgalomnak 1884.I.1.-én adták át.

A vonalat 1887-ben továbbépítették Nadabig, bekötve ezzel az Arad-Borossebes vonalba. 1893-ban a vasúttársaság egyesült az Arad-Csanádi Vasúttal és együtt Aradi és Csanádi Egyesült Vasutak (ACsEV) néven működtek tovább.

Elek állomásépülete, állomásfőnöki rész, '80-as évek (Felek Ferenc)

Elek állomásépülete, állomásfőnöki rész, '80-as évek, immár lakóházként (Felek Ferenc)

Az I. Világháború után 1919. őszén a forgalom leállt a román megszállás miatt. Trianon Elek és Ottlaka között vágta el a vonalat, átmenő forgalmat nem szerveztek, az állomásoktól a határig vezető szakaszokat mind a két oldalon felbontották.

1923. I.1.-étől az ACsEV vonalait, így az elekit is a Győr-Sopron-Ebenfurthi Vasút kezelte. 1927.II.5.-én alakult meg az ACsEV jogutódja a Szeged-Csanádi Vasút, az SzCsV. A vasútvonalon komolyabb felújítás a két háború között nem történt. A pálya és Elek állomás felépítménye, 1944.IX.1.-én:

– 100 vfm 24.92 kg/fm „k” sínrendszer zúzottkő ágyazatban

– 7 300 vfm 23.6 kg/fm „eII” sínrendszer bányakavics ágyazatban

Magyarország vasúti térképe 1948-ból. Az eleki vonal a 153-as volt ekkor. Forrás: www.vasutallomasok.hu

Magyarország vasúti térképe 1948-ból. Az eleki vonal a 153-as volt ekkor. Forrás: http://www.vasutallomasok.hu

SzCsV menetrend, érvényes 1943.XI.1.-től

A II. Világháború után

A II. Világháborút követően a MÁV Szegedi Igazgatósága vette át a vonalat. A helyszíni szemléhez szükséges különbizottsági vonat 1945. XI. 15.-én közlekedett a vonalon, majd másnap az SzCsV vonalai a MÁV részévé váltak.

Az 1965/1966 évi cukorrépa kampány alatt Elekről a mezőhegyesi és sarkadi cukorgyárakba 25-30 kocsiból (Iz, Ky, Kz, ) álló fordavonatok közlekedtek.

Az 1968-as Csanádi-féle koncepció a megszüntetendő vonalak közé sorolta az eleki vonalat, és ezért azon az utolsó három évben semmilyen komolyabb pályamunka nem folyt. Az 1970. IX. havi Közlekedési Közlöny így ír a vonalról:

„ Az átterelés előtti utas és áruforgalom nagyságára az alábbiak a jellemzők:

Fizető utasok száma 183 655 fő/év

Egyéb utasok száma 20 165 fő/év

Összes utas 203 840 fő/év

Személyszállítási teljesítmény 1 426 880 utaskm/év

Szállított árútonna 40 652 t/év

Áruszállítási teljesítmény 284 564 átkm/év

Elek, árúraktár a vágányok felől, háttérben a felvételi épület. 1995.VI.16.

Elek, áruraktár a vágányok felől, háttérben a felvételi épület. Az épület egy ún. Zielinski-féle szabvány vasbeton áruraktár. Sok állomáson van ilyen ma is. 1995.VI.16. (Felek Ferenc)

Hírdetés

klemmtamas névjegye

Ich bin heute noch Brillenträger.
Kategória: archiv, épületek, esemény, ipar, közigazgatás, mezőgazdaság, politika, szakma, történelem, technika, utazás
Címke: , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

8 hozzászólás a(z) Az eleki vasútvonal – második rész bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Az eleki vasútvonal – első rész | elekfoto

  2. attila76 szerint:

    Az áruraktár egyébként egy sorozatban gyártott, úgynevezett Zielinski-féle szabvány vasbeton áruraktár. (forrás: wikipedia)

  3. Visszajelzés: Harcok a 12-es őrháznál | elekfoto

  4. Kővágó György szerint:

    Nagy élmény volt rátalálnom erre a visszaemlékezésre! Schütz Károly 1962-63 évben a főnököm volt! Érettség után Elekre kerültem forgalmi szolgálattevőnek. A Szegedi Vasútforgalmi Technikumba jártam Nehéz de szép volt a 24-24 majd a 12-24 órás szolgálat.. Osztálytársaimmal évente találkozunk és nagy szeretettel gondolunk vissza a vasútnál töltött éveinkre.
    Üdvözlettel: Kővágó György

    • klemmtamas szerint:

      Köszönjük a hozzászólást, mindig öröm számunkra, ha olyan olvasók “lapozzák fel” az elekfoto-t, akik maguk is részt vettek valamelyik történetben!
      Üdvözlettel, Klemm Tamás – elekfoto

  5. Ádám szerint:

    Én jelenleg ebben az épületben lakom és kiváncsiságból megnéztem hogy milyen volt régen az épület 🙂

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.