Címke: 1970
Elek oktatási és kulturális életében az 1960-as évek elején jelentős változás következett be a szakiskola (1962), illetve a gimnázium alapításával (1963).
Mind köztudott, az akkori szakiskola a mezőgazdasághoz kapcsolódó képzésekben ért el jelentős sikereket, míg a gimnázium pedig a felsőfokú tanulmányokra való felkészítésben volt sikeres.
Mint ahogy a mostani fényképünk is bizonyítja, a tanulás mellett azért jutott idő a diákoknak a szórakozásra, a szakiskolai kollégiumban is.
Ezen az 1964-ben készült, enyhén rongálódott fényképen valószínűleg I. és II. osztályosok táncolnak önfeledten egy korabeli slágerre. (Akkor még egy lemezjátszó is nagy kincsnek számított, a lemezekről nem is beszélve!)
Ez a kis kollégiumi életkép még azért is érdekes lehet, mert pl. jól visszaadja az akkori múlt és a jelen egymás mellett élését is, hisz a fotón mindenkinek modern hajfrizurája van, de láthatunk egy fejkendős nőt is (szülő, alkalmazott?).
A ruházat is sokatmondó, hisz az viszonylag egyszerű, de van már női nadrág is.
A képen látható egykori szakiskolás diákok ma már nagymamák lehetnek, vajon ki ismeri fel őket?
Rapajkó Tibor
Néhány régi fotó következik a régi május elsejéken jellemző hangulat felidézéséhez.
Az elsőn a mai könyvtár alsó részében működött egykori vendéglátó egységet látjuk vezetőjével és kirakatában az ünnepi díszítéssel.
Bottó Péter kocsmáros alaposan felkészítette a Vendéglátó Vállalat 1. számú üzletének kirakatát: A Szovjetunió, Románia és Magyarország címere mellett a nagy vezérek portréi is láthatóak itt: Lenin, Sztálin és Rákosi Mátyás sem hiányozhatott. Neki ez nyilván kötelező lehetett, no de a nyájas közönség részére is biztosan kellemesebb volt bemenni a szépen kidíszített üzlethelyiségbe- talán a kisfröccsök is jobban ízlettek ilyenkor. Elvégre a munka ünnepén nem kellett dolgozni, mindenki egy kicsit elengedhette magát, miután kötelezően meghallgatta a helyi vezetők szónoklatát a nagy vezérek éppen aktuális fontos mondanivalójának közvetítéseként.
A kocsmába menni, lazítani alapvetően csak a felvonulás után lehetett, hiszen minden valamirevaló dolgozónak ott volt a helye kollégái-elvtársai kollektívája soraiban, a május elsejei felvonuláson, amely egy központilag megszervezett helyen indult, és mindig a sportpályán ért véget. Ott volt elegendő hely a szónoklatok meghallgatására és a szabadság élvezésére, mindkettőre szigorúan a megszabott keretek között. De legalább mindenki ünnepelt egy kicsit a barátokkal, kollégákkal, családjával, miután letámasztotta az odáig elcipelt Lenin-képét vagy valamilyen piros betűs jelszót a megadott helyre.
A másik képen felvonulás látható, az eleki szociális otthon dolgozói vonulnak éppen a fentiek szellemében. Meg kell jegyeznem, hogy a felvonulás fényképe jóval későbbi, mint a vendéglátóipari fotó. A dolgozók a Beloiannisz (ma Lökösházi-) és a Felszabadulás útja (ma Ottlakai út) sarkán tartanak éppen, mögöttük a malomépület.
Rákattintással mindkét fotó nagyítható.
Köszönjük a szép képeket Truczánné Bottó Máriának ill. Kalló Pálnak!
Klemm Tamás
Az 1990-es években valamikor nem bírta tovább a mozink, és abbahagyták a vetítéseket.
Kár érte, hisz ez is egyfajta attrakció volt a faluban városban, csak éppen eljárt felette az idő. Valószínűleg egy Elek-Plázát kellett volna építeni a kultúrház-mozi kombináció helyére vagy kiegészítésképpen, mondjuk “Pláza az Öreg Tölgyhöz” vagy valami hasonló néven. A manapság futó üzleti modell szerint ha lenne itt egy bevásárlóközpont-szörnyeteg, akkor esetleg elvegetálna benne a mozi is.
Klemm Tamás
Az első rész itt található! ->
Az eleki vasútvonal immár több, mint negyven éve szűnt meg. Hiányzik azóta is, bár ezt az idő múltával és az autók elterjedésével talán egyre kevésbé érzi Elek lakossága. A vasút korábban, nem jelentéktelen napi személyforgalom mellett, jelentős áruszállítást is bonyolított, a néhai helyi ipari üzemek (köztük több malom és a téglagyár) produktumait, valamint a gazdák, később a termelőszövetkezet terményeit is szállította.
Klemm Tamás
Itt olvasható a második rész! ->
A Gründerzeit eleki vasútja
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült, a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
elekfoto 