Gyakran idézte Tamási Áron címnek választott és szállóigévé lett mondatát, ha arról kérdeztük, miért ragaszkodik Elekhez. Hiszen az 1956 utáni nehéz években még kemény harcot is kellett vívnia azért, hogy itt maradhasson. Erről egy korábbi írás:
A képeslapok mint időkapszulák, a történelem egy-egy szeletét tárják elénk. A fényképeken jól nyomon követhető a település arculatának változása.
Ahhoz viszont, hogy a szemlélő pontos információkra tudjon szert tenni, fontos szem előtt tartani a képeslapgyártás pár aspektusát. Először a fénykép készül el, majd megkezdődik a nyomdai munka.
1883-tól 1970-ig Elek vasútvonallal is rendelkezett, amely nagyban megkönnyítette a közlekedést és a zömében mezőgazdasági termékek szállítását, adás-vételét. A trianoni békekötésig a vonatok Kétegyházától Eleken, Ottlakán, Kisjenőn, Szentannán át Aradig is jártak, érintve egy sor további kisebb települést. A vasútvonal az Arad-Csanádi Egyesült Vasutak (ACSeV) helyiérdekű vonalaihoz tartozott.
A vasút megérkezik
Elek vasútja – ezt az Elek történetét összefoglaló Zöld Könyvben olvasni – eredetileg a Szolnok-Arad vasútvonal lehetett volna (ez a mai 120-as vonal), Békéscsabán, Gyulán és Eleken keresztül. Részben a Gyula környéki árvízveszélyes Körös-ágak miatt, részben a földrajzi közelség, valamint pénzügyi okok (az építés költségébe az érintett településeknek is be kellett szállni, és ez nem mindegyiknek sikerült) miatt végül a Békéscsaba-Arad útvonalon építették meg az 1858-ban átadott pályát.
Elek később, 1883-ban jutott vasúthoz, azonban ez már nem fővonal, hanem egy HÉV, azaz helyiérdekű vasút volt, amely nem azonos a manapság Budapestet a környékével összekötő ódon zöld elektromos vonatokkal, hanem egy könnyű építésű, egyszerűsített műszaki tartalommal megépült,a hely, a közvetlen környék gazdaságát szolgáló vasút volt – ennek a célnak maradéktalanul megfelelt az akkori, jó minőségű műutak nélküli korszakban. (Részletesebben a műszaki részletekről ld. a Wikipediát az ACseV-ről, melyre fentebb is hivatkozom).
Érdekesség – ezt a Wikipedia írja a vasúttársaságról –, hogy ez a vállalat kora egyik leginkább nyereséges, nagyon költséghatékony vasúttársasága volt. Már a megnyitás utáni években pozitív mérleget produkált a cég. Előremutató műszaki megoldásokat alkalmaztak, például járműveiken a kezdetektől volt sebességíró berendezés.
A szentendrei vasúti skanzenben látható egy kiállított jármű is, ami eredetileg az ACseV vonalain közlekedett – így akár Eleken is járhatott (a képért köszönet illeti Varga Ákos Endrét, a www.hampage.hu oldal tulajdonosát!). A kinézete alapján – ma is ilyesfajta kocsik járnak a HÉV-en, de a budapesti metróban is – nem gondolná róla az ember, hogy 1906 körül készült, tehát több, mint 100 éves.
Az első eleki gyermek-fúvószenekar Amerikában pórul járt tagjai a megnyitás évében, 1883-ban már vasúttal érkeztek haza Elekre.
A szentendrei jármű-múzeumban látható egykori ACsEV-jármű, mely később a csepeli HÉV-vonalon járt.
Rubinek István 1922-35 között az eleki választókörzet országgyűlési képviselője volt, a Parlamentben az Egységes Párt, vagyis a kormánypárt vezérszónoka volt. Elsősorban gazdasági, pénzügyi kérdésekkel foglalkozott.
Fontos lenne parlamenti források alapján megnézni, hogyan képviselte választóit. Ne felejtsük el, ő is Elek történetéhez tartozik!
1935-től visszavonult a politikától, ügyészként dolgozott.
A két háború közt egy Országzászló-emlékmű állt a templom mellett, nagyjából azon a helyen, ahol a mostani 1848-as emlékmű áll. A háború után a kommunista hatalom ezt lebontotta, majd később létesült a helyén a mai körbekerített obeliszk.
Országzászló-emlékmű 1.
Amint a képen jól látszik, az emlékmű oldalán Nagy-Magyarország térképe volt látható kereszttel, a bástyától délre egy zászlórúd volt a zászlóval (az első képen bal, a második képen jobb oldalon). A magyar politika meghatározó törekvése volt a Trianoni-békediktátum következményeinek, az ország elvesztett területeinek visszaszerzése, az országot ért igazságtalanságok megtorlása, és ennek szellemében épültek ilyen jellegű emlékművek az országban sok helyen.
A “Zöld Könyvben” írják, hogy a harmincas években egyszer néhány enyhén ittas fiatalember fel akarta akasztani a Mitte in der Fasta ünnepség szellemében a tojáshéj-koszorút az emlékmű mellett álló szökőkút Neptun-szobrának nyakába, és eközben véletlenül lelökték a szobrot a talapzatról, amely összetörött. (Később tettüket megbánva csináltatták a helyére a mai lányalakot.) Az esettel nagyjából egy időben egy mentálisan sérült, beteg ember megrongálta az országzászló zászlórúdját.
A két esetet a csendőrség előbb, tévesen egységként értelmezve politikai bűncselekményt feltételezett a cselekmények mögött, és kemény kihallgatási módszereket alkalmazva bírták rá a gyanúsítottakat a vallomástételre – többeket súlyosan megvertek, bántalmaztak. Végül kiderült a tévedésük, de az eset rossz emléke sokáig élt a helyiek emlékezetében.
Országzászló - 2.
Az Országzászlóról Wittmann Attila küldött két képet, valamint a képeslapot, eleki vonatkozású gyűjteményéből – köszönet neki értük!
Képeslap az Országzászlóról, Wittmann Attila gyűjteményéből.
A képeslapon látszik, hogy a zászlórúd eredetileg a bástya tetejéből állt ki, nem pedig mellette állt. Wittmann Attila szerint az ilyen emlékműveket 1948-49-ben bontották le, és emeltek helyükre 1848-as emlékműveket a 100 éves évfordulóra – így kevésbé volt feltűnő az ideológiai váltás.
Elek sajátságos történelmi helyzete miatt (egykori német többség, kiűzetés) ma több alapvető dologról szinte semmit sem tudunk, pl. azt sem, hogy kik tanítotak az eleki polgáriban az 1930-as években, pontosabban milyen tantestületi képek készültek akkor.
Ezért örvendetes az, hogy egy nem régen íródott helytörténeti munka közölt egy csoportképet, de úgy, hogy feltüntette az egykori tanárok neveit is, amit mi is átvettünk, még annak a tudatában is, hogy tudjuk, a másolás nem a legjobb minőségű, de itt a legfontosabb mégis az volt, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt “láthatóvá” tegyük azokat, akik egykoron írni, olvasni és tisztességes életre tanították az eleki ifjúságot.
A polgári iskola tantestülete a 30-as években.
A képen a hátsó sorban balról jobbra a következők láthatók: Vitéz Marossy József, Zsák János, Eleméry Antal, Szajkó Mátyás, Kemenes Mátyás, Borsovitzki Gyula, Schlachter András, Hoffmann János, Hauck Mátyás, Jánossi Gyula és Poszt János.
Urbán Péter (1870-1935) 1870-ben született az Arad megyei Sofronyán. Jelentős közéleti személyiség volt, hisz pl. minden fontos aradi és Arad megyei egyesületben tevékenykedett. Sógora volt Horthy Miklósnak. Gazdasági akadémiát végzett, 1910-től főrendiházi tag is volt.
1926-31-ben Battonya országgyűlési képviselője, 1935-ben pedig Eleket képviselte a Nemzeti Egység Párt (kormánypárt) programjával. Még ugyanebben az évben meghalt, Reibel Mihály, eleki plébános őt követte a Parlamentben. ellenzékiként.
Báró Urbán Péter, aki Reibel Mihály előtt volt Elek országgyűlési képviselője
elekfoto 