Az eleki vasút az interneten
A világhálón nem sok minden található meg a településünkre a nagy fellendülés korában megérkező, majd a biztos, folyamatos hanyatlás idején azt magára hagyó vasút eme konkrét vonaláról. A www.vasutallomasok.hu oldalon megtalálható a fentebb látható régi eleki képeslap, valamint egy, a jelenlegi, lepusztult-átalakított állapotot bemutató fotó az állomásépületről.
A Google Earth-ben felülről szemlélve a vidéket, kiválóan berajzolható a vasútvonal nyomvonala, hiszen a szántóföldek szélei a mai napig jelzik azt:
A vasútvonal szerepel a Wikipedia megszüntetett magyar vasútvonalakról szóló cikkében, valamint sikerült régi menetrendek internetre feltett változatában megkeresni az eleki vonatok menetrendjét. Viszont nem nagyon találtam igazi történeteket róla, olyan emberektől vagy emberekről, akik utaztak rajta. Ilyesmiket inkább élőszóban hallottam, miszerint fatüzelésű, kis személykocsik közlekedtek, melyeknek a kályháiba az üldögélő utasok időnként be-bedobtak egy-egy előre odakészített fadarabot a folyamatos fűtés érdekében.
Alighanem az eleki állomáson készült az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra igyekvő eleki lányok és tanáraik csoportképe, melyet korábban közöltünk – ezen láthatók a kis, kéttengelyes kocsik is:
Eredménnyel járt a felhívás
Sok kutatás után, komolyabb hosszúságú visszaemlékezéseket nem találván, eldöntöttem, hogy megpróbálom itt összegyűjteni az eleki vasútról, amit lehet. Közzétettem oldalainkon egy felhívást, hogy anyagot gyűjtök az eleki vasútról, és aki tud, segítsen.
A felhívásomra néhány napja érkezett egy, az eleki vasútvonalról és az eleki téglagyárról jelentős információkat tartalmazó, komoly küldemény egy békéscsabai vasútrajongótól, Józsa István Somától, aki kisvasúti tárgyak megmentésével és gyűjtésével foglalkozik. Még saját kisvasútja is van családja kiskertjében. Utóbbit Alföldi Kerti Gazdasági Vasútnak nevezte el az egykori Békés megyei kisvasút, az AEGV emlékére (kisvasútjának honlapja itt érhető el). Hobbija kapcsán került kapcsolatba Felek Ferenccel, aki szintén foglalkozik vasúttörténettel, és a küldött anyag vasúti része neki köszönhető. A következőkben az ő gyűjtőmunkájuk eredményeit szeretnénk oldalainkon bemutatni.
Visszajelzés: Keressük – Önnek megvan? | elekfoto
Visszajelzés: Az eleki vasútvonal – második rész | elekfoto
Visszajelzés: Új út Ottlakára? | elekfoto
Visszajelzés: Ünnepség a 100 éves vasút tiszteletére | elekfoto
Visszajelzés: Harcok a 12-es őrháznál | elekfoto