Klemm Tamás
Az 1990-es években valamikor nem bírta tovább a mozink, és abbahagyták a vetítéseket.
Kár érte, hisz ez is egyfajta attrakció volt a faluban városban, csak éppen eljárt felette az idő. Valószínűleg egy Elek-Plázát kellett volna építeni a kultúrház-mozi kombináció helyére vagy kiegészítésképpen, mondjuk “Pláza az Öreg Tölgyhöz” vagy valami hasonló néven. A manapság futó üzleti modell szerint ha lenne itt egy bevásárlóközpont-szörnyeteg, akkor esetleg elvegetálna benne a mozi is.
De az önmagában működő mozi műfaja sajnos, nagyjából halott – a nagy kényelmesség, az otthoni VHS-, később DVD-nézés tönkretette. No meg persze a filmek jelentős részét egy-két évvel a mozis premier után a tévében is adják, amiből már Eleken is van negyven különböző csatorna – túl nagy a választék, a sima mozi nem él már meg. Egykoron a technika csodája, ma egy romhalmaz, funkció nélkül, sajnos.

Az eleki mozi egykori dolgozói az épület előtt, körülbelül 1970-ben, balról jobbra: Fröhner Jánosné, Spiegelné, Morár Flórián, Smudla Jánosné
Az egykori eleki mozinak és dolgozóinak állít emléket ez a kis kép, mely Truczánné Bottó Mária gyűjteményéből Kalló Pál útján került hozzánk. Köszönjük szépen a remek fotót!
Annyit tennék hozzá, hogy pl. Győrben a pláza vegetálgat el abból, hogy ott van A mozi. Meg nagyjából Szegeden is így van.