Elek, a hűség városa (?)

A fenti címet Sopron viseli, mivel lakói 1921 decemberében – az 1920. június 4.-i trianoni békediktátumot követően – szavazással döntöttek arról, hogy nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kívánnak tartozni.

Került-e vajon Elek lakossága is hasonló helyzetbe, hiszen a trianoni döntés az ő életükben is mérföldkő volt?

 „gazdaságföldrajzi helyzete gyökeresen megváltozott. Az ország belsejében fekvő községből határ menti település lett, az Arad-Csanád Egyesült Vasút kétegyházi szárnyvonalának végállomása. Piacainak felét elvesztette, kiszakadt Arad, Nagyvárad vonzáskörzetéből.”A főispáni és alispáni hivatalnak Elek község 1923-ig, a csonka vármegyék egyesítéséig adott otthont.” (1.)

Mit is jelentett mindez az itt élők számára? Az alábbi dokumentum másolata csak egy “apróbb” új kötelességről tájékoztat.

A fentebb idézett kötet tanulmányai viszont részletesen beszámolnak azokról a veszteségekről, melyek az eleki gazdákat, a környékbeli földtulajdonosokat, így pl. Gávai Gaál Jenőt is érték.Egy korabeli levél tanúsága szerint szakértelme, no és a személyes érintettsége alapján

„Aradvármegye állandó választmánya 1920-ban határkiigazítási munkálatoknak a vármegyét illető része elkészítésére Méltóságos Dr. Gaál Jenő főrend, műegyetemi tanár urat bízta meg, ki ezen munkáját hű segítőtársával Vásárhelyi Dezső birtokos urral hazafiságtól áthatva nagy tudásához méltón legilletékesebb körök elismerését is kivívva el is készítette”(2.)

A vármegye vezetői bíztak a komolyabb határkiigazítások lehetőségében, amit a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a békefeltételek kísérőlevelében kilátásba helyeztek. Mint utóbb kiderült, csalódniuk kellett.

A címben szereplő kérdőjel viszont arra vonatkozik, vajon hogyan vélekedtek az emberek a hovatartozással kapcsolatban.

A Gyulai Levéltárban található magánlevelek tanúsága szerint az elekiek egy központi kérdőív kitöltésével vallhattak arról, melyik országhoz szeretnének tartozni. Gávai Gaál Jenő javaslatára Gyulával, Csabával való szoros kereskedelmi kapcsolatukat hangsúlyozták a Magyarország melletti döntés egyik indokaként.

Egy legenda szerint viszont, mely generációkon át tovább élt, sőt szájhagyomány útján talán még ma is terjed, valamint a „Zöld könyvben”(3.) is olvasható, az elekiek maguk vették kezükbe sorsukat. Különvonattal Aradra utazott 400 fő, hogy kérésüket előadják a Szövetséges Hatalmak ott székelő parancsnokságán. Állítólag szóba került a népszavazás lehetősége is.

A történet szerint egy Franz Schneider nevű fodrásznak volt fontos szerepe a francia Berthon ezredes meggyőzésében. Schneider úr Párizsban tanulta a fodrászmesterséget, s jól beszélt franciául. Őt vitték magukkal tolmácsnak. Ezen verzió szerint Elek és Almáskamrás így maradtak Magyarország területén.

Az elkövetkező évek nem teltek tétlenül, olyan fontos közintézmények épültek Eleken a 20-as években, melyek sokáig meghatározták a település arculatát: 1920-ban a Polgári Fiú- majd 1924-ben a Polgári Lányiskola, 1923-ban a Kultúrház létrehozásáról született döntés.

 1924-ben ünnepelték Elek betelepítésének 200 éves évfordulóját.

Ezen a karácsonyon borította először fénybe a közvilágítás a község utcáit, miután 1922-ben a vasútállomás közelében az első villamos művet is megalapították a hozzá értő iparosok.

1. Kocsor János: Elek története a két világháború közt. Tanulmányok Elek történetéhez II. 85.o.
2. Részlet az Arad vármegyei helyettes alispán 1921. okt. 14.-én Eleken írt leveléből – a Makón székelő főispánhoz címezve
3. Johann Stöckl- Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 93.o.