Idén is elérkezett a farsangi időszak vége. A kedves – és néha félelmetes – maszkák végigvonultak Elek főbb utcáin.

A csoportképet Durst Beáta készítette.
Jó böjtölést mindenkinek – azért közben találkozhatunk a Mitte in der Fasta alkalmából!
Az eleki katolikus egyházközség ifjoncai betlehemező körúton járják városunk utcáit.
A felvételeket Tóbiás Sándornak köszönhetjük.
Sok érdekes programmal készültek az idei Világtalálkozóra is a szervezők.
Az esemény most is a péntek délutáni “bevonulással” kezdődött, és a vasárnap esti tűzijátékkal végződött.
Az Elek TV jóvoltából (köszönet Tóbiás Sándornak) az események nagy részéről jó minőségű videofelvételek készültek, melyek a youtube-on elérhetőek.
A Világtalálkozó programja
A számomra fontosabb események youtube-on:
A megnyitót immár hagyományosan a Laudenbach-téren tartják.
A szombaton délelőtt tartott megemlékezés ünnepi műsorát Klemm Tamás és Szabó Ágnes rendezésében a Dr. Mester György Általános Iskola diákjai adták elő.
Hogy milyen színes volt a diákélet az 1960-as években Eleken, bizonyítják a szinte évente bemutatott színdarabok.
Dalia: Andrási Károly, Szirmocska: Gáspár Klára, Öreg királyné: Csigér Teréz, Öreg király: Román Péter,
Ardorár királyfi: Borgye György, Hableány: Ament Kornélia
Tisztelt Szerkesztőség!
Eleki gyermekkorom legkedvesebb képe a mellékletben szereplő óvodai
csoportkép.
Kató óvó néni tanította be nekünk (azt hiszem) a karácsonyi műsort, amelyről
a kép készült. A Hősök útján volt az óvoda. Sok arcra emlékszem, a nevekre
kevésbé, de biztos vannak még Eleken, akik magukra ismernek.
A bal szélen Gáspár Etelke (Bimbi), előtte az egyik Kemenes kislány, a jobb
szélen Szigeti Klári van. Én a sötét csokornyakkendős (matrózinges) kisfiú
(úgy emlékszem Csapó Miki) párja vagyok a középvonaltól jobbra (Orosz Anna).
Ez az előadás 1948-ban lehetett.
Azt énekeltük:
“Kiskefe, poroló, tollseprű.
Szobalánynak lenni nem könnyű.
Az én nevem máskép szobacicuska.
Megterítek s készen van az ozsonna.”
… és táncoltunk hozzá.
Szeretettel küldöm.
Boldog, békés új esztendőt kívánok: dr Bagyinszki Jánosné (dr Orosz Anna)
Ezen levéllel együtt természetesen egy fotó is eljutott hozzánk, így örömmel teljesítjük dr. Orosz Anna kérését.
Köszönjük.
Rapajkó Tibor
„A tantestület érdeklődési körét tekintve nagyon sokoldalú volt. Voltak itt színpadi rendezők, jó zenészek, sőt tánctanításhoz értők is.”- írja Janecskó János, egykori igazgató az eleki Általános Iskoláról 1960-as éveket, kollégáit méltatva. (1.)
A legnagyvonalúbb, a legtöbb gyereket megmozgató, egész estét betöltő előadás talán a Békakirály volt. Megvalósításában sokan vettek részt: Nagy Kálmánné festette a díszleteket, Mester Györgyné a táncokat koreografálta és tanította be, a zenei betétek Halmágyi László és Janecskó János munkáját dícsérték, a dalokat is ők kísérték zongorán és hegedűn. A rendezésben Nádor J. Istvánné, Csíki Lászlóné, Tihanyi József mellett többen is részt vettek. Az előadáshoz a jelmezeket a csabai jelmezkölcsönzőből hozták.
fogadása
A „tücsökzenekar” tagjai:
Janecskó Júlia, Ónody Erzsébet, Mester Klára, Nagy Rózsa, Szőke Franciska, Szalóky Ibolya, Berczi Julianna, Waschick Mária, Nagy Julianna, Gábor Irén, Szatmári Erzsébet, Brandt Mária, Baukó Éva
Bízunk benne, hogy többen felismerik magukat/ hozzátartozójukat a képeken, s „galériánkat” tovább bővítik, ill. a névsorokat kiegészítik.
A képek Dr. Mester Györgyné testnevelő tanár hagyatékából valók.
1.Janecskó János: Elek krónikája 1945-2005, 148. o.
Mester Klára
Aki ismeri Shakespeare-nek a címben idézett művét, valószínűleg kevéssé gondol arra, hogy bármi köze lehet a Háromkirályok történetéhez . A „twelfth night”, a „karácsonyi tizenketted” a reneszánsz idején az önfeledt bolondozás ideje volt, a „what you will”/„amit akartok” kifejezés erre vonatkozik.
József Attila Betlehemi királyok című verse (megzenésített formájában is) sokkal jobban tükrözi a mi hagyományainkat : A keleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével meglátogatják a kisded Jézust, hogy hódoljanak előtte. Ajándékul aranyat, tömjént, mirhát visznek.
Január 6-a, Vízkereszt ünnepe, a nyugati kereszténységben a karácsonyi ünnepségek zárónapja és a farsang kezdete. A keleti kereszténység ekkor ünnepli a karácsonyt. A mediterrán országokban viszont ezen a napon a „Jóboszorkány” látogatja meg a családokat és süteményt ajándékoz.
Nem is gondolnánk, hogy a zárt közösségben élő, szigorú szokásrendet követő elekiek téli ünnepein is felbukkantak hasonló motívumok a múlt században.
December 24-én délelőtt gyerekcsoportok indultak el Elek utcáin, hogy a „Paradies-Spiel”-t, a „Paradicsomi bűnbeesés” történetét vagy a „Christkindl-Spiel”-t, a betlehemest minél több háznál előadhassák.
A középkori misztériumjátékokból kialakult párbeszédes, énekekkel kísért jeleneteknek három formája volt ismert a településen. Az eltérések zömmel a szereplők életkorából adódtak, de léteztek különböző szövegváltozatok is: a német (vegyesen irodalmi nyelven ill. eleki dialektusban előadott) mellett román és magyar nyelvű is. A gyerekek bekopogtak egy-egy házba, s megkérdezték: „terfa mr az paradizspil aih spila?”=Dürfen wir euch das Paradiesspiel vorspielen? / Szabad-e betlehemezni?
A választól függően – „na, miar hewa ka klani khindr mear” /Na, wir haben keine kleinen Kinder mehr / Már nincs kisgyerekünk, vagy „ja, khumt rai!”/Ja, kommt ‘reint / Igen, gyertek be ! – továbbálltak, vagy előadták jelenetüket.
Kezdetben a játékok célja nem a pénzszerzés volt, aztán az 1920-as, 30-as ínségesebb években a csoportok megajándékozása a jótékonykodás egyféle formájává vált. Érdekes eseményre számtíthattak a kisgyermekek 24-én délután is: a „potskr frala”/ Frau Pantoffel / Papucs anyó, románul „Hula Bábá” / Holle anyó ) látogatta meg őket.
Gátvölgyi Éva családja 1945 után költözött Elekre. Egyik leányuk, Éva itt járt általános iskolába, majd később elkerültek Elekről. Az érzelmi kötődés máig megmaradt, hisz pl. könyvet is írt a malenkij robotos eleki németekről, amely reményeink szerint nemsokára meg fog jelenni.
Most közölni szeretnénk néhány tőle kapott fényképet, amelyek a nagyon nehéz, 1950-es években készültek, de természetesen annak az emberibb oldalát mutatják.