Az augsburgi felszentelési nyilvántartás szerint Anton Hollinger 1723–1725 között az augsburgi egyházmegyében megkapta a négy alacsonyabb rend közül az első hármat.[3]
Ez azt jelenti, hogy megkezdte az egyházi szolgálatra való előkészülést, de még nem kapta meg a magasabb rendű diakónusi rendet vagy pappászentelést.
Úgynevezett „asztalcímét” (titulus mensae), vagyis az anyagi ellátás igazolását a pfalzi választófejedelemtől, Karl III. Philipp von der Pfalztól kapta.[4] A „titulus mensae” azt a biztos anyagi ellátást jelölte, amelyet a papságra készülő személynek bizonyítania kellett ahhoz, hogy felszentelhessék. Ez az anyagi ellátás lehetett: egyházi javadalom (pl. egy plébánia jövedelme), magánalapítvány, királyi vagy fejedelmi támogatás (jelen esetben: III. Károly Fülöp pfalzi választófejedelem támogatása), vagy családi vagyon (ritkábban). Erre azért volt szükség, hogy a pap ne szoruljon szegénységben élni, ne kényszerüljön méltatlan munkára (pl. koldulásra), és tartósan tudjon a lelkipásztori szolgálatra koncentrálni. Ezt csak felszentelt papok kaphatták meg, tehát ezek szerint Hollinger felszentelése már korábban megtörtént.
A pontos okát nem tudni, hogy miért, de Hollingert a negyedik rendi felszentelése helyett egyből pappá szentelték.
Az Augsburgi Egyházmegye Általános Sématizmusa – amely az egyházmegyében szolgálatot teljesítő minden pap tevékenységét tartalmazza – nem említi őt. Ennek megfelelően kijelenthető, hogy valószínűleg nem szolgált az augsburgi egyházmegye egyik plébániáján sem.[5] Hollingerről más németországi egyházmegyében sincsen adat, tehát megállapítható, hogy a felszentelését követően egy németországi plébánián sem teljesített szolgálatot.
Magyarországra kb. 1700 és 1773 közt nagy számú telepes érkezett Németországból és Ausztriából[6], akik lelki gondozását meg kellett oldani, lehetőség szerint anyanyelvükön és minél hamarabb.
Pontosan nem tudni, hogy Hollinger mikor és milyen indíttatásból indult el Magyarország felé, de ez nem egy szokványos mai értelemben vett utazás volt, ugyanis egy konzisztóriumi jegyzőkönyv tanúbizonysága szerint Anton Hollinger káplán 1732/33-ban az alsó-ausztriai Falkenstein (Poysbrunn mellett) plébániáján szolgált. [7] A kápláni tisztség iránti kérelmében mint világi pap „Presbyter Saecularis” szerepel.[8]
Megérkezését követően a földesúri patronátusi jog alapján került bemutatásra Csanád püspökének, báró Adalbert Falkensteinnek. A püspök elfogadta a bemutatást, és átadta Hollinger atyának az egyházi joghatóságot, aki 1734. május 1-jén kezdte meg működését az újonnan felállított eleki plébánián. Ám május 8-án a nagyváradi székeskáptalan tiltakozást jelentett be a gyulai plébános közbenjárására. A püspök Hollinger plébánost felfüggesztéssel fenyegette, mint olyat, aki alkalmatlan, és jogszerű meghatalmazás nélkül gyakorol papi tevékenységet. Egy teljes év telt el, mire a helyzet a két püspök között tisztázódott. A döntés Csanád püspöke javára született.[9] A félreértést esetleg az jelenthette, hogy az atya korábban a négy alacsonyabb rendből csak hármat vett fel.
1734. augusztus 16-án az első templom alapkövét is letette, így elkezdődhetett az építkezés. A templom elkészültét követően régi szokás szerint a templom körül alakult ki a temető.
1735. április 27-én kitört a Szegedinác Jovánovics Péró nevével fémjelzett felkelés, amely során több Békés, Arad és Zaránd vármegyei falut is elpusztítottak.[10] Az Elek és Gyula közt található híd lerombolását követően, 1735. április 30-án a felkelők kifosztották Eleket.[11] A plébános a híveinek védelme érdekében Aradra vezette a falu lakosságát.[12] Május 7-én tértek vissza és a templomot, valamint a falut teljesen kifosztva találták.[13]
A jogkérdés 1737-ben ismét napirendre került. Az egri székeskáptalan vitatta a Csanád püspöke által Elek plébániája felett gyakorolt joghatóságot. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Zaránd vármegye egy részén – Pankota környékén – az egri káptalan már a török idők előtt birtokolt javakat. Csanád püspöke azonban tudatában volt jogának, nem hátrált meg, és végül érvényesítette is azt.[14]
A plébános kapcsolata nem volt zökkenőmentes a hívekkel. A temesvári püspöknek 1737. július 12-én írt levelében panaszkodik erről és kéri, hogy amennyiben lesz üresedés más plébánián, úgy szeretné kérni a püspök úr támogatását.
Részlet a levélből:
„…Reménykedem abban, hogy az Ön jóindulatú pártfogásában részesülhetek, és alázatosan kérem az Ön támogatását.
Amennyiben más plébániáért kell majd folyamodnom, bizonyosan lesznek megüresedések, ahogy hírt kaptam róla, és én minden erőmmel hálás leszek érte.
A Magasságos Isten, aki az én pártfogóm, kétségtelenül hamarosan gondoskodik majd Elek számára más plébánosokról is. …” [15]
1739. május 3-án Eleken eltemetik az első két pestisben elhunytat a templom körüli temetőben. A központi rendeletnek eleget téve ezt követően egy új pestis temetőt jelölnek ki a település szélén található legelőn. Egy pestis kórházat is létrehoztak a betegek gondozására. Hollinger plébános végig a betegek mellett maradt [16] és túlélte a járványt. Úgy látszik valóban a Magasságos Isten volt az ő pártfogója. (Egyes helytörténeti írások szerint nem fertőződött meg a pestissel.)
A hívek és a plébános közti ellentét azonban nem szűnt meg, sőt idővel tovább éleződött és 1740-re teljesen elmérgesedett.
Végül Johann Anton Hollinger plébános 6 év eleki szolgálat után 1740. június második felében elhagyta Eleket.[17] (A helyi történetírás szerint visszatért Németországba.)
Hollinger János Antal plébános Elekről azonban nem egyből Ausztriába indult, hanem előbb Perjámosra (Temes vármegye), ahol a település plébánosainak jegyzékében szerepel. A bejegyzés szerint „világi pap, külföldi, előbb Eleken működött” és 1741-1742-ben volt a település plébánosa.[18]
Ezt követen valóban visszaindult szülőföldje felé, ugyanis nevével legközelebb már Ausztriában találkozunk 1749-ben, Maria Taferl plébániáján. Maria Taferl Alsó-Ausztriában található a Duna északi partján. A település kegytemplomát Szűz Máriának ajánlották és Ausztria egyik legfontosabb zarándokhelye. A bazilika építését 1660-ban kezdték, majd 1724-ben szentelték fel.
Maria Taferl adminisztrátorainak és plébánosainak jegyzéke szerint 1749-1751 közt töltött be itt tisztséget.[19]
A legenda szerint 1755-ben egy tűz pusztította el azt az öreg tölgyfát, amelyben egy Pietà szobor volt elhelyezve. A szobrot egy erdész, Alexander Schinagel ajándékozta a templomnak, miután csodálatos módon felépült egy súlyos betegségből. A tűz következtében a szobor is megsérült .[20] A szobornak több csodatételt is tulajdonítanak.
Mivel a tűzvész után engedélyezték Hollingernek a Kegyelmes Szűzanya új szobrának megfestését, ez azt jelenti, hogy ekkor még ott tartózkodott.[21]
1756. március 6-án Maria Taferlből, Denner írt a passaui püspöknek: „parancsa értelmében a megmaradt, megperzselt darabkákat a kegyképből egy káplánnal porrá őröltette, és hogy a szénpor ne legyen felismerhető, s így ne okozzon gúnyolódást az elégett kegykép miatt, azt a szent tölgyből származó korhadékporral elegyítve átadta a szobrásznak, aki ebből egy a méretben, arányban és alakban teljesen az eredetivel egyező szobrot hársfából kifaragott, és az említett elegyített porral bevonta. Ezt aztán a segéd Hollinger és Münich kifestette, olyannyira sikeresen, hogy amikor a festék kissé megkopik, azt az eredetitől alig lehet megkülönböztetni.”[22]
A Kegyelmes Szűzanya szobor az oltáron[23]
A főoltár [24]
Hollinger plébános neve ezt követően Waidhofen an der Ybbs település történetében bukkan fel. Egy 19. századi hagyomány 1274-et jelöli meg a waidhofen an der ybbsi Bürgerspital (polgári kórház) alapítási évének. Eszerint Hugo Eberhard polgár alapította az intézményt a város idős és beteg polgárainak ellátására, a hozzá tartozó templommal együtt, amely a városon kívül, Weyer irányában helyezkedett el.[25]
1729-ben, a katolikus istentisztelet Bürgerspital-templomban való újbóli bevezetésének századik évfordulója után a templom ismét előtérbe került, és legkésőbb 1731-re megalakult mellette a Szegény Lelkek Szeretetszövetsége. Ennek kialakulásában közrejátszhatott a közeli temetőhöz és a halottkultuszhoz fűződő szoros kapcsolat is. A szövetség tagjai a közösség elhunyt tagjaiért imádkoztak, és kötelező heti adományok révén arra törekedtek, hogy a templom számára saját papot biztosítsanak.[26]
Bürgerspital-templom. A torony 1777-ben, Hollinger halála után készült el. Forrás: internet.
Az 1735-ben kidolgozott, 1739-ben jóváhagyott statútum már rögzítette a pap személyére és a misézési rendjére vonatkozó feltételeket, az egyesület irányítását pedig a városi plébános látta el. A gyűjtésekből nemcsak a pap megélhetését fedezték, hanem számára lakóházat is vásároltak (Unterer Stadtplatz 24).[29]
Az Unterer Stadplatz 24., itt lakott a plébános.
Forrás: Google Maps
A Bürgerspital-templom első papja Franz Eder volt, aki 1761. augusztus 4-én hunyt el, őt követte Anton Hollinger. Valószínűleg Hollinger 1761. augusztusában érkezhetett a kisvárosba.[30]
Hollinger 1765. július 28-án Waidhofen an der Ybbs-ben kelt levele már nem a tőle korábban megszokott szép rendezett képet mutatja[31]. A sorok ferdék, az írása rendezetlen, vélhetően beteg lehetett. Végül 1767. február 10-én, 65 éves korában hunyt el[32].
R(everendus) D(ominus) Antonius Hollinger votivist bey alhiesiger liebes Versamblung aet(atis) bey 70 jahr o(mni)b(u)s pro(vis)us.
„Tisztelendő Hollinger Antal úr, az itteni Szeretetegylet fogadalmi papja (votivista), 70 éves korában, minden szentséggel ellátva.”[33]
A waidhofeni városi temetők a mai formájukban csak 1887 óta léteznek. Ezt megelőzően (1542–1887 között) az úgynevezett Prechtl-temető működött a mai Schillerpark területén. Sajnos ezzel kapcsolatban nem állnak rendelkezésre feljegyzések.[34] A temető, ahol örök nyugalomra helyezték, így mára már megszűnt.
Johann Anton Hollinger plébános egy nehéz út végén a Waidhofen an der Ybbs-i földben alussza örök álmát, Ausztriában.
Wittmann Attila
Köszönet dr Halmágyi Miklósnak a latin szövegek értelmezésében nyújtott segítségéért!
[1] Rapajkó Tibor: Hollinger Antal nyomában, Eleki Krónika 2002. júliusi szám
[2] https://data.matricula-online.eu/de/deutschland/augsburg/neuburg-a-d-donau-heilig-geist/5-T/?pg=31
[3] Archiv des Bistums Augsburg (Augsburgi Püspökségi Levéltár) szíves adatszolgáltatása alapján
[4] Archiv des Bistums Augsburg (Augsburgi Püspökségi Levéltár) szíves adatszolgáltatása alapján
[5] Archiv des Bistums Augsburg (Augsburgi Püspökségi Levéltár) szíves adatszolgáltatása alapján
[6] A körülbelül 80 éven át zajló állami betelepítéseket Mária Terézia állíttatja le 1773-ban (két-három év után a földbirtokosi telepítéseket is beszüntetik) forrás: Betelepülések és betelepítések Magyarországra (Wikipédia)
[7] Bécsi Főegyházmegye Levéltárának szíves adatközlése alapján.
[8] https://data.matricula-online.eu/de/oesterreich/daw/passauer-protokolle/PP+140/?pg=326
[9] Johann Stückl, Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 56. o.
[10] https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1735-aprilis-27-kirobban-a-szegedinac-pero-fele-felkeles
[11] Nagy Angelika: Egy hely, két különálló történelem, Délvidéki Szemle 2020/1-2. VII. évf. 1-2. szám 144.o.
[12] Johann Stückl, Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 56. o.
[13] Nagy Angelika: Egy hely, két különálló történelem, Délvidéki Szemle 2020/1-2. VII. évf. 1-2. szám 145.o.
[14] Johann Stückl, Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 56. o.
[15] Anton Hollinger 1737. július 12-én kelt latin nyelvű levele (Temesvári Egyházmegyei Levéltár szíves adatszolgáltatása alapján)
[16] Johann Stückl, Franz Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn, 56. o.
[17] Egy 1740. június 14-én Eleken kelt egyházi leltár szerint ekkor még itt tartózkodott, tehát ezt követően utazhatott el, és a leltár is emiatt készülhetett. (Szeged-Csanádi Egyházmegye Levéltára)
[18] Thész János: Perjámosi plébánia története 1894-95., plébánosok felsorolása (Temesvári Egyházmegyei Levéltár)
[19] Geschichtliche Beilagen zum St. Pöltner Diözesan-Blatt, St.Pölten, 1928., 243.o. 265. sorszámon
[20] https://www.oocities.org/marianshrines/mariataferl.html?utm_source=chatgpt.com
[21] Sankt Pölteni Egyházmegyei levéltár szíves adatközlése alapján (Karl Kollermann levele alapján)
[22] Geschichtliche Beilagen zum St. Pöltner Diözesan-Blatt, St.Pölten, 1928., 145.o.
[23] https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/cd/Maria_Taferl_-_Hochaltar_2_Gnadenbild.jpg
[24] https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Maria_Taferl_Basilika_Hochaltar_02.jpg
[25] Mag. Herbert Döller: Die Bürgerspitalkirche zur hl. Katharina in Waidhofen an der Ybbs
[26] Mag. Herbert Döller: Die Bürgerspitalkirche zur hl. Katharina in Waidhofen an der Ybbs
[29] Mag. Herbert Döller: Die Bürgerspitalkirche zur hl. Katharina in Waidhofen an der Ybbs
[30] Mag. Herbert Döller: Die Bürgerspitalkirche zur hl. Katharina in Waidhofen an der Ybbs
[31] Hollinger 1765. július 28-án kelt levele (Passaui Egyházmegye Kancelláriájának Levéltára)
[32] https://data.matricula-online.eu/de/oesterreich/st-poelten/waidhofen-ybbs/03%252F04/?pg=131
[33] data.marticula-online.eu/de/oesterreich/st-poelten/waidhofen-ybbs/03%252F04/?pg31
[34] A Waidhofen an der Ibbs-i városháza szíves adatközlése szerint (Lisa Bruckschwaiger levele alapján).
elekfoto 
