Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szálloda. Valamikor a XIX. század végén a község építette oda, ahol a mai napig áll, a városunk főutcáján.

Kevés emeletes épület volt és van ma ma is Eleken – ez az egyik ilyen. Igazi nevén valójában “Großes Wirtshaus” néven ismerték, és a falu közepén díszelgett. Lefordítva “Nagy Fogadó”, ami a jellegére enged következtetni. Nagy kártyapartik, beszélgetések és mulatozások színhelye lehetett, és báltermében ismerték meg egymást az elsőbálas lánykák és a leendő ifjú férjek is. A hétköznapokon inkább az urak jártak ide a kártyapartik során megbeszélni az ügyes-bajos dolgaikat, amit az asszonyok néha gyanakodva fogadhattak – tessék megnézni a fotón az úri közönséget, ami szinte kizárólag férfiakból áll.
A tisztes polgár nem nézhette a tévét, mivel az akkoriban nem volt, a híreket a friss újságokból tudhatta meg, amiknek elolvasására kiváló hely volt ez itt.

Az asszonynak inkább otthon volt a helye, kártyázni-szivarozni nyilván csak a tisztes családapa mehetett a barátaihoz. Esetleg közben elverni a családi büdzsé nagy részét, de a jó barátok körében. Valójában fontos összetartó erő volt ez a fajta társas együttlét. Egyik dédnagyapám, aki Erdélyből került ide, a kártyázás által fogadtatta el magát a helyi “elit” köreiben – de ő már a párttitkárral kártyázott, az aranykor után egy kicsivel… 

Érdekes kérdés, hogy a kártyázáshoz legalkalmasabb helyiség rendeltetésén túl vajon miért volt szükség egy ekkora “hotelre”, de nyilván leginkább azért, hogy az utazó üzletembereknek legyen hol megszállni – akkoriban még vonattal lehetett a leggyorsabban ügyeinket intézve utazgatni, amihez hozzátartozott a szálláshely lehetősége is. Az aranykorban az eleki gazdák és iparosok termékeiket messze-messze szállították a vasúton, pörgött az üzlet, ment a bolt… jöttek-mentek az üzlettársak.

A bálterem kiváló helyszíne volt a különböző táncos-zenés rendezvényeknek, jótékonysági bálaknak – a kor művelt eleki honpolgára nem csak kártyázott, de tudott jó néhány táncot, és sokuk játszott különféle hangszereken is. Vagy ha éppen nem, akkor mindenképpen nagy tisztelet övezte a zenészeket, akik elmaradhatatlan résztvevői voltak az ilyen eseményeknek.

Nos, felgyorsult az idő – manapság itt se vasút, se szálloda, se nagy gazda(g)ság sincsen többé, de autóval-busszal jár a nép, és az üzletkötők is. Szálloda nem kell. Nagy kérdés, hogy ez mennyire tekinthető haladásnak.

Figyeljék az elegáns kalapokat és öltönyöket – nem kocsma volt ez a mai értelemben (vagy ha mégis, akkor igencsak megadták a módját a megjelenésnek). A legutóbbi időkben itt tartott nyári nagy román táncházak legalább valamit visszahoznak az egykori nagy-nagy bulikból a bálterembe – ugyanis a mai, erősen vizes és kopottas iskolai tornaterem a szálloda “bálterme” volt, ennek az ajtaja és ablakai előtt ülnek a képen az urak. Valamikor a II. Világháború után szűnt meg a szálloda, épületében üzlet, illetve a Román Iskola kapott helyet – legalább megmaradt nagyjából eredeti formájában.
Igazi étterem itt régóta nincs, szállodáról Eleken beszélni sem érdemes. 

Az eleki szálloda kerthelyisége, 1910 körül

A Großes Wirtshaus ma is megtekinthető, keressék a Román Általános Iskolát, alatta az étterem helyén kínai ruhabolttal – változó idők, változó igények.

A kép egy XX. század eleji képeslap, valószínűleg még a Trianon előtti időkben készült. Az Elek TV gyűjteményéből származik.

1945 után nem készült sok képeslap Elekről, de az egyik körülbelül a következő módon ábrázolta az épületet, a háttérben a templommal:

A szálloda épülete 2004 előtt