Kategóriák
esemény modern szakma történelem

5000 látogató az elekfoto-n!

Valamikor ma hajnalban ötezredik alkalommal tekintették meg a blogunkat. Tavasz óta.

Ez tulajdonképpen semmi különös, és a megtekintések valamekkora hányada a szerkesztőség tagjainak köszönhető, amolyan munka közbeni ellenőrzésként, de mégis azt mutatja, hogy van értelme csinálni.

Pezsgőt azért nem bontunk, de mégsem kis dolog, hogy ennyien olvastak minket. Köszönet érte!

És ehhez még hozzájön a német nyelvű párhuzamos változat látogatottsága, amely ugyan csekélyebb, hisz azt sokkal később kezdtük el, és a német nyelvű érdeklődők általában az idősebb, nem internet-felhasználó korosztályhoz tartoznak, ennek ellenére a német változat is nemsokára eléri az 500-at. Talán hozzájárulunk kicsit általa Elek ismertségéhez a világban…

Óriási mennyiségű képanyagot szkenneltünk az utóbbi időben, de továbbra is kérünk bárkit, akinek lenne képe, története, érdekes témája, amit meg lehet itt jeleníteni, jelentkezzen! E-mail címünk az “Önnek is van egy fényképe?” menüben!

Nem szoktunk célzottan anyaggyűjtési felhívásokat közzétenni egy-egy konkrét témára, de most megpróbálkozunk vele. Jelenleg anyagot keresünk tehát a következő témákhoz:

– Elek vasútvonalának története
– Törzsök Attila és az Éneklő Elek
– Az eleki téglagyár

Kérünk mindenkit, aki tud valamit ezekről, azaz fotója vagy valamilyen története van róla, ne kíméljen az információkkal!

Köszönjük szépen, kedves olvasók!

A szerkesztők

Szerző: elekfoto

Fotos aus Elek, fényképek Elekről

2 hozzászólás a(z) “5000 látogató az elekfoto-n!” című bejegyzéshez

Remek kezdeményezésnek tartom az elekfoto-t! Sikeres adatgyűjtést és jó munkát kívánok a jövőben is! Nagy örömmel fogadom (és biztos vagyok benne, hogy sokan mások is) a “régi-új” fotókat, történeteket kis “falunkról”. 🙂
Üdv; Cs.I.

Köszi szépen, és, ha bármilyen érdekesebb idevágó képed van, nosza ide vele, az se baj, ha nem annyira régi!
Most értük el a tízezer kattintást valamikor tegnap este… no persze van, aki csak úgy poénból kattintgat rá, de azért sokakat tényleg érdekel.
Üdv! KT

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.