Kategóriák
egyház esemény gyász Rapajkó tájkép történelem

A fekete halál Eleken

A Strifler-kereszt
A Strifler-kereszt

Ha valaki ma kisétál az egykori falu szélére,  a hajdan volt Pestis sorra,  vagyis a mai Szőlő sorra,  akkor megtalálja az úgynevezett pestiskeresztet,  amit a Strifler család állíttatott annak emlékére,  hogy ezen családod megkímélte az egykori halálos járvány.

A halotti anyakönyvi bejegyzések szerint itt 147-en nyugszanak,  és azért itt,  mert 1739-ben ez biztonságos távolságban volt a központtól.

A pestis,  vagyis a fekete halál azért volt tragikus, mert akkor még nem ismerték az ellenszerét,  vagyis a betegek menthetetlenek voltak!

Hazánkban 1737-44 között pusztított utoljára ez a halálos járvány.  Az akkori Magyarországon akkor kb. 3, 5-5,5 millióan lakhattak,  amiből kb. 250 ezren haltak meg ebben az időszakban.

Eleken 1739. május 3. és október 31. között a lakosság kb. fele halt meg a fekete halálban,  az első áldozat a 20 éves Geisel Margit volt

A pusztítás mértéke tényleg hatalmas volt,  hisz 28 család halt ki ekkor.  Szükség volt az 1724-es első betelepítés után,  egy 1744-es másodikra is,  de természetesen még utána is sokan jönnek még .

Az is kész csodának tudható be,  hogy az akkori eleki plébános,  Hollinger Antal (1734-40) annak ellenére  nem lett beteg,  hogy ebben a nehéz helyzetben is mindig a hívek mellett állt! (1740 után visszatért a mai Németország területére,  sajnos további sorsát nem sikerült kikutatni,  pedig valószínűleg leírta magyarországi,  eleki élményeit is.)

Május 3-án a fekete halálban elhunytak elekiekre emlékezünk. Az elődök példája számunkra is erőt adhat, hisz a túlélők sem adták fel,  hanem bíztak a szebb jövőben,  és megfogyva bár,  de törve nem csinálták azt,  amiben hittek!

Az egykori Pestis sor ma
Az egykori Pestis sor ma

Az elhalálozottak névsora elolvasható az Eleki Krónika 1999 májusi lapszámában.

Rapajkó Tibor

Szerző: rapajkotibi

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel.

Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.

3 hozzászólás a(z) “A fekete halál Eleken” című bejegyzéshez

Édesanyám nagyon régen mondogatja, hogy a mai Zalka Máté utcát vissza kellene nevezni “Pestis sor”-nak, hisz valamikor ezt az utcarészt is így nevezték. Örülök,hogy őrzik ezeket az emlékeket!Több közünk van hozzá, mint Zalka Mátéhoz!

Egy törvényt hoztak mostanában, ami alapján a régi “mozgalmi” nevű utcáknak új nevet kell adni. Remélhetőleg bölcs belátással nem elavuló utcaneveket választanak szűkebb hazánk nagyjai! Esetleg visszatérhetnek a régi nevekhez is, de a pestis esetén lehet, hogy nem szívesen. Na de mondjuk egy jó kis egyszerű Virág utca (“Blumengasse”) a Kun Béla helyett?

A mai Zalka Máté utca neve később “Pesti sor” volt. 1941-ből egy “Vásárlási könyv”, 1945-ből több levelezőlap, boríték bizonyítja ezt családunk hagyatékából, Mahler nagyszüleim ui.itt éltek a 616. szám alatt.
A név valószínűleg “hangelvonással” született, a Pestis sort nehezebb volt kiejteni.
A Stöckl-Brandt-féle “Zöld könyv”-ben viszont az utóbbi írásmód található. A 48. oldalon lévő térkép további jó ötletekkel szolgálhat az estleges névadáshoz – a Virág utcához hasonlóan.

Hozzászólás a(z) Császárné Sólyom Judit bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.