Szalagavató 2014

Eleki szalagavató

Eleki szalagavató

2014.  február 21-én  került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében szalagavatóra,  a helyszín a városi Reibel Mihály Művelődési Ház volt.

Díszvendégek

Díszvendégek

Az ünnepség a végzős tanulók bevonulásával kezdődött,  miközben a hozzátartozók,  illetve a vendégek kivetítőn is megnézhették  a diákok fényképeit.

Dr. Kovács József, a körzet országgyűlési képviselője

Dr. Kovács József, a körzet országgyűlési képviselője

Az idén dr. Kovács József országgyűlési képviselő is megtisztelte jelenlétével az eleki szalagavatót,  aki ünnepi beszédében utalt arra,  hogy  45 évvel ezelőtt ő is érintett volt.  A szalagavató ma is a felnőtté válás küszöbének átlépését  jelképezi. Az eleki iskolában mindenki használható tudást kapott.  Az emlékekből erőt meríthetünk,  hisz néhány hónap múlva kezdődik az érettségi.

Kovács Zsuzsanna igazgató is köszöntötte az idei végzősöket

Kovács Zsuzsanna igazgató is köszöntötte az idei végzősöket

Utána Kovács Zsuzsanna,  a gyulai központú integrált tanintézmény igazgatója szólt a jelenlévőkhöz,  aki többek között arról beszélt,  hogy  a szalagavatós diákok próbatétel előtt állnak,  majd a vizsgák után újabb kihívásokkal  kell szembenézniük. Senki se feledkezzen feledkezzen el a szüleiről és tanárairól,  majd végül ő is sok sikert kívánt az idén végzősöknek. Ezt követően következett a szalagok feltűzése,

Gerebenics Róbert az osztályának tűzi fel a szalagot

Gerebenics Róbert az osztályának tűzi fel a szalagot

A vadászok osztályfőnökükkel

A vadászok osztályfőnökükkel,  Boros Ferenccel

Nagy Endre osztályfőnök szalagtűzés közben

Nagy Endre osztályfőnök szalagtűzés közben

illetve az ünnepi műsor,  melyből rendhagyó módon az idén is a tanárok is kivették részüket. A tanárok is szerepeltek

A művészeti iskolások is felléptek

A művészeti iskolások is felléptek

A keringő most is sikert aratott

A keringő most is sikert aratott

Öröm I.

Öröm I.

Öröm II.

Öröm II.

Öröm III.

Öröm III.

Szülők,  hozzátartozók között

Szülők, hozzátartozók között

(A felvételeket Lovász Patrik 9. osztályos tanuló készítette.)

Mi is sok sikert kívánunk az idén végzős eleki harruckernes diákoknak!

Rapajkó Tibor

Reklámok

rapajkotibi névjegye

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel. Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s