Pünkösdi Lovasnap

Idén került megrendezésre május 24-én a XVI. Pünkösdi Fogathajtó Verseny Eleken, a Szabadidős Lovas Klub szervezésében. Szerencsére kedvezett az időjárás a rendezvénynek, így igen szép számmal látogattak ki érdeklődők. A fogathajtók 4 kategóriában mérhették össze saját, illetve lovaik tudását: Póni kettes, Egyes fogat (Nagylovak), C kategória kettes fogat, illetve a Szabadidős kettes fogat kategóriában.

DSC_0194

Barna János, a helyi Lovas Klub hajtója bizonyult a legjobbnak a Szabadidős kategóriában

A verseny 2 fordulóból állt. A hibátlan hajtók között összevetéssel került ki a győztes.  Délelőtt zajlott le az első forduló, majd annak végeztével a szünetben csikós bemutató szórakoztatta a publikumot. Ezután a Békéscsabai Ipartestület Veterán Motoros Klub motorjainak összecsapását láthatta a közönség a II. Lóerők Harca kupáiért. Délután a 2. fordulót és az összevetést láthattuk, illetve az eredményhirdetést követően tombolahúzással zárult a nap. Napközben a gyerekeknek lehetősége volt ingyenes arcfestésre, lovaglásra, illetve ugrálóvárra. A nagyobbak kipróbálhatták az íjászkodást is.

DSC_0283

A II. Lóerők Harca

nagymarcell97 névjegye

Jelenleg az Erkel Ferenc Gimnázium tanulója vagyok. Nagyon szeretek fotózni, az első tükörreflexes fényképezőgépemet (Nikon D3200) 2014 augusztusában vettem. A természetet mondanám kedvenc témának, de igazából majdnem mindent szívesen fotózok.
Kategória: esemény, sport
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.