Kategóriák
csoportkép emberek modern Rapajkó

Bélyeg nyelv

Érdekes a képes- és levelezőlapok világa. Egy levél már sokkal nagyobb súllyal bírt ezeknél a postai küldeményeknél, ezért a fiatalok régebben nem nagyon engedhették meg maguknak, hogy csak úgy levelezgessenek bárkivel. Bizony akkor más idők jártak.

Egy-egy képeslap még úgymond “belefért”. Így a titkos üzeneteket is úgy kellett elrejteni
ezeken a tenyérnyi helyeken, hogy azt “illetéktelenek” (pl: postások, szülők) ne tudják elolvasni. Természetesen ezen a téren is találékonyak voltak az őseink.

konyv4-b
Egy honvéd naplója az I. világháborúból.

Kategóriák
épületek egyház esemény fotózás ipar művészet Rapajkó szakma tájkép technika utazás

Eleki bélyegek

2010-ben, a világtalálkozón lehetett városunkban először olyan bélyegeket vásárolni,  amelyeken helyi nevezetességek láthatók (templom,  kút,  kiűzetési emlékhely).

A nem is annyira merésznek tűnő magán jellegű kezdeményezés igen sikeresnek volt tekinthető,  hisz ezek a bélyegek hamar elfogytak,  így természetes volt,  hogy 2012-ben ismét legyenek eleki bélyegek.

Ezen szép bélyegek ára a mindenkori hivatalos tarifának megfelelőek,  így pl. 2012-ben 105 forintért lehet megvásárolni az eleki postán,  ha egyáltalán még kaphatóak!

(Különben bárki készíthet magán jellegű,  de mégis hivatalos  bélyegeket a Magyar Posta segítségével.)

Tudomásunk szerint eddig nem sok ilyen,  elekihez hasonló bélyeget adtak ki!

A most bemutatott bélyegeken szereplő nevezetességeket Klemm Tamás fényképezte.

Rapajkó Tibor