A 18. századi Magyarországon a falusi közösségek életében a plébánia és a világi önkormányzat – a bíró és az esküdtek testülete – egymással szorosan együttműködve működött, bár jogilag külön rendszert alkottak. A plébános feladata volt a lelkipásztori munka, az iskola fenntartása és a hívek vallási nevelése, míg a bíró és az esküdtek a község világi ügyeit – igazgatást, igazságszolgáltatást és gazdálkodást – intézték.¹

A dokumentumon Caspar ….. „Richter” (bíró) aláírása alatt Joseph Wittmann és Christoph Wittmann „geschworener” (esküdt) aláírása szerepel. A bíró és esküdtek alkották a tanácsot, ami gyakorlatilag a mai önkormányzati képviselő-testület megfelelője volt. A bíró a polgármester, az esküdtek a képviselők szerepét töltötték be.