Egy érdekes kép következik, ki talál rajta rég feledésbe merült rokont?
A Gyulai út 27. számú Bender-ház hagyatékából származik ez a fotó, díszes keretben és felirattal. A mezőhegyesi “Központi Szálloda” ma is létezik, a fényképen látható urak már rég a mennyből néznek le ránk.
Hogy pontosan milyen alkalomból gyűltek össze itt ennyien 1896 szeptember 13-án, ma már nem tudhatjuk.
Talán a budapesti világkiállítást nézték meg?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szálloda. Valamikor a XIX. század végén a község építette oda, ahol a mai napig áll, a városunk főutcáján.
Kevés emeletes épület volt és van ma ma is Eleken – ez az egyik ilyen. Igazi nevén valójában “Großes Wirtshaus” néven ismerték, és a falu közepén díszelgett. Lefordítva “Nagy Fogadó”, ami a jellegére enged következtetni. Nagy kártyapartik, beszélgetések és mulatozások színhelye lehetett, és báltermében ismerték meg egymást az elsőbálas lánykák és a leendő ifjú férjek is. A hétköznapokon inkább az urak jártak ide a kártyapartik során megbeszélni az ügyes-bajos dolgaikat, amit az asszonyok néha gyanakodva fogadhattak – tessék megnézni a fotón az úri közönséget, ami szinte kizárólag férfiakból áll.
A tisztes polgár nem nézhette a tévét, mivel az akkoriban nem volt, a híreket a friss újságokból tudhatta meg, amiknek elolvasására kiváló hely volt ez itt.
Az asszonynak inkább otthon volt a helye, kártyázni-szivarozni nyilván csak a tisztes családapa mehetett a barátaihoz. Esetleg közben elverni a családi büdzsé nagy részét, de a jó barátok körében. Valójában fontos összetartó erő volt ez a fajta társas együttlét. Egyik dédnagyapám, aki Erdélyből került ide, a kártyázás által fogadtatta el magát a helyi “elit” köreiben – de ő már a párttitkárral kártyázott, az aranykor után egy kicsivel…
Érdekes kérdés, hogy a kártyázáshoz legalkalmasabb helyiség rendeltetésén túl vajon miért volt szükség egy ekkora “hotelre”, de nyilván leginkább azért, hogy az utazó üzletembereknek legyen hol megszállni – akkoriban még vonattal lehetett a leggyorsabban ügyeinket intézve utazgatni, amihez hozzátartozott a szálláshely lehetősége is. Az aranykorban az eleki gazdák és iparosok termékeiket messze-messze szállították a vasúton, pörgött az üzlet, ment a bolt… jöttek-mentek az üzlettársak.
A bálterem kiváló helyszíne volt a különböző táncos-zenés rendezvényeknek, jótékonysági bálaknak – a kor művelt eleki honpolgára nem csak kártyázott, de tudott jó néhány táncot, és sokuk játszott különféle hangszereken is. Vagy ha éppen nem, akkor mindenképpen nagy tisztelet övezte a zenészeket, akik elmaradhatatlan résztvevői voltak az ilyen eseményeknek.
Nos, felgyorsult az idő – manapság itt se vasút, se szálloda, se nagy gazda(g)ság sincsen többé, de autóval-busszal jár a nép, és az üzletkötők is. Szálloda nem kell. Nagy kérdés, hogy ez mennyire tekinthető haladásnak.
Figyeljék az elegáns kalapokat és öltönyöket – nem kocsma volt ez a mai értelemben (vagy ha mégis, akkor igencsak megadták a módját a megjelenésnek). A legutóbbi időkben itt tartott nyári nagy román táncházak legalább valamit visszahoznak az egykori nagy-nagy bulikból a bálterembe – ugyanis a mai, erősen vizes és kopottas iskolai tornaterem a szálloda “bálterme” volt, ennek az ajtaja és ablakai előtt ülnek a képen az urak. Valamikor a II. Világháború után szűnt meg a szálloda, épületében üzlet, illetve a Román Iskola kapott helyet – legalább megmaradt nagyjából eredeti formájában.
Igazi étterem itt régóta nincs, szállodáról Eleken beszélni sem érdemes.
A Großes Wirtshaus ma is megtekinthető, keressék a Román Általános Iskolát, alatta az étterem helyén kínai ruhabolttal – változó idők, változó igények.
A kép egy XX. század eleji képeslap, valószínűleg még a Trianon előtti időkben készült. Az Elek TV gyűjteményéből származik.
1945 után nem készült sok képeslap Elekről, de az egyik körülbelül a következő módon ábrázolta az épületet, a háttérben a templommal:
elekfoto 