Idén sem jöhetett el az ünnep a templomi karácsonyi koncert nélkül. A román és magyar iskolák, valamint a városi és egyházi énekkar fellépésén kívül a műsorban láthattuk még Tomanek Gábor színművész és felesége műsorát is.
A koncertet december 21-én délelőtt 10-től tartották, és hetekig tartó készülődés, gyakorlás előzte meg, hisz bár a két iskola diákjai csak négy-négy dalt adtak elő, azokat rendesen meg is kellett tanulni.
A felső tagozatosok két német nyelvű dalt adtak elő, a “Sind die Lichter angezündet…” illetve a “Vorfreude, schönste Freude” című műveket.
Az előadás utolsó fellépői a részben azonos személyi állományú “városi kórus”, valamint az egyébként a vasárnapi miséken rendszeresen “fellépő” egyházi kórus volt, akik szép négyszólamú karácsonyi dalokat énekeltek magyar, német, valamint latin nyelven, Aradi Zsolt karnagy vezetésével. A dalok meghallgatásához a publikum rendhagyó módon hátrafordult, hisz dalaikat az orgona előtti felső karzatról adták elő.
Köszönjük minden résztvevőnek a szép előadást!