Nem tudjuk, hogy Reibel Mihálynak (1889-1959) volt-e könyvtára, illetve az mekkora lehetett?
Erre gondoltunk akkor, amikor is nem olyan régen találtunk egy érdekes, de ugyanakkor értékes könyvet az eleki plébánia könyvtárában, melyben az egykori eleki plébános (1931-59) neve mellett Temesvár is szerepel, ami azt is bizonyítja, hogy Reibel Mihály ezt Temesvárról hozhatta magával Elekre, vagyis igen fontos lehetett számára.
Szerintünk Reibel Mihály egész papi és politikusi tevékenysége során is XIII. Leó pápa lehetett a példakép.
Ezen állításunkat a következőkkel is bizonyíthatjuk: Reibel Mihály is elveszítette szűkebb hazáját 1920-ban, mint ahogy nem volt pápai állam 1870-29 között sem, a szociális érzékenység mindkét esetben fontos volt, így természetesen a politizálás is!
Mielőtt bármit is szólnánk a kötetről, beszéljünk a szerzőről, vagyis XIII. Leó pápáról, aki 1910-ben gróf Gioacchino Pecciként született, majd 1878. II. 20. és 1903. július 20. között ő volt a katolikus egyházfő egy igen nehéz helyzetben, hisz pl. az ő uralkodása alatt sem volt pápai állam! Nyilván főképpen emiatt lehetett ő is politikus pápa, az egyik legnagyobb érdeme azonban az 1891. május 15-én kiadott Rerum novarum kezdetű enciklika, amely a munkáskérdéssel foglalkozik.
Az ő hosszú, 25 éves uralmának köszönhetően mégis növekedett a világi hatalmától megfosztott pápaság tekintélye!
(A könyvben szereplő, róla készült művészi értékű rajz, illetve a magáról írt kétsoros vers szerintünk jól adja vissza a XIII. Leó személyiségét.)
Végül, de nem utolsó sorban, fiatal kora óta a latin nyelv klasszikus művelője volt. Latin nyelvű versei már 1894-ben megjelentek hazánkban, illetve halála évében is, de szerepelt egy 1940-es magyarországi gimnáziumi latin szöveggyűjteményben is. (Hogy volt még erre is ideje?)
A fordító, Csicsáky Imre (1860-1935) , aki római katolikus pap is volt, szintén rendkívüli embernek számított, hisz már 1903-ban 33 könyve jelent meg, jeles Dante-kutatóként tartották számon, több nyelvből fordított, tagja volt a Szent István Akadémiának, illetve munkatársa volt egy olasz lapnak is!
XIII. Leó pápa költészetéről a legrövidebben azt lehetne mondani, hogy verseivel nemcsak használni akart, hanem gyönyörködtetni is. Verseit áthatja a béke iránti vágy, illetve az optimizmus.
Mi most szubjektív módon a kötetben az utolsó, vagyis az 57. verséből szeretnénk néhány részletet idézni, mert szerintünk ma is igen aktuális:
…”Jura veranda jacent; cessere Fidesque
Pudorque,
Omne impune audet caeca Cupido nefas…
…Sic optata diu terras Pax alma revisat.
Pectora fraterno foedere iungat Amor.”
(In praeludoi natalis Jesu Christi domini nostri—MDCCCCI) Ugyanez Csicsáky fordításában: …”Tisztes Jog letiporva, a Hit megszünt, a Szemé- rem, Mindent tesz-vesz a vak, buta Vágy… …Szálljon a földre a rég óhajtott isteni Béke S kösse a hű Szeretet össze az embereket!” (A mi urunknak, Jézus Krisztusnak születése előidejére-1901)
Költeményeit különben három csoportba sorolhatjuk: líraiak, elégiák és epigrammák. Alkotásaira a vergiliusi tisztaság és a dantei mélység jellemző. (Első versét 1822-ben, az utolsót 1902-ben írta.)
Az egyik korabeli méltatója szerint XIII. Leó mint költő nem tekinthető sem professzionistának sem pedig dilettánsnak sem, ami a mai olvasó szerint is elfogadható magyaráznak tekinthető.
Ezen írásunkkal a 110 éve meghalt nagy pápára is emlékezni kívántunk.
Forrás: XIII. Leó pápa összes költeményei–Carmina et in B. Virginem Mariam flosculi. Temesvár, 1903. 232 o.
Gergely Jenő: A pápaság története. Bp., 1982. 456 o.
Dr. Huszti József: Latin chrestomatia. Bp., 1991 (1940) 357 o.
Kollega Tarsoly István főszerk. : Révai Új Lexikona IV. k. Szekszárd, 1999. 848 o.
(Reibel Mihály egy érdekes könyvéről című írásunk az eleki Katolikus Hírmondó 2014. 30., májusi lapszámában jelent meg.)
Rapajkó Tibor
elekfoto 