Hosszas előkészítés után az idén nyáron végre nagy rendetlenség lett az eleki főutcán: megkezdődött a városon átvezető észak-déli út, valamint a határig kivezető Ottlakai út felújítása.

A határhoz vezető út ódon állapotáról már korábban írtunk. Jelenleg ott már modern, két sávos szélességű betonozott útfelület van, és nyilván nem sok idő telik már el addig, hogy kész legyen az aszfaltburkolat.

Az építők előbb derekasan feldúlták a Gyulai, és még durvábban a Lökösházi utat. Utóbbi helyszínen évtizedek óta hatalmas kátyúk voltak, és emiatt néhol az alapig lemenően kicserélték az út szerkezetét. Sok helyütt épülnek parkolóhelyek, valamint mindenhová magas útpadkát tettek, amik minden bizonnyal megszüntetik az eddigi sáros, rendezetlen, összevissza parkolási lehetőségeket.
Sajnos valamilyen nyilvánvaló takarékossági okból néhol rendkívül magasra tették az ezután “örökös” útfelület peremét és szintjét, így például a rendőrség-öregek otthona sarkon, ahol eddig is magasan volt az út a járdához képest, ezentúl szinte “fel kell ugrani” majd a járdáról, ha valaki át akar menni az úton. Télen a nagyon meredek rámpák biztosan okoznak majd baleseteket.

A járdákhoz képest sok helyen nagyon magas az új út, és nehéz elképzelni, hogy fog majd a gyalogjárón összegyűlő esővíz “felfolyni” a feljebb levő víznyelőkbe.
Nem bántani akarom a derék építőket, hisz szemmel láthatóan keményen megdolgoznak a pénzükért a nagy hőségben, de akik tervezték az utat, kicsit jobban gondolhattak volna a szintezés problémájára. A kocsibejárók egy jó része is meglehetősen meredek lesz. Reméljük, hogy sikerül élhetően megoldani a házak évszázadok óta állandó szintje és a jó magasra sikeredett új út kapcsolatát.

Ma elkészült a Gyulai úti rész alap-aszfaltozása az út keleti oldalán, és egyből érezhető lett az egész mű pozitív hozadéka: a szokásos negyventonnás teherautók az eddigi, házat szétrázó zötyögés helyett a házunk előtt szinte csak suhannak az utcán – pedig még nincs is kész a kopóréteg!

A Gyulai úton nem is volt annyira vészes a hepehupák jelenléte, mint a Lökösházi út belső részén, ahol a malomtól az iskoláig az utóbbi időkben inkább csak valódi terepjáróval volt érdemes közlekedni. Az ottani felújítás még sokkal nagyobb mértékben javítja majd a lakók (és házaik) életminőségét.
Októberre kell kész legyen. Jó munkát minden résztvevőnek!