Kategóriák
építészet emberek ipar munka Rapajkó szakma technika

Eleki cipész Danuviával

Halász Gyula helyi fényképészmesternek köszönhetően most két fényképet szeretnénk bemutatni az úgynevezett Tass-féle hagyatékból.

Az eleki cipész kisipari szövetkezet bejárata előtt készült ez a fénykép valószínűleg az 1960-as évek közepén
Az Eleki Cipész Kisipari Szövetkezet bejárata előtt készült ez a fénykép valószínűleg az 1960-as évek közepén

Nem tudjuk ki lehet az első fotón,  hátha valaki most viszont felismeri! Valószínűleg egy cipészmesterről van szó,  aki megjelenésében,  tartásában sokat megőrzött a két világháború közötti kisipari mentalitásból,  amire a még akkor  is viszonylag patinás épület csak rá is erősített!

A Danuvia büszke eleki tulajdonosával
A Danuvia büszke eleki tulajdonosával

A következő felvételen ugyanaz a személy látható,  valószínűleg a motorkerékpárjával,  aminek a márkája szerintünk D (Danuvia)-Csepel 125-ös lehet,  amit Csepelen gyártottak 1951-től,  és 1957-ben már 40. 000-t adtak el ebből a típusból,  így Elekre is eljutott belőle. A magyar Wikipédia szerint a D 125-ös egyszerű,  olcsó és jó magyar motorkerékpárnak számított.

Ez a fénykép számunkra azért is értékes,  mert megőrzött egy olyan eleki épületet,  amely mára már elvesztette eredeti külső pompáját. (A Lőkösházi úton most itt egy italdiszkont található.)

(A negatívokról a fényképet Lőrincz Attila készítette.)

Rapajkó Tibor

rapajkotibi's avatar

Szerző: rapajkotibi

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel.

Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.

5 replies on “Eleki cipész Danuviával”

Miből következtetsz erre? A mai kinézete mondjuk teljesen más. A homlokzat hasonló volt a nagy ABC elején (Hangya), illetve a kozépiskola épületén is (Ament üzletház) – esetleg ez a kettő lehet még…

A két képen :: Schiffert Ferenc , látható , egy időben az eleki cipész szövetkezet elnöke volt. Gyulára költöztek. A fia Kecskeméti Irént vette feleségül.

Írja meg nekünk véleményét!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .