Ez év őszén az Emberi Erőforrások Minisztériuma ajándékaként az eleki városi könyvtárba is eljutott az 1885-1902 között XXI kötetben megjelent “Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben” 2014-ben kiadott reprintje.
A kiadvány érdekessége már az első megjelenésekor is az volt, hogy a maga nemében az első ilyen jellegű összefoglalásnak számított, amely nem csak németül, hanem magyarul is megjelent. (Az akkori német nyelvű változatot is ki fogják adni hazánkban.)
Magyarország egykori jelentőségét bizonyítja az is, hogy országunkról hét kötet szól.
Ennek a monumentális munkának az elkezdését a tragikus sorsú Rudolf (1858-1889) trónörökösnek köszönhetjük, aki a magyar rész szerkesztésére Jókai Mórt kérte fel.
Az egykori cél az volt, hogy helyi szakemberek írják meg szűkebb hazájuk történelmét, illetve mutassák be a jelenkori helyzetüket. Az osztrák rész magyar fordítását is jeles tudósokra bízták.
Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia a maga közel 700 ezer km2-ével az akkori Európa második legnagyobb területű államának számított, és sok nép, kultúra erősítette ezt a birodalmat, a mai olvasó számára nagyon érdekes lehet, hogy ezt a sokszínűséget hogy mutatták be a boldog békeidőkben.
Ha valaki végigolvassa ezeket a tekintélyt parancsoló köteteket, akkor bizonyára feltűnik neki az, hogy valamiféle szükségszerűséggel magyarázták ezt a gyümölcsöző együttélést. Illetve ahol valamilyen kényes dologról kellett volna szólni, ott “elegánsan” elintézték azzal, hogy ennek még nincs megfelelő történelmi távlata. Ilyen például a szabadságharc leverése utáni megtorlások témája.
Mindenképpen meg kell említeni egy szép párhuzamot, amit manapság sajnos már egyáltalán nem használ a magyar történetírás, vagyis a Budapest-Fiume hasonlóságot, hisz a főváros után Magyarország tengeri kapuja fejlődött a legnagyobb mértékben, és ezért is szerepeltek egy kötetben!
Ha érzelmi alapon olvassuk ezeket a köteteket, akkor mindenképpen igazat kell adnunk Habsburg Ottónak (1912-2011), aki 2009. május 23-án Eleken a következőket mondta: “Amikor összefogtunk, nagyok voltunk!”
Tényleg óriási dolog volt az, hogy egykoron részesei voltunk egy olyan nagy közös hazának, amely kiterjedt egészen a német határtól Székelyföldig, sőt az Adriától egészen Galíciáig.
Az is érdekes lehet még, hogy a környékünk hogy szerepel ebben a monumentális munkában: Gyuláról, Csabáról elég sokat lehet olvasni, de Elekről semmit, aminek az okát nem tudjuk, de amit lehet, hogy már sohasem fogunk megtudni.
Mindenkinek ajánlható ez, a Monarchiához mindenképpen méltó kiadvány, mely segítségével Elekről is bejárható az egykori közös nagy hazánk, amelyet jogosan neveztek birodalomnak, de külön a magyar részt is!
Végül kedvcsinálóként nézzünk meg egy részletet arról, hogyan írtak Fiuméről akkor, amikor az valóban magyar tengeri kikötőnek számított:
“Fiume éghajlata fölötte enyhe s nagyon elüt a szárazföld éghajlatától. A haditengerészeti akadémia 1868–1884. évi mérései szerint évi középhőmérséklete 14.1 C. fok, tehát a magyar birodalomban legmagasabb. Aránylag leghidegebb hónapja január, 5.6 C°, legmelegebb pedig július, 24 C° középhőmérséklettel. A megfigyelési idő alatt a legnagyobb hőmérséklet 33, a legkisebb pedig –2,4 C° volt. Fagyos napja Fiuménak ritkán van, s a hó, mely a hegyoldalakat és csúcsokat sokszor hetekig födi, itt soha sem maradandó.
A tenger itt számos sajátszerűséggel bír. A fiumei öböl tiszta, mély medencze, a melynek fenekén szirt sehol nincsen. Mélysége tetemes; Fiume előtt a fonál 30–50 méter mélységben éri a feneket; az öböl közepén 65–70 méter mélységet is találtak. Az öböl legnagyobb szélessége Malinsca és Volosca közt keletnyugati irányban 17,5 tengeri mérföld (1 teng. mfd. = 1.855 méter) s Fiume és a Cherso előfoka közt 10.5 teng. mfd. A tengerfenék horgonyvetésre fölötte alkalmas hordalékos, szívós agyag-iszap-rétegből áll.”
Forrás: Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. 2012. december 5. -méltatás (www.nyest.hu )
Internetes letöltés: http://www.tankonyvtar. hu
Rapajkó Tibor
elekfoto 