Kategóriák
ballagás csoportkép emberek esemény iskola Rapajkó történelem

Eleken 1967-ben érettségiztek először

Az első érettségiző eleki osztály
Busa László az érettségiző osztályával  (IV. a.) 1967-ben

Eleken történelmet írtak akkor,  amikor 1963-ban megkezdődött a tanítás a helyi gimnáziumban. Sajnos a nagyon sikeres tevékenységét felső utasításra 1980-ban azonban már be is kellett fejeznie.

1967-ben Eleken összesen 82-en érettségiztek! (IV. a. 33 fő, IV. b. 34 fő,  esti 15 fő.)

A nagyszámú vendégsereg a gimnázium udvarán
A nagyszámú vendégsereg a gimnázium udvarán (Még a szomszédból is követték az eseményeket!)

Erre az 50. évfordulóra,  vagyis a dicső kezdésre a magunk módján mi is meg szeretnénk emlékezni,  hisz a Tass Gyula-féle hagyatékban találtunk egy tekercs negatívot,  amely az első eleki gimnáziumi ballagást örökíti meg.

Az ünnepi asztal Janecskó János igazgatóval és Nádor Józsefné Marika nénivel
Az ünnepi asztal Janecskó János igazgatóval és Nádor Józsefné Marika nénivel

Nem tudni,  ki készítette a felvételeket,  valószínűleg maga az új eleki fényképész,  vagyis Halász Gyula, hisz a képeket megnézve,  inkább egy “kívülálló” szemével láttatja az eseményeket,  tehát nem valamelyik szülő állhatott a fényképezőgép mögött.

Ágoston Károly osztályfőnök az osztályával (IV. b.)
Ágoston Károly osztályfőnök az osztályával (IV. b.)
Részlet az ünnepi műsorból
Részlet az ünnepi műsorból
Meghitt hangulat
Meghitt hangulatban

Mai szemmel nézve az egykori ballagásról  a következőket  lehetne elmondani:  A képek is visszaadják azt a hangulatot,  amit akkor mindenki átélhetett,  vagyis az elsőséget,  amire mindenki jogosan büszke lehetett.

Az ünnepi környezet talán egy kicsit visszafogott volt,  de a ballagók eleganciája mindenben megfelelőnek tekinthető.  A leányok matrózruhája a hagyományokat követi,  de az öltönyök szerintem kimondottan egyfajta nyugatias mentalitásra utalnak 1967-ben!

A fényképeken kevés virág látható,  ajándékok pedig egyáltalán nem,  pedig napjainkban ez utóbbi a jellemző,  illetve a pénz is.

Itt mindenki mindenkit ünnepel,  vagyis a ballagás arról szól,  amiről szólnia kell,  a diákokról,  tanárokról,  szülőkről!

Az esti tagozaton végzettek
Az esti tagozaton végzettek
Ballagók virággal
Ballagók virággal

(A negatívokról a képeket Lőrincz Attila készítette.)

Az egykori eleki gimnáziumban érettségizők közül 52-en szereztek egyetemi diplomát,  118-an pedig főiskolait.

1974-ben a felvettek arányában az eleki gimnázium országosan az első tízhez tartozott,  köszönet érte!

Forrás:  Busa László:  Az eleki gimnázium története 1963-1980. Elek,  1998. 94 o.

(R. T.: Az első gimnáziumi ballagás Eleken című írása az Eleki Aktuális 2014 áprilisi lapszámában jelent meg.)

Rapajkó Tibor

Kategóriák
ballagás csoportkép emberek esemény iskola művészet Rapajkó szakma színjátszás

Középiskolai ballagás 2013

Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami  két szempontból is rendhagyónak számított,  hisz annak  most  csak a középiskola szolgált helyszínül,  illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva,  gimnáziumi tanuló).

A legjobb tanuló,  mögötte osztályfőnöke,  Gerebenics Róbert
A legjobb tanuló, mögötte osztályfőnöke, Gerebenics Róbert

A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott,  vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól,  illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.

Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.

Az eleki vezető is ellátta útravalóval a ballagókat
Az eleki intézményvezető is ellátta útravalóval a ballagókat

Ez évben  a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták,  a végzősök nevében Karnyánszki Edina,  Lampert Éva, Mikó Elizabet,  Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.

Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.

Kovács Zsuzsa megköszönte  mindazok munkáját,  akik idáig juttatták el a ballagókat
Kovács Zsuzsanna  megköszönte mindazok munkáját, akik idáig juttatták el a ballagókat

Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak:  Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász),  Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).

Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető),  Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes),  Pluhár László Elek város polgármestere.

Singer f., Kovács Zs.,  Szappanos Anita, Antal József
Singer F., Kovács Zs., Pluhár L, Czeglédiné Szappanos A., Antal József

Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.

A ballagók a színpadon
A ballagók a színpadon

Forrás:  az Elek CTV felvételei.

Rapajkó Tibor