Az idén május 11-én került sor a Harruckern Középiskola eleki tagintézményében a ballagásra, ami két szempontból is rendhagyónak számított, hisz annak most csak a középiskola szolgált helyszínül, illetve a legjobb tanuló már a ballagás kezdete előtt átvehette a bölcs baglyot (Lampert Éva, gimnáziumi tanuló).
A ballagás további része a hagyományoknak megfelelően folytatódott, vagyis a diákok az osztályukból kiindulva jelképesen elbúcsúztak iskolájuktól, illetve megkoszorúzták a millecentenáriumi kopjafát is.
Meghallgatták Singer Ferenc bölcs gondolatait is.
Ez évben a ballagókat Balázs Evelin, Lázár Gabriella és Samu Zsanett színvonalas produkciójukkal búcsúztatták, a végzősök nevében Karnyánszki Edina, Lampert Éva, Mikó Elizabet, Mozsár Imre és Szász Zoltán búcsúztak.
Az integrált intézmény igazgatója az idén jelenlétével is megtisztelte a ballagást.
Jutalomkönyvet a következő tanulók kaptak: Lampert Éva és Reszelő Miranda (érettségizők) Hegedüs Norbert (vadász), Krisán Anikó és Varga Norbert (eladók).
Az idén a következő vendégek tisztelték meg jelenlétükkel a ballagást: Kovács Zsuzsanna (intézményvezető), Czeglédiné Szappanos Anita (igazgatóhelyettes), Pluhár László Elek város polgármestere.
Az ünnepség a ballagók közös éneklésével ért véget.
Forrás: az Elek CTV felvételei.
Rapajkó Tibor