Bármennyire is hihetetlennek tűnik, de mégis igaz az, hogy az egyik legsikeresebb hazai síelő, Gellér Mihály Eleken született.
A korabeli kereszteltek anyakönyve szerint Gellér Mihály 1947. augusztus 5-én született Eleken, az édesapja, Gellér Béla akkor nyomdai gépmester volt, az édesanyja neve pedig Adamik Teréz.
A kis Mihályt Reibel Mihály keresztelte meg augusztus 15-én. (A bejegyzés szerint a keresztanya özv. Takács Mihályné Mészáros Erzsébet volt.)
A család akkor Eleken lakott a Gaál Jenő 328-ban (ma Táncsics M. utca).
Talán valamiféle kötődésre utaló jelnek számít az is, hogy az eleki kereszteltek anyakönyvében utólag bekerült két fontos bejegyzés is, G. M. 1958. június 22-én bérmálkozott, illetve 1972-ben Budapesten házasságot kötött Mayer Évával.)

Gellér Mihály a lexikonok szerint sikeres magyar síelőnek, síugrónak számít, hisz többszörös magyar bajnok is volt, 1971-ben az év síelője is lett, és 1968-ban olimpikon is volt. Az egyik legnagyobb ellenfelének a testvére, László (1944-) számított.

Gellér Mihály a mai fogalmak szerint sztárnak is számított, amit a mellékelt újságoldal is bizonyít.
Nem tudjuk, hogy került Elekre a Gellér család 1945 után Budapestről, de azt sem, meddig tartózkodtak itt. Ahhoz sem kell különös magyarázat, hogy a németek kiűzése után sok ház üresen állt Eleken is.
Vajon tud-e valaki valamit arról, hogy pl. a Gellér család miért élt egy ideig Eleken?
Mindentől függetlenül azért büszkék lehetünk arra, hogy egy ilyen sikeres ember Eleken látta meg a napvilágot. Különösen azoknak illik erre gondolni, akik Elekről is rendszeresen járnak síelni!
Források:
Csak egy sánc volt? -www.nol.hu (2006. március 9.)
http://www.forum.index.hu (2011)
Rapajkó Tibor