Klemm Tamás

Télen első ránézésre nincs olyan nagyon minek örülni, tekintve a tetemes fűtésszámlát, a síelés drága, a hegyek távoli mivoltát (avagy azok ha nem is olyan távoliak, de nem a mieink, ehhez vö. Wass Albert: “Adjátok vissza a hegyeimet!”), de itt még egy rendes tó sincs mostanában, amin korcsolyázni lehetne, mint régen:

Korcsolyázó gyerekek 1942 körül

Csak itt van ez az átkozottul sok hó – legalábbis a mi fogalmaink szerint rengeteg van most éppen belőle – jó fagyos, és se hóembert-se hógolyót nem lehet gyúrni belőle, hát akkor menjünk legalább szánkózni kicsit.
Még régebben a mostaninál komolyabb telek voltak, az 1942-es különösen hideg volt. Ekkortájt készült a következő kép is:

A Singer-Strifler család szánon utazik 1942-ben. A hajtó: Strifler József.

Manapság már nincsenek lovas szánok, vagyis a drága lovacskákat azért be-befogják, de az általános téli közlekedést átvették a “Winter” jelzésű téli abroncsokkal szerelt gépkocsik.

Azért a gyerekek kedvéért szüleik még manapság is beállnak vonóerőként a szán elé, és kezdődhet a szórakozás.

Szánkózás 1979-ben – ekkor még nem sejtettem, hogy egy egész világon látható rendszerben fog megjelenni, amint öcsémmel ülök egy szánkón.

Jó régi szánkónk van, és már harminc-egynéhány éve kicsit rozoga volt.  Manapság meglehet már hatvan éves is… és még mindig működik. Ez az egyszerű technika előnye. Gondolkodtam rajta, hogy alaposan lekenem valamilyen konzerválószerrel, és félreteszem az utókornak… Egyszer majd lesz belőle egy műtárgy – avagy tűzifa, attól függően, hogy ki találja majd meg a fészerben.

Szánkózás 2011-ben – a szán szalad tovább... a legújabb kor gyermeke örömére!

És igen, a szánkó működik annyi évvel később is – a mai gyermek nagy örömére!