Itt a december, a kémények füstöt pöfékelnek, szürke, ködös az idő. Milyen szépsége lehet ennek az évszaknak?
Lukács Viktor ilyenkor sem adja fel, hogy megkeresse a természet és az időjárás által nyújtott szépségeket és megörökítse azokat.
A Kálvária történetét nagyon részletesen taglalja a Tanulmányok Elek történetéhez II. kötetében Vígh Károly – Az eleki katolikus hitélet és oktatás története 1724-1948 között című munkája. “Az 1835. évi canonica visitato szerint Eleken már volt kálvária, melyet a település szélén emeltek a hívek. … A keresztút első állomása 1844-ben még a legelőhelyen volt, mely területet 1870-es évek elején osztottak ki házhelyül, s 1924-ben Strifler József tulajdonát képező 503. számú háznak a helyén állt (a mai Kígyó utcában). Az első állomástól húzódott a többi oszlop dél felé, a zsellérföldön át a homokbányákig.“
De pontosan hol is volt a régi Kálvária? Fontos tudni, hogy régen minden településen megszámozták a házakat (később ebből alakultak ki a helyrajzi számok). Nem voltak az utcák elnevezve csak a házak számozva, egytől kezdődően. Majd elkezdték az utcákat megkülönböztetni egymástól, (pl: Széles utca, Hosszú utca) és végül kialakult a mai gyakorlat, az utcánkénti számozás. Nehezíti a régi Kálvária pontos helyének megtalálását az is, hogy azóta a helyrajzi számokat is módosították. Meglepő, hogy egyetlen használható támpont a “Kígyó utca” elnevezés, pont az a név, amelyet már egyszer “lecseréltek” Leninre is. A térképeket böngészve szerencsére sikerült találni egy 1800-as években készült kataszteri térképet, amelyen még a régi számozás is szerepel, az új mellett. Ezt ráhelyezve egy mai térképre megláthatjuk, hogy valójában hol is volt a Kígyó utcában az akkor 503. helyrajzi számú ingatlan.
Egykoron az Arad-hegyaljai borokat a tokaji borokkal együtt emlegették. 1862-ben Londonban egy 1811-es évjáratú ménesi vörös aszú kapott első díjat!
1915-ben ez a borvidék 6. 797 ha nagyságú volt, amiről azt is kell tudni, hogy pl. az eleki kádárok is részben ebből tudtak megélni. Elképzelhető, hogy még ma is sok olyan hordó található az ottani pincékben, melyeket Eleken készítettek.
1989 után Romániában is felismerték ennek a régi patinás borvidék jelentőségét, de bizonyos aradi fajtákat hazánkban is termesztenek.
Forrás: www.erdelyhon.ro
Rapajkó Tibor
Decemberben nem szokatlan módon a múlt héten leesett az első komolyabb mennyiségű hó.
Ki-ki vérmérséklete szerint ujjongott vagy éppen ellenkezőleg. Mindenesetre a hó járt némi kis plusz hideggel is pár napig, így lehetett két-három nap szánkózási lehetőség mellett ugyanennyi ideig intenzíven fűteni is.
Tovatűnőben a fehérség, hisz időközben az egész gyorsan olvadni kezdett. Emlékül készült az itt látható felvétel, az általános iskola első emeletéről.
A frank Gerolzhofent néhány napra külhoni seregek vették be
Gerolzhofen városa idén több évfordulót ünnepelt – a Mamers, Rodewisch és Scarlino városokkal kötött testvérvárosi kapcsolatok okleveleit 40, 20 és 10 évvel ezelőtt írták alá. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségekre hívták meg az eleki delegációt is. Az ünnepségekhez való méltó hozzájárulásként ezúttal az eleki fúvószenekart és a néptánccsoportot is magunkkal vittük az útra.
Péntek
Első ott töltött teljes napunkon kedves vendéglátóink a Rhön-hegységbe, vittek minket, ahol először egy szép kisvárosban, Ostheim an der Rhön-ben Németország legnagyobb templomvárát tekintettük meg.
Idegenvezetőnk, egy kedves hölgy a “Templomvár barátai egyesület” tagjai közül, sok érdekes dolgot mesélt a teljesen a város egykori lakói által épített erődítményről. Ide akkor menekült a város lakossága, ha jött az ellenség. Időnként szükség volt a vár védelmére, hiszen a város nagy hadi és kereskedelmi útvonalak találkozásánál fekszik, és emiatt történelme során gyakran jártak erre különféle fosztogató hadak. A legsúlyosabb esemény a Harmincéves Háborúban történt, amikor a svéd csapatok bevették a várat. Az erőd történetéről többet olvashatunk a vár Wikipedia-oldalán illetve az egyesület weboldalán.
Az érdekes vár megtekintése után Kelet-Németországba vitt utunk – ugyanis a Hotel Eisenacher Haus fogadóban ebédeltünk, amely az egykori határ túloldalán van. Mindenki ötféle fogásból választhatott. Ebéd közben eldönthettük, ki megy másnap a Geomaris élményfürdőbe, és ki a treppendorfi Thomann-központba. A Geomaris-t választók ingyenes belépőjegyeket valamint étkezési bónokat kaptak a következő napra.
Ebéd után annyit javult az addig igencsak borongós és főleg hideg időjárás, hogy vidáman kerekedtünk fel egy kis sétára.
Ezen a szép felvételen, amely 1969 nyarán készült az egykori eleki vásártéren Ecker György látható a feleségével, Wittmann Franciskával, illetve gyermekükkel, Jánossal.
Olyan elekiekről van szó, akik akkor már Nyugat-Németországban éltek (1946 óta), és csak nyaranta tértek vissza egykori szülőfalujukba!
A fénykép az eleki plébánián található.
Rapajkó Tibor
Aki ma pl. Elekről Lőkösházára (egykor Elek része) utazik, és átmegy a vasúton, annak bizonyára feltűnik, hogy baloldalt található egy fákkal borított domb, ahol egykoron állt a Bánhidy-kastély az 1870-es évektől 1976-ig.
Itt valamikor a Bánhidy- család bárói ága élt, akikről manapság az átlagember nem sokat tud, ezért is tartjuk fontosnak, hogy most egy kicsit részletesebben szóljunk róluk.
A váci egyházmegyei levéltárban őrzött nemesi oklevél másolata szerint Bánhidy József III. Károly (1711-40) magyar királytól kapott nemességet 1718. december 4-én. (A családi hagyomány és a szakirodalom szerint azonban régebbi nemességről van szó.)
Valószínűleg valamelyik zavaros évszázadban elveszhetett ez a régi oklevél, és egy nyugalmasabb időszakban, pl. a török kiűzése után szükségessé válhatott a nemesség igazolása ismét!–R. T.
A címer heraldikai leírása a következő (részlet az oklevél magyar fordításából): “Egy egyenesen álló kék színű lovagi pajzs, amelyiknek alsó része zöld mezővel van kitöltve, amelyen a két nagy égitest, vagyis a Nap és a Hold között–emez a pajzs alsó jobb, míg amaz a felső bal részében világít–egy egyszarvú a pajzs alsó, jobb széle felé fordulva ugrásra készen ágaskodik szétvetett mellső lábakkal és a háta fölé emelt farokkal. Első lábaival egy aranyozott, a zöld mezőből kiálló, zöld koszorúval díszített lándzsát tart, mely egészen a pajzs felső részéig ér. A pajzson egy nyitott lovagi sisak nyugszik királyi koronával, mely három–belőle kiemelkedő–lengő fehér tollal van díszítve. A sisak csúcsáról a címerpajzs oldalaira jobbról ezüst és piros, balról arany és kék sisaktartó, vagyis foszladék hullámzik tetszetősen, csinosan és tetszetősen díszítve emezt és amazt.”
A nemesi oklevél sehol sem szól arról, hogy a Bánhidy- család miért kapott nemességet, mint ahogy azt sem említi, hogy mit jelentenek a címerben a szimbólumok.
Az viszont jól látszik, hogy az unikornis, vagyis az egyszarvú van a központban. Ez a képzeletbeli lény már az ókorban is felbukkan jelképként, a mitológia szerint pl. a porrá zúzott szarva minden méreg ellenszere!
2012. április 1-én a Bánhidy- család egy másik ágából (a bárói ág kihalt) négy személy Eleken és Lőkösházán is járt, hogy felkeressék az egykori helyszíneket.
Eleken az adventista otthonban elbeszélgettek az utolsó szemtanúval, Kotroczó Menyhérttel (89), aki a fotón Bánhidy Lászlóval látható.
Lőkösházán bejárták az egykori kastély környékét (Bánhidy Attila és Bánhidy László).
Voltak az ottani temetőben is, ahol láthatták a Bánhidy- család elég méltatlan körülmények között lévő síremlékét, illetve felkeresték az újjávarázsolt Bréda-kastélyt is, amit dr. Megyeri Zsolt mutatott be.
Ezen látogatást nyugodtan nevezhetjük történelminek is, hisz egy olyan családról van szó, melyből többen kerültek ki olyanok, akik komoly szerepet vállaltak nem csak Arad vármegye, hanem az ország életében is. (E sorok írója megtiszteltetésnek vette azt, hogy a leszármazottak jelen lévő tagjait kalauzolhatta, illetve segíthetett is nekik!)
Nekünk is, itt a mai Eleken is illik minél többet tudni a Bánhidyakról is. (Szerintünk mindentől függetlenül még ma is, Bánhidy László /1906-84/ a legközismertebb Bánhidy, aki Matula bácsit alakította a közismert ifjúsági filmsorozatban.)
Forrás: Bánhidy Attila (69) szóbeli és írásbeli közlése. (A fotókat Bánhidy András készítette, amit szintén nagyon köszönünk.)
Rapajkó Tibor
Klemm Tamás
A XIX. század során készült Magyarország II. katonai felmérése, amely alapján katonai térképészek egy részletes térképet készítettek az udvar megrendelésére.
Érdemes megnézni rajta Eleket és környékét. Egy kapcsoló segítségével át lehet váltani a mai Google Earth-műholdfelvételek rétegére, ráadásul fokozatosan átváltható átlátszóságot is be lehet állítani a rétegek között.
A térképrendszer megnézhető erre a linkre kattintva. A fentebb mutatott kép forrása is ez a térkép.
Péntek Zsolt plébános őszi fotói a templomtoronyból, 2009. október 3.
Klemm Tamás
Télen első ránézésre nincs olyan nagyon minek örülni, tekintve a tetemes fűtésszámlát, a síelés drága, a hegyek távoli mivoltát (avagy azok ha nem is olyan távoliak, de nem a mieink, ehhez vö. Wass Albert: “Adjátok vissza a hegyeimet!”), de itt még egy rendes tó sincs mostanában, amin korcsolyázni lehetne, mint régen:
Csak itt van ez az átkozottul sok hó – legalábbis a mi fogalmaink szerint rengeteg van most éppen belőle – jó fagyos, és se hóembert-se hógolyót nem lehet gyúrni belőle, hát akkor menjünk legalább szánkózni kicsit.
Még régebben a mostaninál komolyabb telek voltak, az 1942-es különösen hideg volt. Ekkortájt készült a következő kép is:
Manapság már nincsenek lovas szánok, vagyis a drága lovacskákat azért be-befogják, de az általános téli közlekedést átvették a “Winter” jelzésű téli abroncsokkal szerelt gépkocsik.
elekfoto 