Kategóriák
archiv család csoportkép egyház emberek esemény történelem utazás

Zarándoklat Mariazellbe, 1926.

Klemm Tamás

Mariazell az egyik leghíresebb osztrák zarándokhely, temploma sajátos kinézetű, a fő tornya gótikus, de egyben délnémet barokk sisakos tornyai is vannak. Ez összetéveszthetetlen külsőt kölcsönöz neki:

A mariazelli bazilika. Forrás: Wikipedia
A mariazelli bazilika. Forrás: Wikipedia

Magyar vonatkozása a templomnak, hogy I. Lajos magyar király egyszer a legenda szerint egy erős túlerőben levő török sereggel szembeni csata előtt megálmodta, hogy egy Mária-kép segít rajta, majd tényleges győzelme után hálából egy csomó kincset adományozott a templomnak. Talán ezért is népszerű zarándokhely a magyar hívők körében.

Napjainkban egyébként magyar tulajdonú vendéglátó vállalkozás is várja itt az ide látogatókat.

Az elekiek is szerettek ide járni zarándoklatra. Ezt bizonyítja a következő szép fénykép. Mivel a múlt század elején készült, nem ismerem a rajta szereplőket, a fotót rám hagyó dédnagyanyám, Post Genoveva (1906-2000) kivételével, aki a legalsó, ülő sorban balról a negyedik. Jó lenne kideríteni még néhány résztvevő kilétét.

Érdekes a viselet, amit Genoveva visel, hiszen mai szemmel nézve fiatal lánynak minősülne a 20 évével – itt viszont meglett asszonynak látszik, nem csupán a nem kimondottan karcsú termete miatt. Ekkor egyébként négy éve házas volt, hisz 1922-ben (tehát 16 évesen!) ment hozzá dédapámhoz, a férjéhez.

Elekiek Mariazellben, 1926.
Elekiek zarándoklata Mariazellben, 1926.

Ha jól meggondoljuk, talán az utazás legtöbb hölgy résztvevője is hasonló korú lehetett, ennek ellenére a sötét, ünnepélyes ruhájuk miatt elég idősnek látszanak.
Nyilvánvaló, hogy a szigorú kendősök házasok, a Chaplin-filmek női szereplőire emlékeztető hölgyek a jobb szélen valószínűleg hajadonok lehettek ekkor.

A kép a saját gyűjteményemből származik, Post Genoveva hagyatéka.

klemmtamas's avatar

Szerző: klemmtamas

Ich bin heute noch Brillenträger.

Írja meg nekünk véleményét!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .