Mekk Elek módjára javították az utat Eleken

Egy érdeklődő – és bosszankodó – eleki lakos készített videofelvételt az egyik eleki buszmegálló aszfaltjának decemberi javításáról. A kivitelezés finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után. A narancssárga urak szemmel láthatóan kényszeredetten foltozgattak valamit a kátyúkon, de az eredmény nem nevezhető jónak.

A felvétel a youtube rendszeren érhető el itt.

A derék dolgozók egészen biztosan utasítást kaptak a legzavaróbb lyukak eltüntetésére, és hiába szóltak, hogy eső áztatta aszfaltot nehéz javítani… Talán emiatt, egy kis dacból került oda az a tócsába dobott adag. Mindenesetre kár az egészért, ennyi erővel nem is kellett volna nekiállniuk. Kicsit szárazabb időben talán sikeresebbek lettek volna.

Egyébként hallani lehetett a híradásokban, hogy a belterület főútját az Ottlaka felé nyitandó határátkelőig meg fogják építeni, csak éppen megakadt a közbeszerzés, mivel az egyik, nem nyertes pályázó bejelentést tett a közbeszerzési hatóságnál. Tehát fog itt még épülni út, ami nem ilyen lesz, csak majd később, kis türelmet… 🙂

klemmtamas névjegye

Ich bin heute noch Brillenträger.
Kategória: emberek, esemény, munka, vicces
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Írja meg nekünk véleményét!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.