Magyarországon csaknem egy negyedszázadig, 1921-45-ig meghatározó szerepet játszott a levente mozgalom, hisz az 1920-as trianoni békediktátum igen csak korlátozta a magyar honvédelmet, így ki kell találni valami szükségmegoldást az ifjúság számára is.
A 12-21 éves korosztálynak ez volt a kötelező leventeoktatás, ahol valláserkölcsi alapon katonai, hazafias, légoltalmi képzésben részesültek a fiúk és a leányok is. (A fontosság ellenére, valószínűleg a kötelezősége miatt nem volt túlságosan népszerű ez az oktatási forma!)
A szervezet anyagi hátterét a budapesti lóversenypálya jövedelme alapozta meg, amiből helyi szinten zenekarokat szerveztek, így Eleken is.
Levente-zenekar az eleki általános iskola épülete előtt,1940 körül
Az eleki zenekar fényképe valószínűleg az 1940-es évek elején készülhetett a mai általános iskola központi épületének az udvarán. A fotó tulajdonosa Reisz György (1928-), aki középen látható az oktatótól balra.
A leventék, vagyis a “daliák” kezdetben nem is sejthették, hogy “hamarosan” milyen felelősségteljes feladatok várnak rájuk pl. a II. világháborúban, amiben valószínűleg főleg hitük miatt tudtak helytállni.
Levente-prédikációk könyve, borító
A valláserkölcsi nevelésükre álljon most itt egy rövid idézet egy, a számukra összeállított könyvből, amely az eleki plébánián is megtalálható:
“Lyon francia városban nagy csődület támadt az egyik korcsma előtt. Az ajtót méregette méterrel egy ember.
– Mit csinál bácsi?-kérdezte egy a kiváncsian bámészkodók közül.
– Méregetem ezt az ajtót, felelte ő. Úgylátszik meg van babonázva ez az ajtó, mert a magassága csak 2 méter, szélessége alig több 1 méternél és mégis…volt szép házam és ez az ajtó elnyelte. Volt sok földem, istállóm, lovam, ökröm és ez az ajtó elnyelte. Most már koldusszegény vagyok, egy fillér hitelt sem kapok. Szomorú történet, de igaz.”
Úgy hisszük, ez a bölcsesség sajnos még ma is aktuális, tehát nem csak az egykori eleki leventék tanulhattak belőle!
A könyvben másutt ezt a közmondást találtuk, ami viszont szerintünk más szempontból is igen érdekes lehet, vagyis: Megbánod azt a napot, ha megbántod a papot.
Ez 1933-ban a II. Birodalom idején (1871-1918) Németországban lezajlott katolikusok elleni üldözésekre utalva hangzott el egy misén hazánkban, pedig nem sokkal később nálunk is megkezdődött egy még kegyetlenebb, minden egyházat érintő korszak, amikor is az akkori törvénytelen hatalom nem foglalkozott ezzel a közmondással sem!
Az viszont tényleg elgondolkodtató, hogy pl. még 1985-ben is egy gyűjteményben az előbb idézett közmondás így szerepel: El ne felejtsd azt a napot, mikor megbántottad a papot.
Ez azonban szerintünk teljesen mást jelent, hisz az elsőben az van benne, hogy büntetlenül senkit sem lehet bántatni, így a papokat sem, a másik viszont sokkal engedékenyebb! Vajon tudatosságról van szó vagy pedig “tévedésről”?
Reméljük, a mai eleki fiatalok érdeklődését is sikerült felkelteni egy, csak leventéknek szóló könyvhöz kapcsolódóan, és ezáltal így ők is közelebb kerültek a nagy- és dédszüleik világához!
Források:
Kollega Tarsoly István főszerk: Révai Új Lexikona. XIII. k. Szekszárd, 2004. 936 o.
Ligeti József: Leventeprédikációk. Bp., 1933. 266 o.
O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Bp., 1985. 860 o.
Rapajkó Tibor
elekfoto 