Dr. Párducz László szülész osztályvezető főorvos megkeresésére az eleki önkormányzat jótékonysági akciót szervez a gyulai Pándy Kálmán Kórház szülészete javára egy korszerű szülőágy beszerzésének elősegítésére.

Ennek első állomása volt az október 13-án délután megrendezett jótékonysági est, melyen a Dr. Mester György Általános Iskola egykori és jelenlegi diákjai szerepeltek. A nézőközönség fejenként 500 Ft belépődíj fizetésével járult hozzá a gyűjtéshez. A gyerekek és fiatalok igen színvonalas műsorral kedveskedtek a közönségnek (erről bővebb fényképalbum később lesz).
Ezt az első akciót egy további követi majd november folyamán, amely egy jótékonysági bál formájában járul majd hozzá a célkitűzés eléréséhez. Ez utóbbi novemberben lesz, és a bálozó nagyközönséget várják majd rá szeretettel – minden rendes eleki polgárnak ott a helye!
