Mint közismert, 1943 februárjától Németország totális háborúban állt szinte a fél világgal, aminek többek között az lett az eredménye, hogy a nagyobb városokat az angolok és az amerikaiak is bombázták. Ezzel térdre akarták kényszeríteni az akkori németeket.
Részben ezért is sikerült feltételek nélkül megadásra bírni Németországot, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a szövetségesek gazdasági potenciálja is jóval nagyobb volt, és ezen a fejlett német technika sem tudott változtatni.
Mivel az angolok már 1940. szeptember 24-én komoly erőkkel bombázták Berlint, vagyis így válaszoltak a támadásokra, a német légvédelem pedig nem tudta minden esetben teljesen garantálni a biztonságot. Ez odáig vezetett, hogy a háború vége felé már szövetséges légi fölény volt, így sok ember számára már csak a menekülés maradt, pl. a fiatalokat vidékre menekítették (“Landverschickung”), de arról is van tudomásunk, hogy diákok érkeztek hazánkba, még Elekre is!
A németországi fiatalok egykori magyarországi itt-tartózkodása gyakorlatilag máig feltáratlan terület a hazai történettudomány számára, így különösen érdekes az a hivatalos értesítés is, amit az eleki Resetár András talált meg még 2011 novemberében a Gyulai úton lévő házuk felújítása során a stukatúrban.
Ezen visszaigazolás szerint Faulhaber Péter (Elek, 189. házszám) is szállást biztosított egy ilyen hasonló sorsú németországi fiatalnak, az akkori hivatalos elnevezés szerint egy birodalmi német ifjúnak.
Az értesítés valószínűleg a Volksbund helyi szervezetétől jött, de sajnos nem szerepel rajta a pontos dátum, de nincs aláírva sem!
Szerencsénkre Ament Andor Miksa visszaemlékezéseiből tudjuk azt, hogy 1942-43-ban egy segélyakció keretében pihenésre szoruló német iskolás gyerekek érkeztek Elekre tanítójukkal együtt, akik Brémából, Bécsből és más vidékekről jöttek hozzánk, kb. 120-an, akiket a vendéglátó eleki családok nagy szeretettel fogadtak be. Nagy valószínűséggel a most bemutatott igazolás is ehhez a dologhoz köthető.
1942. augusztus 20-án ezek a németországi vendégek részt vettek az eleki országzászló előtti díszes felvonuláson is, mely szintén fontos korrajz:
“A német vendégfiúk nyitották meg a menetet. Élükön zászlótrófeát vittek, melyet a dobosok hada követett. Nagyon fegyelmezetten egyforma Hitlerjugend egyenruhában vonultak. (Fekete cipő-fehér térdzokni-fekete rövid nadrág-drapp színű ing, fekete vállszíj.) Az országzászló előtt felemelt jobb karral tisztelegtek. Impozáns volt a fegyelmezett vonulásuk.
Utánuk menetelt díszlépésben az én kis cserkészcsapatom. Mogyorófaboton lengett az őrsi zászlónk. Csak néhány fiú volt komplett cserkészruhában. Volt cserkészkalapos árvalányhajjal és nélküle. Az egyik fiú derékszíján kulacs, a másikén bugylibicska, tőr vagy iránytű lógott. Az egyiken cserkésznadrág és trikó, a másikon cserkészing és klottgatya. Szóval csapatunk úgy nézett ki, mint egy kis malacfalka.”
Ehhez némi magyarázat: Ekkor hivatalosan nagy volt a német-magyar barátság, hisz főképpen Németországnak köszönhetően kaptuk vissza az elszakított magyar területek legnagyobb részét 1938-41 között, ami természetesen nem azt jelentette, hogy hazánkban mindenki náci érzelmű lett volna!
Akkor Elek lakosságának az 57%-a német volt, így a vendégek is tényleg otthon érezhették magukat.
Az angol eredetű cserkészet Eleken is sikeresen működött, ami akkor érdekes lehetett a németországi fiatalok számára, hisz azt már korábban betiltották Németországban.
Egy másik közlés szerint ezek a diákok a polgári iskolában saját tantervük szerint tanultak.
Volt olyan visszaemlékező is, aki azt mondta, hogy az egyik tanáruk az eleki postán hülyének nevezte Hitlert, ami miatt nemsokára ezen illető el is tűnt Elekről!
Tudunk arról is, hogy az itt tanulók közül a háború után volt, aki ellátogatott Elekre.
Egy fénykép szerint nagy tömeg meghatódva búcsúztatta 1943-ban a németországi diákokat az eleki vasútállomáson. (Valószínűleg a nyakkendős fiatalok voltak a vendégek.)
A sors fintorának köszönhetően a II. világháború után az eleki németség döntő része, így az egykori vendéglátók is arra kényszerültek, hogy új életet kezdjenek régi-új hazájukban, Németországban!
Forrás:
Ament Andor Miksa: Emlékek az eleki cserkészcsapat történetéből (1924-46). Bp., 1996. 52 o. (Kézirat)
Burkhardt, Hermann-Jung, Alfred-Noetzel, Gerd: Damals und heute. Stuttgart, 1995. 184 o.
Földi Pál: Légiháború 1939-1945. Bp., 2004. 200 o.
Stöckl, Johann-Brandt, Franz: Die Geschichte der Gemeinde Elek in Ungarn. Weinheim, 1977. 243 o.
Rapajkó Tibor
elekfoto 