Kategóriák
archiv építészet épületek egyház esemény művészet politika Rapajkó történelem

Egy tervrajz 1942-ből

Mint közismert,   az eleki művelődési központ 1994-től Reibel Mihály (1889-1959),  egykori eleki plébános nevét viseli,  hisz  neki is köszönhető,   hogy 1924-29-ig felépülhetett ez a fontos intézmény,  igaz akkor az egyház volt a tulajdonos.

Reibel Mihály (1889-1959)
Reibel Mihály (1889-1959)

Az azonban viszont kevésbé köztudott,  hogy ez az épület a  végleges formáját csak 1942 után nyerte el,  amit  az eleki plébánián található 1942. június 4-én készült tervrajzzal tudjuk bizonyítani.  (A tervező a makói Bogdán Károly volt.)A bővítési tervek szerint mozi és néprajzi múzeum is működött volna itt.  Az utóbbiról nincs tudomásunk,  azt viszont tudjuk,  hogy pl. Reibel Mihály komolyabb helyi  régészeti gyűjteménnyel rendelkezett! (Vajon mi lett ennek a gyűjteménynek a sorsa?)

Tervrajz 1942-ből
Tervrajz 1942-ből

A most közölt tervrajz az eredeti tervek alapján kézzel készített másolat.

Reibel Mihály tudomásunk szerint 1956-ban Eleken vezető szerepet játszott,  ami miatt börtönbe is került,  illetve az ott elszenvedett bántalmazások miatt a későbbiekben meg is halt.

Az eleki művelődési ház puszta létével a mai elekiek számára is hirdeti egy igaz ember dicsőségét!

Rapajkó Tibor

rapajkotibi's avatar

Szerző: rapajkotibi

Háromgyermekes családapa vagyok, 2000-től boldog házasságban élek feleségemmel - Gyöngyivel.

Középiskolai történelemtanár vagyok az eleki középiskolában, illetve helytörténész is.

Írja meg nekünk véleményét!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .