Mint közismert, az eleki művelődési központ 1994-től Reibel Mihály (1889-1959), egykori eleki plébános nevét viseli, hisz neki is köszönhető, hogy 1924-29-ig felépülhetett ez a fontos intézmény, igaz akkor az egyház volt a tulajdonos.
Az azonban viszont kevésbé köztudott, hogy ez az épület a végleges formáját csak 1942 után nyerte el, amit az eleki plébánián található 1942. június 4-én készült tervrajzzal tudjuk bizonyítani. (A tervező a makói Bogdán Károly volt.)A bővítési tervek szerint mozi és néprajzi múzeum is működött volna itt. Az utóbbiról nincs tudomásunk, azt viszont tudjuk, hogy pl. Reibel Mihály komolyabb helyi régészeti gyűjteménnyel rendelkezett! (Vajon mi lett ennek a gyűjteménynek a sorsa?)
A most közölt tervrajz az eredeti tervek alapján kézzel készített másolat.
Reibel Mihály tudomásunk szerint 1956-ban Eleken vezető szerepet játszott, ami miatt börtönbe is került, illetve az ott elszenvedett bántalmazások miatt a későbbiekben meg is halt.
Az eleki művelődési ház puszta létével a mai elekiek számára is hirdeti egy igaz ember dicsőségét!
Rapajkó Tibor