Az iskola bejáratán függ ez a felirat a hideg beköszönte óta:
Teljesen érthető, hisz a medvék emiatt szundikálják át a telet. Ebben a farkasordító hidegben mindenféle zsírra szükség van, hát ne égessük feleslegesen!
Kategória: természet
Klemm Tamás
Aki nem csak odabent üldögél, az utcára kilépve érezheti jócskán, hogy kaptunk egy kis szibériai hideget, mellé mediterrán nedvességgel – mindkettő import: jó minőségű hideg levegő mellé jó kis déli pára – nos, ettől most jó sok hó esik, mellé meg tényleg hideg is van.
“Gyed Maróz”, avagy Fagy Bácsi a messzi Oroszországból jól kitalálta ezt, nesze neked globális felmelegedés, most éppen betemet minket a fehér cucc.
Meglepetten néztem a tévében, hogy az emberek megrohanták a nagy szupermarketeket, és feltöltötték ennivaló-készletüket. Nekem mondjuk ez a magyar államcsődről folytatott fejtegetések hatására már korábban eszembe jutott, de végül csak néhány számomra rokonszenves konzerv vásárlásáig jutottam.
Valahogy szokatlan az elképzelés, hogy történhetnek dolgok, ami miatt különböző félelmetes katasztrófák érik az embert: beszorul a házba, nincs mit enni, betemeti a hó, megszűnik az államhatalom, meg ilyenek.
Azért én bízom benne, hogy a katartikus katasztrófa most elmarad, bár a szerdára jósolt mínusz 28 fokos hőmérséklet (mit hőmérséklet, hidegmérséklet…) félelmetesen hangzik, és újabb zsák lengyel szén beszerzéséért kiált. Szegény lengyeleknél itt-ott mínusz 35 Celsius dúl éppen.
Hát nem irigylem őket, de mi hátha megússzuk, és ha más érdekeset nem is, esetleg kicsit szánkózni tán lehet majd most. Addig is, míg mindenki beüzemeli az eddig a sufniba száműzött ródlit, csináltam pár képet ma este, hisz ki tudja, holnap ki bírom-e nyitni az ajtót a hótól. Nézzék el az átlag alatti minőséget – a mobiltelefon képességei határán állt a fényképezés során.
Ez egy kicsit újabb keletű kép az egykori polgári iskola épületéről, valószínűleg az 50-es évekből. Látható az ekkor már levert nagy koronás címer nyoma, alatta pedig a kis fehér ovális, Rákosi- vagy népköztársasági címeres iskolacímer, sajnos nem látszik eléggé. Már jó magasak a jellegzetes jegenyefák, amelyek manapság már jó ideje nincsenek ott – sajnos ki kellett vágni őket.
Az eredeti a Leimen-Ház múzeumában tekinthető meg.
Nemrég felállították a város karácsonyfáját az eleki főtéren.
Ma reggel így nézett ki:
Klemm Tamás
Ma esti gyertyagyújtogató túránkon végigjártuk szeretteink sírjait a temetőben. Eközben készült néhány hangulatos kép.
Látszik a trend, hogy gyakorlatilag eltűntek a hagyományos, odacsepegtetős-leragasztós gyertyák a temetőkből, helyettük mindenki mécseseket visz ki.
A temető bejáratánál mindjárt a II. Világháborúban itt elesett magyar és szovjet katonák két síremléke fogad – manapság a magyarra fordítunk több gondot, és azért ez helyén is van így Mégiscsak a sajátjaink voltak. A szovjet emlékmű pusztul, pár éve ledőlt róla a vörös csillagos obeliszk. Ők is kaptak azért pár mécsest – valójában egyik fél katonái sem akarták azt, ami miatt itt vannak – mármint meghalni. Így sikerült.
Érdekes az időjárás, pár éve visszatérően kellemesnek mondható a klíma ilyenkor. Nem olyan rég viszont volt olyan eset, hogy térdig kellett gázolni a hóban a gyertyagyújtáshoz. A gyertyák is szépen égtek, a szél sem volt erős. Az ünnep mély szellemiségét csak kicsit zavarta meg, hogy egyesek a virágbolt helyett a sírokról szerezték be az emlékezés virágait. Nyilván őszintén szerették és tisztelték elhunyt családtagjaikat… csak éppen nem jöttek rá arra, hogy szeretteire emlékezvén nem vall nagyon mély érzelmekre az, ahogyan másokat ebben aljas és visszataszító módon megkárosítanak.
Klemm Tamás
Mindjárt itt a Halottak Napja, és ezért a napokban párszor látogatást tettünk a temetőben. Tegnap este készültek az alábbi, szerintem szép képek, valamivel naplemente után, a ravatalozó (Niedermayer-kripta) hátánál induló középső útról, délnyugati irányba nézve.
Klemm Tamás
Itt az ideje a talaj-előkészítő munkálatoknak – az aratás mozgolódása után most ez köti le a mezőgazdasággal foglalkozókat. Jönnek-mennek a nagy gépek, jellemzően komoly talajlazító, tárcsázó eszközökkel felszerelve.
A munkafolyamat időtlen idők óta meghatározott módon zajlik, csak éppen egyre modernebb a hozzá használható technika.
Nem olyan régen még lehetett látni működés közben a képen látható lánctalpas gépszörnyet Eleken és környékén. A legendák szerint valamilyen második világháborús harctéri eszköz alvázára épültek ezek a traktorok. Egy ilyennel esett meg az a történet, mely szerint a traktoros alkoholos befolyásoltság és/vagy egyszerű fáradtság miatt elszundikált szántás közben, majd pár perc múlva arra ébredt fel, hogy éppen egy romániai tanya felé tart. Még időben megállította a gépet, így csupán az államhatáron és néhány földön szántott keresztbe egy igen hosszú barázdát… biztosan okozhatott némi bonyodalmat a határőrizeti szerveknek.
A képen idősebb Klemm István, a termelőszövetkezet egykori agronómusa, valamint a tsz egyik traktorosa látható, amint rövid pihenőt tartanak a földmunka közben. Sajnos nem tudjuk pontosan, mikori a kép – valószínűleg az 50-es évek közepe, vége felé készülhetett.
Klemm Tamás
Előző cikkünkben említettük, hogy több fénykép is készült 1964-ben a toronyból, egy Elekről szóló tanulmányhoz.
Az előző kép a Gyulai utat mutatta, északi irányban, a mostani pedig a nyugati ablakból készült. A Kétegyházi út belső szakaszát ez idő tájt Tanácsköztársaság útjának hívták, de, ha nem tévedek, volt korábban rövidebb ideig Sztálin-, és még korábban Hitler út is – ezt a fontos utcát mindig az aktuális diktatorikus hatalom kedvenc témájáról vagy erős emberéről nevezték el. Igazán szerencse, hogy valahová vezet, és végre rendes neve van manapság.
A kép érdekessége többek között a plébánia udvara a szép veteményessel. Wagenhoffer plébános nyilván szeretett kertészkedni.
Ma is körülbelül ez látszana innen, persze egy-két épület változott, van kerékpárút, és a villanyoszlopok sem fából vannak manapság.
Klemm Tamás
Városunk ismertetőjegye és jelképe, egyben az egyetlen valamelyest eredeti állapotban maradt műemléke a templom. Tornya messziről látszik, hisz jó magas – ez a szerencsés tulajdonsága kiváló kilátást biztosít belőle. Mindig szerettem nézegetni a toronyból készített fotókat, bár, érdekes módon, jómagam még nem jártam fent.
A most következő képet nagymamám, az egykori tanítónő, Gáspár Lászlóné Torday Adél készítette. 1964-ben egy pályázaton vett részt, melynek témája “Elek község szocialista fejlődése” bemutatása volt. A pályázaton harmadik helyet, és egy akkori viszonyok közt komoly pénzdíjat nyert alkotást a két lányát egyedül, igen szerény körülmények közt nevelő tanítónő hosszas munkával állította össze.
Nem lehetett igazán könnyű dolga, hisz ő maga nem született eleki volt, így valamelyest kívülállóként készítette el a történeti művet. Szerencsére nem csak a címmel megadott témáról írt, hisz akkor húsz év történéseit kellett volna csupán összefoglalnia… a tsz-ek létesítéséről, és egyéb “nagyszerű” szocialista vívmányok létrehozásáról. Ehelyett rendesen utánajárt Elek történetének, a dicső szocializmus előtti éveket is figyelembe véve.
Sajnos nem volt lehetősége sok fényképet készíteni, de a szépen bekötött kéziratba azért bekerült három egész jól sikerült fénykép, amit illusztrációként készített a történet mellé. No de félre a szöveggel, lássuk a képet. Íme:
Az itt látható kép (rákattintva nagyítva is nézegethető) északi irányban mutatja a kilátást, tehát a Gyulai utat látjuk.
A látóhatárt kémlelve feltűnik, hogy a jelenlegi benzinkúttal szemközti házak, és az azok mögötti negyed (Gerolzhofen utca) helyén akkor még csupán vályogvető tavak, illetve rétek voltak – maga a benzinkút sem létezett még. A falu vége a mostani Vécsey sor sarkán volt.
Az előtérben lentről fölfelé látszik egy háromszög a templom melletti iskolaépület tetejéből, utána a palatetős, látszólag fehér tetejű épület Fröhner János lakóháza, aki akkoriban fodrász volt, és műhely-bolthelyisége is itt volt. Ő később a ház lebontása után a Lökösházi úton lakott és dolgozott, a Gimnázium épületével szemben. Ezen épületek helyén ma a Polgármesteri Hivatal, illetve a mellette levő utca van.
A Fröhner-ház után következett a Vertán-féle ház, melynek tulajdonosa gyógyszerészként dolgozott. Érdekessége, hogy ez az épület a Gyulai út és a régi piactér (ma parkoló, az Anno Söröző mellett) sarkán állt, udvara és kertje pedig eredetileg a József Attila utcáig ért. Később a kert végébe épült a két nagy tömbház, legújabban pedig a ház helyére került a ma a postahivatalnak is helyt adó nagy lakóház.
E sorok írója sokat játszott az egykori rendkívül hangulatos, parkosított kertben, mivel gyermekkorának kezdetét ott töltötte, 1982-ig, ami után az akkorra erősen omladozó épületet lebontották.
A mai aszfaltozott “városi” környezet, ami ott látható, sajnos nem nevezhető valami szépnek, viszont legalább jó sok család lakik a házakban, amik ide épültek, nem csak egy.
Az Ady Endre utca mai park jellegű szakasza akkoriban piactér volt, és a sarkán álló mai Anno söröző, egykori Kunditz-ház homlokzata ma is ugyanilyen. A mai garázssor helyén is valamilyen, a mostani kinézetéhez hasonló kerítés volt, részben bolthelyiségekkel, gondolom a piactér miatt, melyektől jobbra egy nagy ház látható – ez szintén ma is ott áll, csak éppen az ablakai lettek sokkal kisebbek, és a homlokzata egyszerűbb.
A Gyulai úton tovább szemlélődve látszik, hogy a mai Idősek Klubja akkor is ugyanígy állt a Semmelweiss-utca sarkán, ahogyan a legtöbb épület alakja a maiakhoz hasonlít, persze kivéve az időközben épült új házakat.
Az út kanyarulatában, a mai benzinkút utáni részben fehérre festett beton védőkorlátok voltak, amiket messziről látni.
elekfoto 