Nagyapáink 1956-os kalandja

Az eleki 1956-os eseményekkel kapcsolatban minden érdekesebb történet csak azokhoz jutott el, akik valamelyik résztvevőt ismerték, esetleg személyesen jelen voltak. A szereplők közvetlen családtagjaikon, barátaikon kívül másnak nem nagyon meséltek élményeikről. Ez nem csoda, hisz az elnyomó hatalom legyűrte a nép felkelését, és bő harminc évig mély hallgatás vette körül a történteket.

A hatalom számára, amely az idealizált kommunista “világforradalmat” akarta elterjeszteni a világban, kínos volt, hogy voltak olyan emberek, akik fel mertek szólalni, és tenni merészeltek valamit az ellen, ahogyan őket a negyvenes-ötvenes években elnyomták. A Magyarországon akkor történteket később hivatalosan szigorúan “ellenforradalomnak” kellett nevezni. Ez egy olyan kifejezés, aminek tulajdonképpen nincs értelme, hisz már maga a “forradalom” szó bőven megfelel a fogalomra. Csak éppen a nép önjelölt urai a saját kommunista-szocialista forradalmuk ellenében érezték a megmozdulást, voltaképpen joggal. Tudniillik az a nép, akinek a nevében ők eljárni véltek,  méltóztatott utálni őket.

Később a kádári vezetés igyekezett egyre jobb körülményeket teremteni a szocialista alattvalók számára, hogy ne kerüljön sor újabb megmozdulásokra. Az ötvenhatos emlékeket, és általában a magyar történelemben előfordult forradalmak ünnepeit pedig, amennyire lehetett, igyekeztek mellőzni – így még március tizenötödikét is, pedig az egy “jó forradalom” volt magyar szemszögből nézve. Ebből is látszik, hogy a vezetők pontosan tudták, hogy csak egy “forradalom” fogalom létezik, és az számukra, a hatalom emberei részére, csakis rossz lehet.

Az 1956-os Eleken is mozgolódni kezdett a nép azok ellen, akik a saját nevében elnyomták őt. Az emberek itt voltaképpen elég szelíd formában utasították el azt, ami addig volt.

Tudjuk, hogy Dr. Mester György (1918-1977) számára egy ünnepségen elmondott vers jelentett néhány év internálótábort később, bármiféle elmarasztaló bírósági ítélet nélkül. Szerencséjére később hagyták dolgozni, és pár év nélkülözés után normális – bár sajnos nagyon rövid – életet élhetett családjával. Jeles alapítója lett az eleki gimnáziumnak, amely másfél évtizedes működése alatt sok tanult fővel gazdagította településünket.

A tanintézmény nem csak neki, de több nagyszerű tanárnak is munkát adott, akik hozzá hasonlóan ilyen-olyan politikai okokból nem taníthattak a “nagy” városokban. Egykori diákjaik a mai napig emlegetik kiváló tanáraikat, akik, hála a pártállam hatalmi logikájának,  itt, a kis, “eldugott” gimnáziumban egészen magas színvonalú oktatást nyújtottak.

1956-ban mindenki más-más módon adott hangot nemtetszésének. Többen egyszerűen nyugatra emigráltak, kihasználva a határ néhány hétig tartó őrizetlenségét. Vargyas József tanító például közéjük tartozott, ő később Ausztráliában, Sydney-ben élt.

Volt olyan helybeli is, aki csupán jelen volt egy, később a visszatérő elnyomó hatalom által negatívan megítélt (ellen)forradalmi tettnél, és ezért kellett bűnhődnie. Így járt id. Zimmermann Ferenc (1924-2010), aki akkoriban és később is egész életében postásként dolgozott. A forradalom hevületében ő voltaképpen mindennapi munkáját végezte, semmi különösebb felforgató cselekményt nem követett el. Viszont egy barátja, akivel egyik nap a gyógyszertár előtt futott össze, hirtelen gondolattól vezérelve megvette tőle az összes nála levő Békés Megyei Népújságot.

Ebből még nem lett volna később baj, viszont a vásárló, Hoffmann Antal (1926-2001), egy takaros kis máglyát rakott az újságokból a patika előtt, majd meggyújtotta. Vehetjük ezt amolyan őszinte vélemény-nyilvánításnak a sajtótermékek tartalmára vonatkozóan.

Ezt a cselekedetet minősítették később a pártállam fogdmegjei olyan államellenes bűncselekménynek, hogy Hoffmann úr két hónapot előzetes letartóztatásban töltött. Jó postásunkat pedig egy éjszakára bezárták és jól megverték. Nem történt nagy baja, ám családja eközben egyáltalán nem tudta, hogy hol van.  Másnap azért engedték el, mert Hoffmann magára vállalta az egész tényállást, és ezért is részesült a szigorúbb bánásmódban. Ő egy ismerős hivatalnok közbenjárására szabadulhatott végül a nem túl vendégszerető fogdából.

A hatalom keménykedésében a kommunista logika mellett az is közrejátszhatott, hogy mindketten eleki németek, továbbá az ukrajnai “malenkij robot” viszontagságainak túlélői voltak, és mint ilyenek, eleve gyanúsak és lehetőleg elnyomni valók voltak a rendvédelmi szervek szemében. Szerencséjükre túlélték a kalandot, és később viszonylag hosszú, tevékeny, békés életet élhettek.

Valamennyi 1956-os eleki nagypapa és nagymama emlékére íródott ez a rövid cikk. Közülük Zimmermann Ferenc a napokban, november 2-án töltötte volna 89. születésnapját.

Boldogok lehetünk, hogy ma már szabad a véleménynyilvánítás, és az embereket nem kényszerítik hatalmi szóval arra, hogy igazságtalan politikai rendszerben éljenek. Ezért fontos, hogy lehetőleg mindenki részt vegyen a választásokon, hisz szavazatunkkal magunk dönthetünk országunk sorsáról.

A Hoffmann és a Zimmermann családoknak köszönjük az információkat.