A lőkösházi Vásárhelyi Vera (1922-2000) élete gyakorlatilag akkor eldőlt, amikor 1942-ben hozzáment az akkori miniszterelnök, Kállay Miklós (1887-1967) fiához, Kristófhoz (1916-2006). A háború után számukra csak az emigráció maradt.
Ebben az időszakban Vásárhelyi Vera jelentős közéleti szerepet vállalt a férjével együtt, sőt, könyveket is írt, de mivel a politikai nézetei szemben álltak az akkori hivatalos Magyarországgal, a külföldön megjelent művei csak 1990 után váltak hozzáférhetővé a hazai olvasók számára.
A wikipédia szerint Vásárhelyi Vera 1978-ban megkapta a nyugati magyar szerzők munkásságának elismeréseként alapított, és 1973-79-ig létező Sík Sándor Irodalmi Díjat.
Mi nem régen jutottunk hozzá a Rómában 1988-ban megjelent Skorpió hava című 45 oldalnyi terjedelmű önéletrajzi ihletésű könyvéhez, ami több szempontból érdekes lehet egy mostani eleki olvasó számára is.
Mivel Vásárhelyi Vera 1922-ben Lőkösházán született, részletesen ír a lőkösházi (akkor Elekhez tartozott) emlékeiről, így akarva, nem akarva bepillantást nyerhetünk egy vidéki nemesi család életébe is, amelyről eddig jóformán semmit sem tudhattunk. A kötet Megyeri Anikónak (Vásárhelyi-Bréda-kastély, Lőkösháza) köszönhetően az eleki városi könyvtárban is megtalálható.
Mi most szubjektív módon néhány szép idézettel szeretnénk felkelteni az érdeklődést egy olyan írónő iránt, aki egykoron Elek területén lévő családi birtokán szerzett olyan élményeket, amelyeket egész életében magában hordott, illetve szerencsénkre meg is írt, vagyis pl.:
“Mire emlékezzek? A kenyérsütést követő reggelikre: friss lángos, bő zsírban kisütve, vajjal megkenve, sóval ízesítve…Vagy hiányzik a tornác, amelynek sarkához egy lángoló aranyeső bokor támaszkodott, hiányzik az otthoni nyár zsongó neszeivel, fény és árnyjátékával, anya könnyű lépte, Miklós kopaszra nyírt, kerek feje…”
“Pirosló málnabokrok, borízű almák, vajszínű paprikák, csattanó paradicsomok, fűszeres illatok édenkertje, a napfénytől perzselt nagy veteményes. Babarózsával felfuttatott kapun lépek be. Öreg, göcsörtös szőlőtőkék kísérnek el utamon, majd hirtelen lemaradnak.”
“Az oltár fölött szent Anna képe függött, cirádás, aranyozott fakeretben. Szent Anna ölében nyitott könyv, kék palástja laza redőkben terül szét a földön.”
Van eleki vonatkozása is a könyvnek pl.: “A húst Elek nevű parádés kocsisunk, a tizenkét kilométerre fekvő Elek nevű községből hozta, hetenként egyszer, szekéren.”
Vásárlelyi Vera 1922. november 15-én, vagyis skorpió havában született és 2000. augusztus 27-én halt meg férje egykori birtokán, Kállósemjén. A rendszerváltoztatást megélte, de az egykori édenkertbe, vagyis Lőkösházára azonban sohasem tért vissza.
A még emigrációban írt visszaemlékezése minden szempontból lélekemelő olvasmány, nyugodt szívvel ajánlható mindenkinek.
( Az Eltűnt idő nyomában Lőkösházán és Eleken című írásunk az Eleki Aktuális 2013 novemberi lapszámában jelent meg.)
Rapajkó Tibor
Tisztelettel tájékoztatom, hogy kézdivásárhelyi VÁSÁRHELYI Vera Budapesten hunyt el 2000.augusztus 27-én. A nagykállói Kállay családi sírboltba temették – később- Kállósemjénen.
A kötet – dr. Lakatos Sarolta – a nyíregyházi “KÁLLAY GYŰJTEMÉNY” egykori igazgatójának , és a KÁLLAY család legavatottabb szakértőjének szíves jóvoltából került a Vásárhelyi kastélyhoz. Külön köszönet érte Saroltának!
Köszönjük a fontos információkat.