Reibel Mihály esperes húsvéti misét celebrál a temetői kápolnánál, Elek, 1940-es évek
1946-ban április utolsó harmadára, 21-22 -re esett a húsvét.
A nagyhét (Karwoche/khoarvuxa), a nagyböjt utolsó hete -virágvasárnaptól nagyszombatig – máskor szorgos előkészületekkel telt Eleken.
Virágvasárnap – Jézus bevonulása Jeruzsálembe
Más években a legfontosabb munkák elvégzése után, nagycsütörtökön kora reggel a háziasszonyok még elvetették a virágmagvakat, „hogy szép legyen a kert“, a veteményesben az uborka magjai kerültek a földbe, „hogy a termés szép zöld legyen“. Még a húsvéti nyúl is ezen a napon hozta a hagymahéjjal barnára festett tojáskat a gyerekeknek, a lányok pedig délelőtt hideg vízben megmosták az arcukat, hogy a harangok, amikor tíz óra tájban „elrepülnek“/ „Rómába mennek“ (ti kloka kfleuxa san), magukkal vigyék szeplőiket.
1946-ban a nagyhét színes szokásait, szigorú rendjét a félelem, az aggodalom, a kétségbeesés és a sírás váltotta fel Eleken, ugyanis április 10-től a községet a rendőrség körülzárta, csak engedéllyel lehetett távozni. A községházán kifüggesztették azok nevét, akiket karhatalommal szülőhazájuk elhagyására kényszerítettek. „Mindenkinek magának kellett érdeklődnie, hogy szerepel-e a neve a listán. Ha igen, el kellett hoznia a vagonszámot, ezzel megtörtént a regisztráció, s megtudta, melyik kocsiban lesz a helye. 24 órán belül készen kellett lenni az útra. Egy személy 80 kg ruhaneműt és 20 kg élelmet vihetett magával (3kg borsó, 2kg bab, 2kg szalonna, 2kg zsír, valamint kenyér, liszt és burgonya lehetett a csomagban)“
A kiűzetés, „kitelepítés”. hat csoportban történt.
Az első vagonokban almáskamrásiak és elekiek együtt indultak az ismeretlen felé. Mint később kiderült, Ulm volt az úticél. Franziska Niedermayer (szül. Japport), aki ma is azon a környéken él, így emlékezik.
„Nagycsütörtökön (Gründonnerstag /kriatunrstox) szóltak a harangok, amikor elindult velünk a vonat. Mindenki az állomáson volt, sírtak azok is, akiknek menniük kellett, s azok is, akik búcsúztattak bennünket. Sokaknak aztán a későbbi transzportokkal maguknak is útra kellett kelniük. Így járt a nagynéném, Lenga néni is (Magdalena Singer, szül. Post), aki a kétegyházi állomásra még élelmet hozott nekünk. Egy kannában zsírt, aminek a tetejére vizet öntött, hogy ne látsszon, mi van lejjebb, u.i. a csomagokat ellenőrző bizottság tagjai elvették, ami megtetszett nekik.”
Nagyszombaton, amikor hagyományosan a feltámadási körmenetet tartották Eleken, amikor a „harangok visszajönnek“, még tartott utazásuk.
Feltámadási körmenet
Húsvét hétfőn indult a második transzport Mingolsheimbe , majd 24-én, szerdán a harmadik Hockenheimbe. Ezzel a csoporttal utazott Georg Ruck katolikus pap is 75 éves édesapjával és testvérével. Összesen harmincan voltak egy vagonba összezárva, csomagjaikkal együtt. Négy napig tartott az út az osztrák határig, vonatuk 24 órát vesztegelt a csolnoki állomáson. Itt Ruck atya vasárnap misét cerebrált sorstársainak.
Május 6-ig még három vonat indult Elekről Németországba: Kisslau, Ludwigsburg (mezőberényiekkel együtt) és Würzburg volt a végállomás.
Kereszt a Kétegyházi úton, 1960, Banner József felvétele
Amíg tehették, visszajártak az elűzött elekiek szülőföldjükre, de nem, vagy csak nagyon keveset beszéltek megpróbáltatásaikról, apró mozaikokból áll össze történetük. A sors furcsa fintora, hogy később ők segítették, segítik ma is itthon maradt honfitársaikat.
Köszönet Franziska Niedermayernek, hogy ezúttal is megosztotta velünk emlékeit!
Korábbi visszaemlékezései:
https://elekfoto.com/2013/03/08/tanciskola-1938-korul-1945-ben-es-1965-ben/
https://elekfoto.com/2014/08/01/eleki-bucsu-sarlos-boldogasszony-julius-2
Mester Klára
Források:
J. Stöckl-F. Brandt: Die Geschichte der Gemeinde Elel in Ungarn, Weinheim, 1997, 145-146
Das Schicksal der Deutschen in Ungarn, Herausgegeben vom Bundesministerium für Vertriebene, Flüchtlinge und Kriegsgeschädigte – Erlebnisbericht des Pfarrers Georg Ruck aus Elek
Wikipedia
J. Banner-Gy. Mester :Brauchtum der Fasten- und Osterzeit bei den Eleker Deutschen, Acta Ethnographica, 1968
elekfoto 