Kategóriák
album épületek család csoportkép egyház esemény modern szakma tájkép történelem technika természet utazás

A 2011-es gerolzhofeni látogatás képekkel

Klemm Tamás

Az idén is sor került egy rövid, de érdekes látogatásra részünkről Gerolzhofenben.

1. nap – Europäische Tankstellen-Tour

Július 21-én hajnalban szokatlan mozgolódást hallhattak a nyitott ablaknál alvó helybeliek a Gyulai út belső szakasza, illetve a polgármesteri hivatal környékén: Buszunkba gyömöszölve közepesen túlméretes poggyászainkat, elindultunk az idei németországi utunkra gerolzhofeni barátainkhoz.

Nagy várakozással indultam útnak, annak ellenére, hogy néhányszor már voltam Gerolzhofenben, mert az utazás előtti utolsó megbeszélésen utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony bemutatta programunkat, ami nagyon ígéretes volt.

Reggel kettőkor rendes esetben épp a másik oldalára fordul az ember, így elég szokatlan volt a hajnali szunyókálás a csak mérsékelten kényelmes buszon. Nemsokára egy nagy durranás és a leszakadó futófelület dörömbölése jelezte, hogy az egyik hátsó kerék megadta magát. “No, mégis kevesebbet kellett volna vacsoráznom…” gondoltam magamban, kicsit felriadva az éber horkolásos fázisomból. Ekkor még csak Tiszaug környékén jártunk, szerencsére sikerült hamarosan találni egy alkalmas helyet a megállásra, majd a szakszerű kerékcserére. Mint kiderült, a látszólag a semmiből oda-teleportált szerelő az egyik derék buszvezető volt, aki erre az alkalomra speciális ruházatba öltözött. Köszönet neki, igen ügyesen végezte a dolgát, pedig az a csavarok méretét és számát elnézve nem volt egészen könnyű.

A továbbiakban viszonylag gyakran megállva felvettünk még néhány utast, akikre a küldetés sikere érdekében a későbbiekben feltétlen szükségünk volt. A pót-pótkerék beszerzése is egy plusz benzinkutas látogatást okozott, és még volt pár ilyen eset. Így azt lehet mondanom, közepesen lassan haladtunk.

Útközben viszont láttunk szép tájakat, amennyire az EU-szabványos zajvédő falak engedték. Mindig megfogadom, hogy egyszer elmegyek a Melki Apátságba, de tényleg, nem csak elszáguldva mellette, elvégre Ausztria egyik legjelentősebb ilyen műemléke. Még az autópályáról is impozáns látványt nyújt.

Melki Apátság
Stift Melk, ahogyan az autópályáról látni

A megállások alkalmával mindig sétálgattunk kicsit. Fontos ez, mert különben nagyon megviseli az ember(lába)t az út. Mindig negyedórára álltunk meg, ami mindig harminc perces volt, de legalább nem hajszoltuk magunkat nagyon.

Útközben kicsit készültünk a műsorokra – mert még az indulás előtt kitaláltuk, hogy valami olyat fogunk énekelni, ami a vendéglátóinknak tetszik, és vidám hangulatot teremt. Először két, youtube-ról szerzett dalt próbáltunk ki, de mindenki túl bonyolultnak találta, főleg pedig rém hosszúnak. Egyik sem volt egyszerű eset. Szerénységem viszont elkövetett még fél nappal az indulás előtt egy rövid, ámde legalább általam frappánsnak gondolt dalt, amit aztán megszavazott a csapat – hmm, életemben először dalt írok, amit még elő is fogunk adni, unglaublich!

Végül a tervezettnél, 18:30-nál valamivel később, nyolc körül értünk Gerolzhofenbe, a Berliner Straße nagy parkolójába. Boldog vendéglátók, és még boldogabb fáradt utazók köszöntötték egymást nagy-nagy szeretettel. Régi jó barátok kérdezgették egymást, hogy wie-geht-es-dir, teljes volt a boldogság és a megkönnyebbülés.

Ankunft in GEO
Ankunft in GEO, ő Gerold.

A mi vendéglátónkat kapásból nem ismertem név alapján, de aztán némi utánjárásra kiderült, hogy ő Gerolzhofen emblematikus történelmi névadó figurájának, Gerold Őrgrófjának megszemélyesítőjeként közismert a helybeli közéletben, és már Eleken is volt, mi több, interjút is készítettem vele. Így a régi ismeretség esetemben is adott volt ilyen értelemben. Becuccoltunk a járművébe, majd szállásunkra mentünk.

Érkezés után utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné emlékeztet a következő napi programra

Tag 2: Klein Venedig mit dem großen Schiff, Speck im Bier? Und man singt mein allererstes Lied!

A következő napon mindjárt turistás mélyvíz, idegenvezetős városnézés és hajókázás keretében. Gerolzhofeni fő szervezőnk, Siegfried Brendel parancsnok kedves egykori kollégája, egy nyugdíjas rendőrtiszt vezetett bennünket körbe a szép középkori városkában, aki nagy szakértelemmel mesélte a város történetét, és hívta fel figyelmünket a szebbnél szebb épületek jellemzőire.

A "Kis Velence"
Egy bajor király nevezte el "Kis Velencének". A világörökség része!

A városon keresztül folyó Regnitz partján levő szép épületegyüttes, a “Kis Velence” megcsodálása után a püspöki székesegyházba is felmentünk, ahol a Bambergi Lovas nevű híres szobor az egyedüli ismert lovas szobor, ami egy templomban áll, ráadásul elvileg Szent István királyunkat ábrázolja, igazi unikum.

Bambergi Lovas
A Bambergi Lovas, aki elvileg Szent István.

A püspöknek egy csodás rózsakertje is van, nézzék csak meg a képeken. (Vigyázat, rengeteg fotó!)

A séta után betértünk egy kiváló helyi étterembe, ahol a remek Sauerbraten után feltétlenül meg kellett kóstolni a helyi sör-specialitást, a Rauchbier-t, ami a nevével megegyezően füstös ízű, így némi szalonnasütés hangulata van, de a szomjat is kiválóan oltotta, többek egybehangzó véleménye szerint.

Sauerbraten
Sauerbraten, nemzeti étel - nekem bejön! Jobbra fent NEM kóla, hanem Rauchbier látható.

A kulináris kitérő után a hajókikötőbe mentünk, ahol régen a város kereskedelmi átrakó központja volt, így könnyen felismerhető a tizenkilencedik századi masszív kinézetű kézzel tekerős darukról.

A polgármester úr és felesége a hajó tatján foglalt helyet a Brandt házaspárral és német barátainkkal.

A daruk már csak dísznek vannak ott, viszont a kikötőt használják ma is, mégpedig a két remek kirándulóhajó indulási helyéül, melyek közül mi is beültünk az egyikbe, és kihajóztunk. Végigmentünk a Kis-Velence házai előtt, majd át a Duna-Majna-Rajna-Csatornába, ahol tettünk egy kört Bamberg modern kikötőjében. Itt igen érdekes óriásdaruk és egyéb szép nagy ipari létesítmények szolgálják a világkereskedelmet.

Zsilipelés
Zsilipelés több mint 3 méter magasból le. Römi gondolkozik.

Számomra a szép házakon kívül a legérdekesebb a zsilipelés volt, ugyanis ezzel küzdik le a Regnitz folyó és a csatorna közti mintegy három méter szintkülönbséget (a csatorna van lejjebb). Izgalmas volt áthaladni az elég alacsony hidak alatt is: le kellett ülnie mindenkinek, nehogy megkopogtassa fejével a híd acélját.

Brücke ist niedrig!
Brücke ist niedrig!

A hajókázás után remek program volt az önálló városnézés szerte a városban, amikor több érdekes boltot sikerült felfedezni, többek között a Mór-házat, ami egy apró egykori gyógyszertárból lett belvárosi csecsebecse- és finomság-butik.

Természetesen körbefotóztuk a félig a víz fölé épített tanácsházát, aminek a falfestése rendelkezik pár vicces részlettel, melyek kiugranak a síkból, tehát szobor-stukkó elemek. Egy angyalkának a lába ilyen, meg valami nagy lebernyeg az ablak előtt.

Bambergi emlék, tanácsházával
Bambergi emlék, tanácsházával

A szép városka (hmm, nálunk ez már nagyváros lenne, hisz akkora a lakossága, mint Békéscsabának – egyébként magyar testvérvárosa Esztergom) megtekintése után hazabuszoztunk Gerolzhofenbe, ahol este már kezdődött is a Freundschaftsabend, a Barátsági Est.

Ennek műsorát részben a helyi, részben pedig a mi művészeink tették színessé – mondanom sem kell, hogy a Szilágyi-Bogár-Szabó-Szabó-féle verbunkos láttán a helyi táncosoknak mintha kicsit inukba szállt volna a bátorsága, de mindenki kedvesen végignézte és élvezte is a produkciókat. Végül a vasárnapi szerenád szervezője, Ute Hoefner zenetanárnő megkérte táncosainkat, hogy a verbunkost a vasárnapi programból ki ne hagyják!

Vendéglátóinknak nagyon tetszett Zimmermann Kornélia éneklése, aki Fornai Miklós zongorista kíséretével varázsolta el őket.

Feltűnő volt a publikum udvariassága, azaz az a kedves és korrekt hozzáállás, hogy amíg műsor volt a színpadon, senki sem sustorgott, beszélgetett halkan vagy hangosan, hanem szépen, csendben, udvariasan megnézték a műsort. EZ idehaza nagyon hiányzik. Mindegy, akinek nem inge, ne vegye magára!

Az est végén összetrombitáltam a mieinket, mindenki körbeállta az olyan sorstársakat, akinek volt szövege, és elénekeltük az Ungarisches Weinlied fantázianevű, borról, de sörről, meg két országról szóló dalomat. Zongoraművészünk nagyon kedvesen felajánlotta még a többiek műsora közepette, hogy ha eldúdolom neki valahogy, kísér minket zongorán, és úgy is tett. Ezúton is: Köszönöm, Miklós!
A dal végül sikert aratott, minden várakozásom ellenére… tényleg nem is volt gáz, és megdicsértek külön, hogy érteni lehetett. Nos, Danke schön, mindenkinek, annak aki énekelte, és annak is aki hallgatta! 🙂

Aki megtalálja a youtube-on a kissé rémes demó változatot, énekelgetheti szabadon. Annyit változtattunk rajta, hogy a refréneket kétszer énekeltük, egyébként ugyanolyan.

3. nap: Szabadprogramm, Oldtimer-Rallye, GeoMaris, Ebrach kolostortemploma, süteményezés a laudenbachi elekiekkel

A harmadik nap is bőséges programmal várt ránk. Délelőtt választás szerint ki-ki elment a strandra, vagy régi autókat nézett a belvárosban, ahol éppen a környékbeli oldtimer-tulajok raliztak, esetleg valahová másfelé ment a vendéglátóival. Mi ez utóbbi körbe tartoztunk, ekkor megtekintettük Dettelbach városkát, amelynek az egyik részében laktunk, egy kis borkóstolás közepette.

Oldtimer
Oldtimer

Délután a nagy parkolóból indultunk megnézni az Ebrach településen levő egykori kolostor templomát. A parkolóban szerencsére sikerült még elcsípni néhány szép régi kocsit a rali mezőnyéből, ha nem is mindet. Fényképek is készültek, aki szereti őket, nézze meg mindet!

Az ebrachi kolostor igen régi, de 1803-ban a szekularizáció során államosították, és 1851 óta börtönként működteti Bajorország. A templom ettől még nagyon szép – és a ciszterciek minden tudásukat és rengeteg vagyonukat belesürítették a díszítésébe. A sok-sok képet érdemes megnézni!

Rózsaablak
Eredetileg gótikus rózsaablak, barokk belső berendezéssel

Itt csatlakozott hozzánk Joschi Ament barátunk csapata, 48 Laudenbachból és környékéről érkezett egykori elekivel, így mi ketten feleségemmel azt is elmondhattuk magunkról, hogy találkoztunk rokonainkkal. Nagyon kedves beszélgetések közepette elfogyasztottunk egy otthonos erdei tisztáson sok tálca finom sütit és sok-sok kávét velük.

A kávészünet után a laudenbachiak Dettelbach megtekintésére továbbmentek, mi pedig az onnan nem messze levő Neuses am Berg településre mentünk a Düll szőlőbirtokra, ahol kis lovaskocsikkal kirándultunk a Majna varázslatos domboldalain, melyeket szépséges szőlők díszítenek.

Kocsikázunk a Düll birtok körüll
Kocsikázunk a Düll birtok körüll

A kirándulás után visszatérve a gazdaság épületébe kezdetét vette a vacsorás esti mulatság, közös zenélés és éneklés közepette, melyben nagy segítségünkre volt sokoldalú Sigi barátunk és Harald, aki szinte bármelyik ismert hangszeren játszani tud. Még szövegkönyveket is hoztak, hogy a kevésbé tájékozottak is tudjanak velük énekelni. Köszönjük nekik a kiváló műsort!

4. nap: “Mintha mise történt volna”, majd köszöntő és búcsú egyben, de azért buli is

Vasárnap délelőtt előbb misén vettünk részt a Steigerwald-Domban, ami során rendhagyó módon a könyörgéseket szerénységem tolmácsolásában magyarul is lehetett hallani.

Kornélia énekel
Kornélia a karzaton énekelt.

Az áldozás alatt aláfestésként Kornélia gyönyörűen énekelt, a hívek boldogok voltak, a mise véget ért. Érdekes volt mindezt németül hallgatni – valójában a hangulata ugyanaz, és ha az ember odahaza figyel valamelyest, itt is lehetett tudni, mikor, hol járunk éppen.

Mise
Messe im Steigerwalddom

Nekem furcsa volt azért egy kicsit, őszintén bevallom, hogy egyszer már megtanultam a Miatyánkot (Vater unser…) hasonló célokra, de nem tudtam végigmondani. Legközelebbre viszünk szöveget, sokkal jobb lesz.
A gerolzhofeni templom érdekes módon nagyjából hasonló méretű, mint a miénk – de ha belegondolunk, egykoron elvileg a mi templomunk is majd’ tízezer ember igényeire épült, amikor Lökösháza-puszta is Elek része volt.

No de elkanyarodtunk a lényegről, véget ért a szertartás, majd mindenki várakozásokkal telten vonult át az innen nem messze álló régi tanácsházára, ahol Irmgard Krammer polgármester asszony adott fogadást a tiszteletünkre. Ennek során sok-sok szép beszéd hangzott el, majd különféle szép ajándékok átadása történt.

Mi Zimmermann Ferenc, Kornélia édesapja két szép festményét vittük, valamint a testvérvárosi dokumentum felnagyított, és szépen bekeretezett másolatát. Mindezt Pluhár László polgármester úr és Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony adta át, nagy sikert aratva a jelenlevők körében. Jelen voltak Gerolzhofen korábbi polgármesterei, Stephan és Bräuer urak is, de megemlékeztek Szántó Istvánról, és Klemm Istvánról is.

Zimmermann Ferenc remekbe szabott képeit kapta a polgármester-asszony
Zimmermann Ferenc remekbe szabott képeit kapta a polgármester-asszony

Kornélia és Miklós itt is szép műsort szolgáltattak, igazán jól illett a helyiség és az alkalom hangulatához.

A műsor végeztével pár kedves szót váltottunk Bräuer úrral, mivel feleségemet és engem is jól ismert korábbról. Ezután mi vendéglátónkkal, az Őrgróf őméltóságával, vagyis Peter Popp úrral elmentünk az ő kedvenc látnivalóját, a Kitzingen város Majna-partján létrehozott Gartenschau-t, azaz Kertészeti Kiállítást megnézni. Varázslatos dolgokat, csodás virágokat és vicces zöldségeket is láttunk – a képek magukért beszélnek, én a virágok nagy részét nem tudom nevén szólítani, de azért nagyon tetszettek.

Elmélyedve a kertészetben
Elmélyedve a kertészetben

Vasárnap este került sor a Szerenádra, amit eredetileg a Spitalgarten nevű helyre álmodott meg a főszervező, a helyi éneklő ifjúság és felnőttség feje, Ute Hoefner tanárnő, de végül az esővel fenyegető időjárás miatt a Stadthalléban tartottuk meg, mint ahogyan a péntek esti Barátság-estet is.

Miklós zongorázik
Miklós zongorázik

A Szerenád számos csodálatosan éneklő kórus, Zimmermann Kornélia éneke és Fornai Miklós zongorista remek játéka mellett népitáncosaink részére is feladatot jelentett, utóbbiról készítettem rövid filmeket is, melyeket meg lehet tekinteni a youtube-on. Első film: itt, illetve második: itt. A békési tánc részlete pedig itt van.

A szerenád műsorának végén még egy kis beszélgetés után hamar összepakolták az asztalokat, hiszen másnap munkanap, sietni kell, hogy mindenki eleget tegyen kötelezettségeinek.

5. nap: Levezető kör a buszban, Dunamenti Perec beszerzés, Jövőre újra ugyanitt-reménységek.

Hétfő reggel nyolc körül újra összegyűlt a csapat, és érzékeny, de bizakodó búcsút véve kedves vendéglátóinktól (valamint természetesen meghívva mindenkit Elekre) indultunk útnak visszafelé. Nagyjából hasonló idő alatt értünk vissza, mint ahogy odautaztunk – sokszor megálltunk, de elvégre nem kergetett a tatár, és Regensburgban még egy kis shoppingolásra is volt idő.

Köszönjük nektek, kedves gerolzhofeniek!

És természetesen köszönjük utunk szervezőinek, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszonynak és Pluhár László polgármesternek, hogy részt vehettünk ezen a jól sikerült úton, tovább erősítve testvérvárosi kapcsolatainkat.

Kategóriák
archiv szakma történelem

Báró Urbán Péter

Rapajkó Tibor

Urbán Péter (1870-1935) 1870-ben született az Arad megyei Sofronyán. Jelentős közéleti személyiség volt,  hisz pl. minden fontos aradi és Arad megyei egyesületben tevékenykedett. Sógora volt Horthy Miklósnak. Gazdasági akadémiát végzett, 1910-től főrendiházi tag is volt.

1926-31-ben Battonya országgyűlési képviselője, 1935-ben pedig Eleket képviselte a Nemzeti Egység Párt (kormánypárt) programjával. Még ugyanebben az évben  meghalt,  Reibel Mihály, eleki plébános őt követte a Parlamentben. ellenzékiként.

Báró Urbán Péter, aki Reibel Mihály előtt volt Elek országgyűlési képviselője
Kategóriák
archiv csoportkép esemény történelem utazás

Első hivatalos kapcsolatfelvétel Gerolzhofennel, 1984

Az 1984-as év egy jelentős eseményéről a következőket írta  Josef Schneider “Aus der Geschichte der Großgemeinde Elek” c. művében :

“260 évvel ezelőtt vándoroltak ki az első gerolzhofeniek Elekre. Szokatlan ünnepség Gerolzhofenben.

Az elüldözött elekiek egyre-másra tettek fel kérdéseket őseikkel kapcsolatban Gerolzhofenben, emellett Franz Ament különös kitartása is közrejátszott abban, hogy az újdonságokra nyitott, tiszteletbeli városi levéltáros, Otto Weigand közelebbről is górcső alá vette az 1700-as évektől kezdődően a gerolzhofeni tanácsi jegyzőkönyveket. A 19. kötetben, az 1723-1730 évfolyamban jegyzőkönyvezték és név szerint felsorolták, hogy 1724. április 22-én 13 család 66 személlyel a Magyar Királyságba, Gyulára költözött. Ott a gerolzhofeniek részére kiutalták az attól délre fekvő, elnéptelenedett Elek pusztáját.

Otto Weigand nagyszabású cikket írt az adatok alapján a  „Steigerwald-Bote“ újságban“Hogyan találtak második hazát Magyarországon” (“Wie Gerolzhofer in Ungarn eine zweite Heimat fanden”), amely a polgárok és a város vezetése körében is nagy figyelmet kapott. A lakosság jó visszhangja alapján döntött úgy a város vezetése és Weigand levéltáros, hogy május 5-én és 6-án a Német Szövetségi Köztársaságban és Eleken élő elekiekkel együtt ünnepeljék meg a kivándorlás 260 éves évfordulóját. A rendezvény nem várt sikere igazolta a rendezők egyedüli ötletének helyességét. Több, mint 700 egykori eleki jött el a Német Szövetségi Köztársaságból és a tengerentúlról.

Elekről egy 51 fős delegáció érkezett (élén Szántó István tanácselnökkel).  A rendezvény egyedülálló mivoltát magyarázza a prominens személyek nagy számának jelenléte is. Hozzájuk tartozott Dr.Otto von Habsburg Európa-parlamenti képviselő,  Dr. hc. Philipp Meyer bajorországi kormányelnök, A Magyarországi  Németek Szövetségének országos elnöke, Dr. Sauter, valamint Karl Beck tartományi tanácsos és sokan mások.

A 260 éves jubileumi ünnepség, prominens vendégekkel.

Az ünnepség csúcspontja Dr. Otto von Habsburg európa-parlamenti képviselő előadása volt. Magyar nyelven fordult az elekiekhez is azzal, hogy ő az egyetlen képviselő a strasbourgi parlamentben, aki tud magyarul.”

Kategóriák
album család esemény modern technika utazás

Gerolzhofeni diákok Eleken, 2011. május

Ilyen volt a gerolzhofeni vendégek programja 2011. május 1-7. között

[képek később]

Május 1.vasárnap:  Érkezés

A gerolzhofeni diákok és tanárok fogadása a Polgármesteri Hivatal mögötti téren. Köszöntés a Polgármesteri Hivatalban. A tanulók  ismerkedése, elhelyezésük családoknál.

Este a fogadáson  résztvevők: Pluhár László polgármester, Lukácsné Kohut Anna, Klemm Tamás, Pelle László, Brandt Antalné, és a vendéglátó szülők és tanulók.

Május 2. hétfő: 8 óra után indulás az iskola elől lovagolni a lovardába busszal 12 óráig (Barna János) Klemm Tamással.. Utána ebéd az iskola ebédlőjében.  Ezt követően 2 órakor indulunk az iskola elől a szomszéd fürdővárosba, Gyulára. Gyulán városnézés, szökőkút, vár, fürdő. Nagyné Nádor Gabriellával, és Dávid Rémusszal. Fürdés után a Kézműves cukrászdában fagylaltozás. Érkezés kb.6 óra után.

Május 3. kedd: 8 óra után indulás az iskola elől lovagolni a lovardába busszal 12 óráig Klemm Tamással és Morárné Julikával.
Utána ebéd az iskola ebédlőjében.  Ezt követően  a tanulók hazamennek, és 2 órakor indulunk az iskola elől Szent Benedekre kocsikázni a pusztában, majd A Tanyamúzeumot nézzük meg. Pelle Lászlóval, Lukácsné Kohut Annával, Morár Péternével. Ezt követően a tanulók ott fognak paprikást vacsorázni.

Május 4. szerda: 8 óra után indulás az iskola elől Gyulára go-kartozni busszal 12 óráig. Kísérők: Pelle László, Klemm Tamás

Utána ebéd az iskola ebédlőjében. Délután 2-től utazás Mezőhegyesre, a Ménes birtokra, hazafelé a szabadkígyósi Wenckheim-kastély megtekintése. Morárné Julika, Pelle László, Brandt Antalné

Május 5. csütörtök: 8:30-kor indulás  Romániába, a szomszédos Szentanna városában, ahol a német nemzetiségű iskolát fogjuk megnézni, az ott tanuló diákokkal beszélgetünk hagyományaikról, és az  Európai Unióról. Kísérő:  Pelle László, Pelle Ágnes,Lukácsné  Kohut Anna, Brandt Antalné

Május 6. péntek: 8 órakor indulunk Hódmezővásárhelyre az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági napok kiállítását nézzük meg, majd továbbhaladva Szeged városát nézzük meg. Pelle László, Klemm Tamás.

Május 7. szombat: Délelőtt szabadprogram a családoknál. A piac megtekintése Békéscsabán, vagy a Csabacenter, stb.  Ebéd a vendéglátóknál. Délután csomagolás, úticsomag készítése minden tanulónak a családoktól, majd 3 órától búcsúzás  az iskola udvarán, ahol a vendégeknek és vendéglátóknak hidegtálas vacsora.

Este hazautazás.

Minden szervező  és résztvevő pedagógusnak, szülőnek, tanulónak köszönjük a segítségét!

Kategóriák
archiv épületek csoportkép szakma történelem technika utazás

Elek főtere 1941 előtt

70 éves a jobboldali közlekedés Magyarországon

Klemm Tamás

A következő fotó a Leimen-Haus gyűjteményében található. Nem volt még alkalmam szkennerrel beolvasni, emiatt sajnos elég zajos a kép (fényképezőgéppel fotóztam). A mai buszmegálló helyén egykor állott üzlet, a Brandt-ház (mai “Sakáltanya” ill. Mokán Ingatlan Iroda épülete), valamint a Román Iskola (egykoron Großes Wirtshaus) látható rajta.

[Időközben sikerült nagyobb felbontásban is digitalizálni a képet, megtekinthető ide kattintva.]

Előtérben egy autóbusz, ami az út bal oldalán várja a Gyula felé utazni kívánó utasokat… ebből lehet tudni, hogy a kép 1941 előtt készült, mivel ekkor, pontosan 1941. július 6-án állt át Magyarország a jobboldali közlekedésre (pontosan hetven éve!).

A busz érdekessége még az ablak tetején látható viszonylatjelző. Ez színes jelekkel festett tárcsa volt, hogy az olvasni nem tudó emberek is tudják, melyik járatról van szó.

Bazalt kockakő útburkolat is van itt bőven, ami egyébként a Lökösházi út csatornaépítéstől nem háborgatott részén ma is az aszfalt alatt van. Eredetileg csak a falu közepét és az állomást kötötte össze szilárd burkolatú út, melyet itt láthatunk.

Eleki főtér, autóbusszal és helyi lakosokkal, 1941 előtt

A mostani elhagyatott újságosbódé helyén álló üzlet előtt élénk társasági élet folyik. (A bolt felirata talán egy szkennelt változaton olvasható lenne, de ehhez kicsit neki kell ülnöm a technikának.) Egy korabeli lovaskocsira talán a bevásárlás tárgyait pakolják fel.  Két leányzó pedig a fényképész kedvéért a kereszteződés közepébe jött – vajon élnek még?

Kár, hogy nem lehet már tudni, kik vannak a képen.

Kategóriák
archiv épületek egyház esemény szakma történelem

Singer Ferenc ezüstmiséje Eleken

Rapajkó Tibor

Az eleki kötődésü Singer Ferenc (1919-1993) 1968. június 16-án Eleken mutatta be ezüstmiséjét. Több paptársával együtt jogtalanul internálták 1949-53-ig,  melyben közrejátszhatott az is,  hogy cserkészvezető is volt,  ami akkor nagy “bűnnek”  számított. Singer Ferenc 1966-93-ig szeged-tarjáni plébános volt.

Singer Ferenc ezüstmiséje 1968-ban
Singer Ferenc ezüstmiséje 1968-ban
Kategóriák
Uncategorized

Új! Az elekfoto német nyelven!

Minden érdeklődő olvasóval tudatjuk, hogy mostantól az elekfoto honlap elérhető német nyelven is!

A nyelv átkapcsolásához a fekete menüsávból kell a Deutsch menüt kiválasztani, majd a megjelenő linkre kattintani.

Ab jetzt ist elekfoto auch in deutscher Sprache zu lesen!

Bitte wählen Sie dazu auf der schwarzen Menüleiste “Deutsch”, und klicken Sie auf den erscheinenden Link!

elekfoto

Kategóriák
archiv épületek család csoportkép esemény történelem

Elekiek a Szovjetunióban

Rapajkó Tibor

Az 1980-as évek közepén készült fényképen elekieket láthatunk,  akik akkor jutalomból utazhattak a Szovjetunióba. 1991-től már nem létezik ez az ország sem,  de akkor még természetesen nem láthatott senki sem a jövőbe; mindenkinek csak a szépet és a jót mutatták meg,  így az elekieknek is.

A fotó Hack Antalné tulajdona.

Hack Moszkvában
Elekiek moszkvai jutalomkirándulása 1985 körül - Hack Antalné tulajdona.
Kategóriák
archiv épületek csoportkép egyház esemény történelem technika

Harangszentelés, 1929. május 3.

1929. május 3-án szentelte fel Dr. Glattfelder Gyula megyés püspök a templom új harangjait.

Néhány család nagyvonalú adománya lehetővé tette, hogy a templom részére négy darab új harangot rendeljen az egyházközség. A harangok súlya 825, 517, 246 és 106 kg volt, az áruk pedig 9.655,80 pengőt tett ki.

A nagy alkalomra lezárták a plébánia és a templom közötti teret a forgalom elől. Itt álltak az ünnepi díszbe öltöztetett harangok a felhúzó szerkezettel, amelyet jó néhány férfi működtetett. A lakosság nagy létszámban vett részt a felejthetetlen eseményen.

Harangszentelés 1929 május 3-án, Dr. Glattfelder Gyula és más fontos személyek
Harangszentelés 1929 május 3-án, Dr. Glattfelder Gyula és más fontos személyek

A képeket Rapajkó Tibor helytörténész találta a plébánián, a szöveges információt Josef Schneider (“Fäldschär”): “Aus der Geschichte der Großgemeinde Elek” c. művének kéziratából idézem. A két fotó alatt Reibel Mihály jegyzete olvasható: Emlékül a harangszentelésről, 1929. VI.25. – ez nyilván egy kicsit későbbre van datálva, mint az esemény, mivel ekkortájt készülhettek el a fényképek.

Harangszentelés, 1929. május 3., harangok a földön, háttérben az iskola.
Harangszentelés, 1929. május 3., harangok a földön, háttérben az iskola.
Harangszentelés, 1929. május 5. Reibel Mihály kézírásával, emlékül.
Harangszentelés, 1929. május 5. Reibel Mihály kézírásával, emlékül.
Kategóriák
archiv csoportkép esemény

Az ismeretlen csoportképről (részben) lehullt a fátyol!

Megmutattuk a 60-as évekbeli csoportképet Zimmermann Ferencnének, akinek sokakat sikerült beazonosítania.

Az eredmény megnézhető az eredeti cikkben (ide kattintva).