Klemm Tamás
Szeptember 18-án ritka eseményre, négyes keresztelőre került sor az eleki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban. Az erről szóló cikk megtalálható a plébánia oldalán, itt.
Klemm Tamás
Szeptember 18-án ritka eseményre, négyes keresztelőre került sor az eleki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban. Az erről szóló cikk megtalálható a plébánia oldalán, itt.
Klemm Tamás
Nemrég látogatást tettem rokonaimnál, és újabb értékes képeket sikerült beszereznem.
Singer Ferenc, akinek ezüstmiséjéről már írtunk, édesapám nagynénjének nagybátyja, papi hivatása betöltése mellett szenvedélyes hobbi-fényképész volt, és szerencsére minden alkalommal, amikor csak Eleken járt, lelkesen fotózott. Így maradt ránk sok fénykép az 50-es-60-as évek Elekjéről. Ezek persze leginkább családi fényképek, amelyek nem feltétlenül valók közlésre, de vannak igen érdekesek is.
Nem tudni, neki köszönhető-e a már korábban bemutatott csoportkép a plébánián, vagy valaki más készítette őket, de most kiderült számomra, hogy ez a templomi kórust ábrázolja. Kaptam egy másik változatot a már bemutatott képből, bőséges információval ellátva, továbbá egy még érdekesebb, illetve legalábbis még régebbi másikat, amely ugyanazt a kórust ábrázolja, de még az ötvenes évek elején.
Időrendi sorrendben haladva, álljon itt az ötvenes évekbeli kép elsőként:

A képen levő emberek felsorolásában a képek tulajdonosa, Klemm Ferenc, illetve leánya, Hilda segédkeztek. Szerintük a következő személyek vannak ezen a fényképen:
Felső sor, balról jobbra: 1. Ismeretlen (második képen Kocsondiné mellett), 2., 3., 4. ismeretlen, 5. Hencz Imre, 6. Bender Ferenc, 7. ismeretlen.
Második sor, balról kezdve: 1. Bender Franciska, 2. Bender Veronika, 3. Strifler Franciska (1932-2002), 4. ismeretlen, 5. Singer Antalné Horváth Erzsébet (Batthyányi utca), 6. Pugymerné szül. Agárdy, 7. ismeretlen, 8. Pavelkáné Singer Anna (Kossuth utca), 9. (kicsit feljebb) ismeretlen, 10. Istenesné, 11. Hencz Imréné, 12. Dávid Rémuszné szül. Löffler Julianna, 13. ismeretlen (második képen alsó sor, 1.), 14. ismeretlen, aki Strifler Franciska barátnője volt, 15. Lujza tanító néni, 16. ismeretlen, 17. ismeretlen;
Ülő sor balról jobbra: 1. Agárdy Antal, 2. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska, 3. Honos Ferencné. legjobb szoprán, 4. Farkas Istvánné, 5. Farkas István, kántor, 6. Bender Ferencné, 7. Szabó Józsefné (az első eleki veseátültetés donor alanya), 8. Szabó József.
A második fénykép a már korábban bemutatott, plébánián talált csoportképnek a tulajdonképpeni jobban sikerült változata, hiszen ezen a képen néhány személlyel többen vannak, illetve mindenki a fényképezőgépbe nézett.

Ezen az újabb fotón a következő személyek láthatóak:
Felső sor balról: 1. Dörnyei János, legjobb basszus énekhang, 2. Bender Ferenc, 3. Agárdy Antal, 4. ismeretlen, 5. Halasi (Hauck) György, 6. ismeretlen.
Második sor balról: 1. Radnai (Reisz) Lujza, 2. Ament Kornélia, félig mögötte 3. Bender Franciska, 4. Kocsondiné Irén, 5. hátul ismeretlen férfi, 6. Wittmann Ferencné „Rizus”, 7. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska (Singer Ferenc plébános testvére), 7. Halasi (Hauck) Györgyné, 8. előtte félig látszik: Ismeretlen, 9. ismeretlen előtte 10. Brandt Mária, későbbi Abonyi Józsefné, 11. Honos Ferencné, a legjobb szopránhang tulajdonosa, 12. Özv. Farkas Istvánné, akinek férje, Farkas István a kántor volt, és a másik képen még szerepel, elöl. 13. Kalász (Groh) Teréz, egykori apáca, 14. Ament Éva, 15. a szélen levágva egy tanítónő, Lujzi néni, aki a 2-es óvoda mellett lakott.
Ülő sor: 1. Ismeretlen, 2. Csizmadia József, 3. Ruck atya, 4. Wagenhofer atya, 5. Bender Ádám harangozó.
Köszönöm Klemm Ferencnek és Klemm Hildának a szép képeket és az adatokat!
A fényképekkel, hiányzó nevekkel kapcsolatos észrevételeket elküldhetik hozzászólás formájában, vagy a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével.
Klemm Tamás
Az idén is sor került egy rövid, de érdekes látogatásra részünkről Gerolzhofenben.
1. nap – Europäische Tankstellen-Tour
Július 21-én hajnalban szokatlan mozgolódást hallhattak a nyitott ablaknál alvó helybeliek a Gyulai út belső szakasza, illetve a polgármesteri hivatal környékén: Buszunkba gyömöszölve közepesen túlméretes poggyászainkat, elindultunk az idei németországi utunkra gerolzhofeni barátainkhoz.
Nagy várakozással indultam útnak, annak ellenére, hogy néhányszor már voltam Gerolzhofenben, mert az utazás előtti utolsó megbeszélésen utunk fő szervezője, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony bemutatta programunkat, ami nagyon ígéretes volt.
Reggel kettőkor rendes esetben épp a másik oldalára fordul az ember, így elég szokatlan volt a hajnali szunyókálás a csak mérsékelten kényelmes buszon. Nemsokára egy nagy durranás és a leszakadó futófelület dörömbölése jelezte, hogy az egyik hátsó kerék megadta magát. “No, mégis kevesebbet kellett volna vacsoráznom…” gondoltam magamban, kicsit felriadva az éber horkolásos fázisomból. Ekkor még csak Tiszaug környékén jártunk, szerencsére sikerült hamarosan találni egy alkalmas helyet a megállásra, majd a szakszerű kerékcserére. Mint kiderült, a látszólag a semmiből oda-teleportált szerelő az egyik derék buszvezető volt, aki erre az alkalomra speciális ruházatba öltözött. Köszönet neki, igen ügyesen végezte a dolgát, pedig az a csavarok méretét és számát elnézve nem volt egészen könnyű.
A továbbiakban viszonylag gyakran megállva felvettünk még néhány utast, akikre a küldetés sikere érdekében a későbbiekben feltétlen szükségünk volt. A pót-pótkerék beszerzése is egy plusz benzinkutas látogatást okozott, és még volt pár ilyen eset. Így azt lehet mondanom, közepesen lassan haladtunk.
Útközben viszont láttunk szép tájakat, amennyire az EU-szabványos zajvédő falak engedték. Mindig megfogadom, hogy egyszer elmegyek a Melki Apátságba, de tényleg, nem csak elszáguldva mellette, elvégre Ausztria egyik legjelentősebb ilyen műemléke. Még az autópályáról is impozáns látványt nyújt.
A megállások alkalmával mindig sétálgattunk kicsit. Fontos ez, mert különben nagyon megviseli az ember(lába)t az út. Mindig negyedórára álltunk meg, ami mindig harminc perces volt, de legalább nem hajszoltuk magunkat nagyon.
Útközben kicsit készültünk a műsorokra – mert még az indulás előtt kitaláltuk, hogy valami olyat fogunk énekelni, ami a vendéglátóinknak tetszik, és vidám hangulatot teremt. Először két, youtube-ról szerzett dalt próbáltunk ki, de mindenki túl bonyolultnak találta, főleg pedig rém hosszúnak. Egyik sem volt egyszerű eset. Szerénységem viszont elkövetett még fél nappal az indulás előtt egy rövid, ámde legalább általam frappánsnak gondolt dalt, amit aztán megszavazott a csapat – hmm, életemben először dalt írok, amit még elő is fogunk adni, unglaublich!
Végül a tervezettnél, 18:30-nál valamivel később, nyolc körül értünk Gerolzhofenbe, a Berliner Straße nagy parkolójába. Boldog vendéglátók, és még boldogabb fáradt utazók köszöntötték egymást nagy-nagy szeretettel. Régi jó barátok kérdezgették egymást, hogy wie-geht-es-dir, teljes volt a boldogság és a megkönnyebbülés.
A mi vendéglátónkat kapásból nem ismertem név alapján, de aztán némi utánjárásra kiderült, hogy ő Gerolzhofen emblematikus történelmi névadó figurájának, Gerold Őrgrófjának megszemélyesítőjeként közismert a helybeli közéletben, és már Eleken is volt, mi több, interjút is készítettem vele. Így a régi ismeretség esetemben is adott volt ilyen értelemben. Becuccoltunk a járművébe, majd szállásunkra mentünk.
Tag 2: Klein Venedig mit dem großen Schiff, Speck im Bier? Und man singt mein allererstes Lied!
A következő napon mindjárt turistás mélyvíz, idegenvezetős városnézés és hajókázás keretében. Gerolzhofeni fő szervezőnk, Siegfried Brendel parancsnok kedves egykori kollégája, egy nyugdíjas rendőrtiszt vezetett bennünket körbe a szép középkori városkában, aki nagy szakértelemmel mesélte a város történetét, és hívta fel figyelmünket a szebbnél szebb épületek jellemzőire.
A városon keresztül folyó Regnitz partján levő szép épületegyüttes, a “Kis Velence” megcsodálása után a püspöki székesegyházba is felmentünk, ahol a Bambergi Lovas nevű híres szobor az egyedüli ismert lovas szobor, ami egy templomban áll, ráadásul elvileg Szent István királyunkat ábrázolja, igazi unikum.
A püspöknek egy csodás rózsakertje is van, nézzék csak meg a képeken. (Vigyázat, rengeteg fotó!)
A séta után betértünk egy kiváló helyi étterembe, ahol a remek Sauerbraten után feltétlenül meg kellett kóstolni a helyi sör-specialitást, a Rauchbier-t, ami a nevével megegyezően füstös ízű, így némi szalonnasütés hangulata van, de a szomjat is kiválóan oltotta, többek egybehangzó véleménye szerint.
A kulináris kitérő után a hajókikötőbe mentünk, ahol régen a város kereskedelmi átrakó központja volt, így könnyen felismerhető a tizenkilencedik századi masszív kinézetű kézzel tekerős darukról.
A daruk már csak dísznek vannak ott, viszont a kikötőt használják ma is, mégpedig a két remek kirándulóhajó indulási helyéül, melyek közül mi is beültünk az egyikbe, és kihajóztunk. Végigmentünk a Kis-Velence házai előtt, majd át a Duna-Majna-Rajna-Csatornába, ahol tettünk egy kört Bamberg modern kikötőjében. Itt igen érdekes óriásdaruk és egyéb szép nagy ipari létesítmények szolgálják a világkereskedelmet.
Számomra a szép házakon kívül a legérdekesebb a zsilipelés volt, ugyanis ezzel küzdik le a Regnitz folyó és a csatorna közti mintegy három méter szintkülönbséget (a csatorna van lejjebb). Izgalmas volt áthaladni az elég alacsony hidak alatt is: le kellett ülnie mindenkinek, nehogy megkopogtassa fejével a híd acélját.
A hajókázás után remek program volt az önálló városnézés szerte a városban, amikor több érdekes boltot sikerült felfedezni, többek között a Mór-házat, ami egy apró egykori gyógyszertárból lett belvárosi csecsebecse- és finomság-butik.
Természetesen körbefotóztuk a félig a víz fölé épített tanácsházát, aminek a falfestése rendelkezik pár vicces részlettel, melyek kiugranak a síkból, tehát szobor-stukkó elemek. Egy angyalkának a lába ilyen, meg valami nagy lebernyeg az ablak előtt.
A szép városka (hmm, nálunk ez már nagyváros lenne, hisz akkora a lakossága, mint Békéscsabának – egyébként magyar testvérvárosa Esztergom) megtekintése után hazabuszoztunk Gerolzhofenbe, ahol este már kezdődött is a Freundschaftsabend, a Barátsági Est.
Ennek műsorát részben a helyi, részben pedig a mi művészeink tették színessé – mondanom sem kell, hogy a Szilágyi-Bogár-Szabó-Szabó-féle verbunkos láttán a helyi táncosoknak mintha kicsit inukba szállt volna a bátorsága, de mindenki kedvesen végignézte és élvezte is a produkciókat. Végül a vasárnapi szerenád szervezője, Ute Hoefner zenetanárnő megkérte táncosainkat, hogy a verbunkost a vasárnapi programból ki ne hagyják!
Vendéglátóinknak nagyon tetszett Zimmermann Kornélia éneklése, aki Fornai Miklós zongorista kíséretével varázsolta el őket.
Feltűnő volt a publikum udvariassága, azaz az a kedves és korrekt hozzáállás, hogy amíg műsor volt a színpadon, senki sem sustorgott, beszélgetett halkan vagy hangosan, hanem szépen, csendben, udvariasan megnézték a műsort. EZ idehaza nagyon hiányzik. Mindegy, akinek nem inge, ne vegye magára!
Az est végén összetrombitáltam a mieinket, mindenki körbeállta az olyan sorstársakat, akinek volt szövege, és elénekeltük az Ungarisches Weinlied fantázianevű, borról, de sörről, meg két országról szóló dalomat. Zongoraművészünk nagyon kedvesen felajánlotta még a többiek műsora közepette, hogy ha eldúdolom neki valahogy, kísér minket zongorán, és úgy is tett. Ezúton is: Köszönöm, Miklós!
A dal végül sikert aratott, minden várakozásom ellenére… tényleg nem is volt gáz, és megdicsértek külön, hogy érteni lehetett. Nos, Danke schön, mindenkinek, annak aki énekelte, és annak is aki hallgatta! 🙂
Aki megtalálja a youtube-on a kissé rémes demó változatot, énekelgetheti szabadon. Annyit változtattunk rajta, hogy a refréneket kétszer énekeltük, egyébként ugyanolyan.
3. nap: Szabadprogramm, Oldtimer-Rallye, GeoMaris, Ebrach kolostortemploma, süteményezés a laudenbachi elekiekkel
A harmadik nap is bőséges programmal várt ránk. Délelőtt választás szerint ki-ki elment a strandra, vagy régi autókat nézett a belvárosban, ahol éppen a környékbeli oldtimer-tulajok raliztak, esetleg valahová másfelé ment a vendéglátóival. Mi ez utóbbi körbe tartoztunk, ekkor megtekintettük Dettelbach városkát, amelynek az egyik részében laktunk, egy kis borkóstolás közepette.
Délután a nagy parkolóból indultunk megnézni az Ebrach településen levő egykori kolostor templomát. A parkolóban szerencsére sikerült még elcsípni néhány szép régi kocsit a rali mezőnyéből, ha nem is mindet. Fényképek is készültek, aki szereti őket, nézze meg mindet!
Az ebrachi kolostor igen régi, de 1803-ban a szekularizáció során államosították, és 1851 óta börtönként működteti Bajorország. A templom ettől még nagyon szép – és a ciszterciek minden tudásukat és rengeteg vagyonukat belesürítették a díszítésébe. A sok-sok képet érdemes megnézni!
Itt csatlakozott hozzánk Joschi Ament barátunk csapata, 48 Laudenbachból és környékéről érkezett egykori elekivel, így mi ketten feleségemmel azt is elmondhattuk magunkról, hogy találkoztunk rokonainkkal. Nagyon kedves beszélgetések közepette elfogyasztottunk egy otthonos erdei tisztáson sok tálca finom sütit és sok-sok kávét velük.
A kávészünet után a laudenbachiak Dettelbach megtekintésére továbbmentek, mi pedig az onnan nem messze levő Neuses am Berg településre mentünk a Düll szőlőbirtokra, ahol kis lovaskocsikkal kirándultunk a Majna varázslatos domboldalain, melyeket szépséges szőlők díszítenek.
A kirándulás után visszatérve a gazdaság épületébe kezdetét vette a vacsorás esti mulatság, közös zenélés és éneklés közepette, melyben nagy segítségünkre volt sokoldalú Sigi barátunk és Harald, aki szinte bármelyik ismert hangszeren játszani tud. Még szövegkönyveket is hoztak, hogy a kevésbé tájékozottak is tudjanak velük énekelni. Köszönjük nekik a kiváló műsort!
4. nap: “Mintha mise történt volna”, majd köszöntő és búcsú egyben, de azért buli is
Vasárnap délelőtt előbb misén vettünk részt a Steigerwald-Domban, ami során rendhagyó módon a könyörgéseket szerénységem tolmácsolásában magyarul is lehetett hallani.
Az áldozás alatt aláfestésként Kornélia gyönyörűen énekelt, a hívek boldogok voltak, a mise véget ért. Érdekes volt mindezt németül hallgatni – valójában a hangulata ugyanaz, és ha az ember odahaza figyel valamelyest, itt is lehetett tudni, mikor, hol járunk éppen.
Nekem furcsa volt azért egy kicsit, őszintén bevallom, hogy egyszer már megtanultam a Miatyánkot (Vater unser…) hasonló célokra, de nem tudtam végigmondani. Legközelebbre viszünk szöveget, sokkal jobb lesz.
A gerolzhofeni templom érdekes módon nagyjából hasonló méretű, mint a miénk – de ha belegondolunk, egykoron elvileg a mi templomunk is majd’ tízezer ember igényeire épült, amikor Lökösháza-puszta is Elek része volt.
No de elkanyarodtunk a lényegről, véget ért a szertartás, majd mindenki várakozásokkal telten vonult át az innen nem messze álló régi tanácsházára, ahol Irmgard Krammer polgármester asszony adott fogadást a tiszteletünkre. Ennek során sok-sok szép beszéd hangzott el, majd különféle szép ajándékok átadása történt.
Mi Zimmermann Ferenc, Kornélia édesapja két szép festményét vittük, valamint a testvérvárosi dokumentum felnagyított, és szépen bekeretezett másolatát. Mindezt Pluhár László polgármester úr és Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszony adta át, nagy sikert aratva a jelenlevők körében. Jelen voltak Gerolzhofen korábbi polgármesterei, Stephan és Bräuer urak is, de megemlékeztek Szántó Istvánról, és Klemm Istvánról is.
Kornélia és Miklós itt is szép műsort szolgáltattak, igazán jól illett a helyiség és az alkalom hangulatához.
A műsor végeztével pár kedves szót váltottunk Bräuer úrral, mivel feleségemet és engem is jól ismert korábbról. Ezután mi vendéglátónkkal, az Őrgróf őméltóságával, vagyis Peter Popp úrral elmentünk az ő kedvenc látnivalóját, a Kitzingen város Majna-partján létrehozott Gartenschau-t, azaz Kertészeti Kiállítást megnézni. Varázslatos dolgokat, csodás virágokat és vicces zöldségeket is láttunk – a képek magukért beszélnek, én a virágok nagy részét nem tudom nevén szólítani, de azért nagyon tetszettek.
Vasárnap este került sor a Szerenádra, amit eredetileg a Spitalgarten nevű helyre álmodott meg a főszervező, a helyi éneklő ifjúság és felnőttség feje, Ute Hoefner tanárnő, de végül az esővel fenyegető időjárás miatt a Stadthalléban tartottuk meg, mint ahogyan a péntek esti Barátság-estet is.
A Szerenád számos csodálatosan éneklő kórus, Zimmermann Kornélia éneke és Fornai Miklós zongorista remek játéka mellett népitáncosaink részére is feladatot jelentett, utóbbiról készítettem rövid filmeket is, melyeket meg lehet tekinteni a youtube-on. Első film: itt, illetve második: itt. A békési tánc részlete pedig itt van.
A szerenád műsorának végén még egy kis beszélgetés után hamar összepakolták az asztalokat, hiszen másnap munkanap, sietni kell, hogy mindenki eleget tegyen kötelezettségeinek.
5. nap: Levezető kör a buszban, Dunamenti Perec beszerzés, Jövőre újra ugyanitt-reménységek.
Hétfő reggel nyolc körül újra összegyűlt a csapat, és érzékeny, de bizakodó búcsút véve kedves vendéglátóinktól (valamint természetesen meghívva mindenkit Elekre) indultunk útnak visszafelé. Nagyjából hasonló idő alatt értünk vissza, mint ahogy odautaztunk – sokszor megálltunk, de elvégre nem kergetett a tatár, és Regensburgban még egy kis shoppingolásra is volt idő.
Köszönjük nektek, kedves gerolzhofeniek!
És természetesen köszönjük utunk szervezőinek, Dr. Heim Lajosné alpolgármester asszonynak és Pluhár László polgármesternek, hogy részt vehettünk ezen a jól sikerült úton, tovább erősítve testvérvárosi kapcsolatainkat.
Rapajkó Tibor
Az eleki kötődésü Singer Ferenc (1919-1993) 1968. június 16-án Eleken mutatta be ezüstmiséjét. Több paptársával együtt jogtalanul internálták 1949-53-ig, melyben közrejátszhatott az is, hogy cserkészvezető is volt, ami akkor nagy “bűnnek” számított. Singer Ferenc 1966-93-ig szeged-tarjáni plébános volt.

1929. május 3-án szentelte fel Dr. Glattfelder Gyula megyés püspök a templom új harangjait.
Néhány család nagyvonalú adománya lehetővé tette, hogy a templom részére négy darab új harangot rendeljen az egyházközség. A harangok súlya 825, 517, 246 és 106 kg volt, az áruk pedig 9.655,80 pengőt tett ki.
A nagy alkalomra lezárták a plébánia és a templom közötti teret a forgalom elől. Itt álltak az ünnepi díszbe öltöztetett harangok a felhúzó szerkezettel, amelyet jó néhány férfi működtetett. A lakosság nagy létszámban vett részt a felejthetetlen eseményen.

A képeket Rapajkó Tibor helytörténész találta a plébánián, a szöveges információt Josef Schneider (“Fäldschär”): “Aus der Geschichte der Großgemeinde Elek” c. művének kéziratából idézem. A két fotó alatt Reibel Mihály jegyzete olvasható: Emlékül a harangszentelésről, 1929. VI.25. – ez nyilván egy kicsit későbbre van datálva, mint az esemény, mivel ekkortájt készülhettek el a fényképek.


Rapajkó Tibor, Klemm Tamás
A most bemutatott fotó az 1950-60-as évek fordulóján készülhetett az eleki plébánián. Nem egyszerű felidézni, mely személyek láthatók itt. Az ülő sorban balról a három pap egymás mellett Csizmadia atya, Ruck atya és Wagenhofer Ede (1910-1997), egykori eleki plébános. Wagenhofer plébános felett enyhén jobbra Brandt Mária, a későbbi Abonyi Józsefné. Mivel Ruck atya hazajöhetett Németországból, talán 1964 körüli a kép. Vajon milyen eseményt örökítettek meg ezen a fényképen, kiket lehet még felismerni közülük?

A képet megvizsgálva Zimmermann Ferencné a szereplők többségét azonosította, a következő eredménnyel:

Bár nem teljesen biztos a személyek azonossága, köszönjük a rejtély megoldását Zimmermann Ferencnének, illetve a rajzot Durst Norbertnek!
2011. május 21-én tartotta esküvőjét ifj. Brandt Antal és dr. Martyin Eszter az eleki templomban, illetve a Hősök ligetében.
Sok boldogságot kívánunk nekik!
A kép az eleki templomban készült; az ünneplő rokonság és barátok szinte teljesen megtöltötték a padsorokat!
Több kép itt tekinthető meg – Fotos sind hier! (Klemm Tamás képei)
Karácsony Sándor képei itt vannak.
Balogh Józsi képei itt láthatók – Fotos von Józsi.
Zilahi György képei itt – Fotos von György Zilahi.
Tobai Beáta hivatásos fotós képei itt tekinthetők meg: Előkészületek – Vorbereitungen
Templomi esküvő – Trauung in der Kirche
Polgári szertartás a Hősök Ligetében – standesamtliche Trauung im Heldengarten
Lakodalom – Hochzeitsfest
Ez a kép valószínűleg az eleki állomáson készült, amikor az eleki “Zárdaiskola” növendékei tanáraikkal a Budapesten megrendezett Eucharisztikus Világkongresszusra utaztak, mely 1938. május 25-én kezdődött.
A képet a Bender-ház hagyatékából örököltem meg, de van egy ugyanilyen a Leimen-Haus múzeumában is, bekeretezve.
Aki ügyes és szerencsés, megtalálja rajta a nagymamáját! 🙂

Nem nagyon ismerünk másik fényképet a templomról abból az időből, amikor még nem volt rajta a jelenlegi jellegzetes süvege. Az itt következő kép a Leimen-Haus múzeumában látható, és a XIX. század végén készült.
Érdekesség, hogy a jellegzetes “vaníliás csiga” alakzatok sem voltak még fent az épület homlokzatán. A kép tehát a XX. század eleji nagy átalakítás előtt készült. Érdemes megfigyelni, hogy a homlokzat pereme akkor is omladozott, mint ahogy most is teszi. A galambok által elfoglalt terület mindig is ilyen sorsra fog jutni.
![]() |
| Származási hely: 2011 Mitte in der Fasta |
Alant pedig látható egy friss fotó, némiképp retusálva és a hangulathoz igazítva… Ideje lenne már felújítani az egészet. Mert a Photoshop-szerű beavatkozások csak a képet szépítik, sajnos.
![]() |
| Származási hely: 2011 Mitte in der Fasta |