Kategóriák
archiv család csoportkép esemény szakma tájkép történelem technika természet

Aratás 70 évvel ezelőtt

Az 1930-as években készültek a következő szép, aratást bemutató fotók, valószínűleg a már említett Singer plébános keze által.

Az akkori “kombájn” egy állva dolgozó, gőzhajtású cséplőgép volt, melyet béreltek a gazdák, mindenki sorban, egymás után vette igénybe, előjegyzés alapján.

Ez a gőzgép hajtotta meg a cséplőgépet. A nagy meghajtókeréken látható az ékszíj.
Ez a gőzgép hajtotta meg a cséplőgépet. A nagy meghajtókeréken látható az ékszíj.

A meghajtóerőt a csépeléshez egy amolyan gőzmozdony jellegű masina szolgáltatta, melyekből manapság néhányat meg lehet még tekinteni az ópusztaszeri emlékpark szabadtéri gépmúzeumában. (http://www.opusztaszer.hu). Voltak is időnként nagy tűzesetek amiatt, mert begyulladt a száraz szalma a gőzgép tüzétől.

A terményt (a képen gabona látható) kézzel kaszálták, majd kézzel cipelték a kévéket a géphez.

Az aratás alapművelete a kaszálás és a kévék összehordása volt.
Az aratás alapművelete a kaszálás és a kévék összehordása volt. Jó sok munka volt egy nagyobb földön, 1939 körüli a kép.

Érthető, hogy régebben miért élt meg több ember a földek műveléséből… Ma egy kombájn talán 20 ember és néhány ló munkáját is elvégzi – hiába, haladunk a korral.

Strifler család arat 1939 körül
A Singer-Strifler család arat 1939 körül - zsákokkal, mögöttük a cséplőgép látható

Érdekes, és ezt a Claas honlapján olvastam még régebben, hogy a kombájnban forgó dob ( a cséplődob) ötlete még a XVIII. századból származik… a nagy francia forradalom idején találták ki a konstrukciót. Tehát a mai óriás csoda betakarító-masinák a gépezetük mélyén hasonló szerkezettel dolgoznak, mint 200 éve!

Ezen a képen jobban látszik maga a cséplőgép, tetején a munkásokkal.
Ezen a képen jobban látszik maga a cséplőgép, tetején a munkásokkal.

Aratás van most is, csak éppen a kukoricának van itt az ideje. Azért a hangulatot visszaadják rendesen ezek a búza betakarítását mutató képek is.

Köszönjük a szép képeket Klemm Ferencnek!

Kategóriák
épületek család csoportkép egyház esemény modern tájkép történelem utazás

Temesvári zarándoklat

Eleki hívők egy csoportja szeptember 17-én zarándoklaton vett részt Temesváron.

Az erről készült tudósítás megtekinthető itt.

Kategóriák
egyház esemény modern szakma

Négyes keresztelő az eleki templomban

Klemm Tamás

Szeptember 18-án ritka eseményre, négyes keresztelőre került sor az eleki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplomban. Az erről szóló cikk megtalálható a plébánia oldalán, itt.

Kategóriák
archiv család csoportkép esemény szakma történelem

Az eleki iparosok

Klemm Tamás

Valamikor a XX. század közepén készült a következő fotó, melyen az eleki iparosok láthatóak egy szép csoportképen.
Valószínűleg “megkérték” őket, hogy vegyenek részt az aratáson.
Több, közismert eleki személyiség is látható itt. Aki ismeri a nem felsoroltakat, kérjük őket, bátran írjon hozzászólást, vagy írja meg a kapcsolatfelvételi űrlapon!

Eleki iparosok 1950 körül, aratás idején
Eleki iparosok 1950 körül, aratás idején

A legfölső sorban jobb oldalról az első Gyurkovics Kálmán, a híres fodrász, ezúttal nem legendás borotvájával, hanem egy hatalmas kaszával felszerelkezve. A legalsó ülő sorban balról az első Forman István, az ötödik (nagyjából a kép közepén) a cipész Balogh Lajos, a hatodik Bloch Márton.

Köszönjük a képet Dávid Rémusznak, akinek a nagypapája  a második sorban balról a második, valamint Kalló Pálnak, akinek a családi gyűjteményében található az eredeti felvétel!

Kategóriák
család csoportkép esemény modern szakma

Évnyitó az iskolában

Elkezdődött az új tanév, az iskolák megteltek gyerekekkel. Sajnos, egyre kevesebbel – az idén először fordul elő iskolánk legújabb kori történetében, hogy egyetlen első osztály indult Eleken, 28 fővel.

Sorakozó az évnyitón - valahogy nem megy az egységes megjelenés...

Az új tanévre sok sikert kívánunk minden tanulónak, különösen az újonc elsősöknek!

További képek itt.

Kategóriák
archiv család csoportkép történelem

A Kossuth utca gyermekei 1937 körül

Klemm Tamás

A mai fotó a Kossuth utcában lakó gyerekeket, és némelyük szüleit ábrázolja, 1937 körül.

A Kossuth utca gyermekei 1937 körül
A Kossuth utca gyermekei 1937 körül. Az alsó sorban balról a harmadik Strifler Franciska (1932-2002).

A kép készítője valószínűleg Singer Ferenc plébános volt.

Köszönöm a szép képet Klemm Hildának.

Kategóriák
archiv épületek család csoportkép esemény szakma történelem

Esküvő a népitánc-csoportban

Klemm Tamás

Egy 1958. március 15-én datált esküvő képei következnek most.

Tiba András és Galbács Zsófia esküvőjén, a népitánc-csoport tagjaival, 1958. március 15.

Tiba András (1935-1994) és Galbács Zsófia (1938-2007) e napon mondták ki a boldogító igen szót az eleki tanácsházán.

Tiba András és Galbács Zsófia esküvője, 1958. március 15.
Tiba András és Galbács Zsófia esküvője napján a tanácsháza lépcsőjén, 1958. március 15.

A menyasszony, Galbács Zsófia az Elek és Gyula közti tanyavilágban nőtt fel, és itt is járt a farkashalmi iskolába a 7. osztályig, majd a nyolcadikat már Eleken végezte. Az ifjú férj, Tiba András a manapság Romániához tartozó Nagyzerindről menekült szüleivel a háború alatt magyar földre, és később itt találta meg boldogságát kedvese, Zsófia személyében.

Mindketten lelkes tagjai voltak az akkori eleki színjátszó és a népitánc-csoportnak is, ez utóbbiban ismerték meg egymást. Esküvőjük nagy esemény volt, hiszen a rokonokon kívül a népitáncosok színe-java, az eleki közélet sok jeles személye is részt vett rajta.

Tiba András népitáncosként a színpadon
Tiba András népitáncosként a színpadon, az eleki kultúrházban.

Nem csak a táncban és színjátszásban jeleskedett az ifjú házaspár, hanem szorgosan dolgoztak: András pék volt a gyulai kenyérgyár eleki üzemében, míg felesége előbb ruhabolti eladó volt, majd óvodai dada, később újra eladó a kenyérboltban, végül élelmezésvezetőként dolgozott a gyermeknevelő intézetben nyugdíjazásáig.

Tiba Andrásné menyecsketánca dr. Győri Gyula orvossal, 1958. március 15.
Tiba Andrásné menyecsketánca a legendás orvossal, dr. Győri Gyulával, 1958. március 15.

A házaspárnak három gyermeke született, András, Andrea és Zoltán.

Köszönöm Tiba Andreának a történetet és az érdekes fotókat!

Kategóriák
archiv család csoportkép egyház esemény szakma történelem

A templomi énekkar 50 évvel ezelőtt

Klemm Tamás

Nemrég látogatást tettem rokonaimnál, és újabb értékes képeket sikerült beszereznem.

Singer Ferenc, akinek ezüstmiséjéről már írtunk, édesapám nagynénjének nagybátyja, papi hivatása betöltése mellett szenvedélyes hobbi-fényképész volt, és szerencsére minden alkalommal, amikor csak Eleken járt, lelkesen fotózott. Így maradt ránk sok fénykép az 50-es-60-as évek Elekjéről. Ezek persze leginkább családi fényképek, amelyek nem feltétlenül valók közlésre, de vannak igen érdekesek is.

Nem tudni, neki köszönhető-e a már korábban bemutatott csoportkép a plébánián, vagy valaki más készítette őket, de most kiderült számomra, hogy ez a templomi kórust ábrázolja. Kaptam egy másik változatot a már bemutatott képből, bőséges információval ellátva, továbbá egy még érdekesebb, illetve legalábbis még régebbi másikat, amely ugyanazt a kórust ábrázolja, de még az ötvenes évek elején.

Időrendi sorrendben haladva, álljon itt az ötvenes évekbeli kép elsőként:

Az eleki egyházi kórus az 1950-es években.
Az eleki egyházi kórus az 1950-es évek (talán) első felében.

A képen levő emberek felsorolásában a képek tulajdonosa, Klemm Ferenc, illetve leánya, Hilda segédkeztek. Szerintük a következő személyek vannak ezen a fényképen:

Felső sor, balról jobbra: 1. Ismeretlen (második képen Kocsondiné mellett), 2., 3., 4. ismeretlen, 5. Hencz Imre, 6. Bender Ferenc, 7. ismeretlen.
Második sor, balról kezdve: 1. Bender Franciska, 2. Bender Veronika, 3. Strifler Franciska (1932-2002), 4. ismeretlen, 5. Singer Antalné Horváth Erzsébet (Batthyányi utca), 6. Pugymerné szül. Agárdy, 7. ismeretlen, 8. Pavelkáné Singer Anna (Kossuth utca), 9. (kicsit feljebb) ismeretlen, 10. Istenesné, 11. Hencz Imréné, 12. Dávid Rémuszné szül. Löffler Julianna, 13. ismeretlen (második képen alsó sor, 1.), 14. ismeretlen, aki Strifler Franciska barátnője volt, 15. Lujza tanító néni, 16. ismeretlen, 17. ismeretlen;
Ülő sor balról jobbra: 1. Agárdy Antal, 2. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska, 3. Honos Ferencné. legjobb szoprán, 4. Farkas Istvánné, 5. Farkas István, kántor, 6. Bender Ferencné, 7. Szabó Józsefné (az első eleki veseátültetés donor alanya), 8. Szabó József.

A második fénykép a már korábban bemutatott, plébánián talált csoportképnek a tulajdonképpeni jobban sikerült változata, hiszen ezen a képen néhány személlyel többen vannak, illetve mindenki a fényképezőgépbe nézett.

Eleki templomi kórus, 1964 körül
Eleki templomi kórus, 1964 körül

Ezen az újabb fotón a következő személyek láthatóak:

Felső sor balról: 1. Dörnyei János, legjobb basszus énekhang, 2. Bender Ferenc, 3. Agárdy Antal, 4. ismeretlen, 5. Halasi (Hauck) György, 6. ismeretlen.
Második sor balról: 1. Radnai (Reisz) Lujza, 2. Ament Kornélia, félig mögötte 3. Bender Franciska, 4. Kocsondiné Irén, 5. hátul ismeretlen férfi, 6. Wittmann Ferencné „Rizus”, 7. Strifler Ferencné szül. Singer Franciska (Singer Ferenc plébános testvére), 7. Halasi (Hauck) Györgyné, 8. előtte félig látszik: Ismeretlen, 9. ismeretlen előtte 10. Brandt Mária, későbbi Abonyi Józsefné, 11. Honos Ferencné, a legjobb szopránhang tulajdonosa, 12. Özv. Farkas Istvánné, akinek férje, Farkas István a kántor volt, és a másik képen még szerepel, elöl. 13. Kalász (Groh) Teréz, egykori apáca, 14. Ament Éva, 15. a szélen levágva egy tanítónő, Lujzi néni, aki a 2-es óvoda mellett lakott.
Ülő sor: 1. Ismeretlen, 2. Csizmadia József, 3. Ruck atya, 4. Wagenhofer atya, 5. Bender Ádám harangozó.

Köszönöm Klemm Ferencnek és Klemm Hildának a szép képeket és az adatokat!

A fényképekkel, hiányzó nevekkel kapcsolatos észrevételeket elküldhetik hozzászólás formájában, vagy a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével.

Kategóriák
család csoportkép esemény modern utazás

Újabb képek Gerolzhofenből

Egy újabb galéria felkerült a hazautazás kezdetéről. Tehát búcsúzás itt!

Kategóriák
épületek esemény modern Rapajkó történelem

Elek 15 éve lett város

Rapajkó Tibor

Elek XX. századi története igen érdekesen alakult, hisz pl. erre a századra esett az egyik legtragikusabb esemény, vagyis az itteni németek elüldözése is (1946), de ugyanakkor a század végén (1996. július 1.) avatták Eleket várossá is, ami mindenképpen az egyik legnagyobb eseménynek számít! A gazdag történelmi múlt nélkül aligha kerülhetett volna sor ez utóbbira.

Az ünnepélyes városavató 1996. augusztus 4-én volt, a kedvezőtlen időjárás miatt helyszínül a városi sportcsarnok szolgált.

Elek várossá avatása, Kecskeméti János polgármester a kulccsal
Elek várossá avatása, Kecskeméti János polgármester a kulccsal

A Göncz Árpád, köztársasági elnök aláírásával ellátott oklevelet és a város kulcsát dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára adta át Kecskeméti János (Fidesz), akkori eleki polgármesternek. A fénykép ezt az örömöt, büszkeséget örökítette meg!

A háttérben látható még az akkori dekoráció is, amely magában foglalta az eleki (gerolzhofeni) címerből a koronát, illetve az eleki zászló vörös-kék színeit is.